Ritka nagy baromság ez a nomen est omen dolog, én legalábbis soha nem tudtam megbékülni vele. De Tóth István esetében mintha működne, sajnos.

A magyar chateau-lakók gerincét megtörte ugyan a proletárdiktatúra, a borászok között mégis egymást érik a veretes, különös csengésű nevek: Szepsy, Gere, Bock, Malatinszky, Tiffán, Vesztergombi, Takler. Mintha őket eleve borbrandnek anyakönyvezték volna. Tóth István ebben a mezőnyben a kovácsjános, a névtelen hős, a proli. Egy pannon jedermann. Vagy legalábbis annak jobbik arca.

De ez inkább csak a látszat, mert valójában Tóth István nem átlagember. Egyrészt sokszoros veterán triatlonbajnok, másrészt gazdasági houdini és végül a legtisztább egri bikavér-recept jogtulajdonosa. Aki kóstolta már az 1999-es vagy a 2000-es Bikavér Válogatást, az bizonyára velem együtt csodálkozik azon, hogy más egri pincékben mit keresnek olyan lázasan. Ti. az Egri Bikavér már föl van találva. Ezen persze lehetne hosszasan vitatkozni, és különben is virágozzék ezer virág, de a Tóth István bikavérek behozhatatlan előnnyel indulnak: természetesen magyarnak hatnak. Mintha a pannon garatra volnának szabva. Ha létezik a magyar vörösbornak ideáltípusa, akkor az éppen ilyen lehet: a gyümölcsös, fűszeres, savakban gazdag, kékfrankos alapú bikavér. Én mindenesetre nem ismerek más magyar vöröst, amit ilyen anyanyelvszerűen magátólértetődőnek találnék.

A borok

Tóth István Tradicionális Pincészete 4 hektáron gazdálkodik, és további 6 hektárról vásárolnak szőlőt. A fő fajták: kékfrankos, cabernet sauvignon, blauburger, zweigelt és merlot. Miközben gombamód szaporodnak a csilivili "látványpincészetek", Tóth Istvánnak riolittufába vájt parasztpincéje van. Magához mérten ő is becsvágyóan terjeszkedik: megvette a szomszédét is, és egybenyitotta a sajátjával. Ez a pince pontosan olyan, mint nagyapáinké volt: barlangszerű, sötét, hideg és dohos. Sok-sok hordó (egyik sem fehér), és elképesztően sok palack (mind penészes). Gyakran elhangzik vele kapcsolatban, hogy ő (szemben másokkal) csak megfelelő hosszúságú palackos érlelés után dobja piacra a borait. Nagyjából ennyiben merül ki a Tóth István marketing, persze ezt sem ő találta ki. Amikor a helyszínen megkérdeztem tőle, hogy tudatos-e ez a hosszas (és kissé kockázatos) kivárás, akkor először csak mosolygott, aztán azt mondta, hogy sajnos nem olyan tempóban fogynak a borok, ahogyan szeretné, és bizony lassan már nem tudja hová tenni őket.

Az 1999-es Bikavér Válogatás szinte minden elképzelhető elismerést besöpört már, és afféle kultuszborrá vált. Szerencsére még mindig eleven és élvezhető, és sajnos kapható is. Pedig sok más kultuszbornál jobban rászolgálna, hogy előjegyzésben elfogyjon. (Talán, ha a forgalmazó kicsit fölpörögne, és az áraikat a sztratoszférába katapultáló Taklerék mellett megfizethető alternatívaként Tóth Istvánnak is jutna egy kis figyelem, akkor csökkenhetne a penészes palackok száma.) Nem rég került forgalomba a 2000-es Bikavér Válogatás, aminek a még meglévő '99-es készletek mozgósításával bizonyára lehetne egy kis reklámot csapni. És talán az árán is lehetne lefelé kerekíteni. Hogy minél több emberhez jusson el.

Tóth István Egri Bikavér Válogatás 1999

Ez a bor valóban egyedi csoda. Mintha minden sallangot lehántottak volna róla. Intenzíven gyümölcsös és fűszeres, és mivel gyönyörűek a savai, az illattól a lecsengésig hibátlan ívet ír le. A legtöbb magyar vörösbor mesterkéltnek, túlhajtottnak, üvegházi hibridnek tűnik mellette. És nagyon jó inni. Nemcsak kóstolni és boncolgatni. Van benne valami zsigerien ismerős, ami fölöslegessé teszi az okoskodást.

Tóth István Egri Bikavér Válogatás 2000

Sokban hasonlít az 1999-esre. Az talán összetettebb, de már a pályája végéhez közelít. Ez talán egyszerűbb, de zsibong benne az élet. Mindkettő képes arra a borok között ritka trükkre, hogy az illat ígéretét az íz képes valóra váltani.
A 2000-es Válogatás átütő feketecseresznye és szeder illatot áraszt, amit gyógynövényes, tejeskávés jegyek egészítenek ki. Szájban intenzíven gyümölcsös és fűszeres, kis cseresznyemagos kesernyével és fanyarsággal. A lecsengésben konyakmeggy. Enyhén húzós tannin. Majd kicsattan az egészségtől.

Tóth István Egedhegyi Kékfrankos 2000

Le sem tagadhatná, hogy szoros rokonságban áll a Bikavérekkel. Kevésbé komplexnek illene lennie, de valahogy ez is hasonlóan teljes élményt ad. Lendületes, tiszta, borszerű bor. Komoly anyag, erős közepes testtel. Intenzív illat: meggy, gesztenyeméz, kávé, tinta. Szájban alapvetően meggy, a lecsengésben meggymag. Szép savak, kissé magas alkohol.

(Ezúttal engedtessék meg, hogy ne pontozzak! Én egyszerűen szeretem ezeket a borokat, és eszem ágában sincs akár fölpontozni őket, akár a szenvtelen és rendíthetetlen igazságosztót eljátszani felettük.)

Cégért a jó bornak!

A nyáron néhány óra leforgása alatt jártunk a St. Andrea Pincészetnél és Tóth Istvánnál. A kontraszt döbbenetes volt. Az egyik oldalon az impozáns, nemzetközi színvonalú épület, és hozzá a rafinált és tehetséges piacépítés légköre, a másik oldalon, a Tutto-lakatos garázsajtó, szerénység, szegénység és a csendes ügyködés. Pedig Tóth István borai semmiben nem maradnak el a St. Andrea hasonló tételeitől.

(Aki Egerben jár, feltétlenül keresse fel! A találkozás is emlékezetes lesz, és az árak is komoly bevásárlásra fognak csábítani! Telefonszám: 36/313 546, mobil: 30/305 1646)