Amikor könnyű, száraz fehérbort szeretnék inni, akkor általában sauvignon blanc-t iszom. Nagyon sokat nem várok ezektől a boroktól – csak friss illatokat, üde zamatokat és megbízhatóságot, feltétlenül. Persze ez nem kevés. Heti bormatiné és borok a hiperből – kettő az egyben.

A sauvignon blanc a Loire völgyében – Sancerre, Pouilly-Fumé – otthonos igazán, izgalmas, gyakran minerális borokat ad ott. Egy ideje viszont leginkább Új-Zélandon bizonyítja, milyen sokra képes. A világ borszakírói egyre-másra osztogatják a kiwi sauvignonoknak a több mint 90 pontokat, de nekem – noha kóstoltam már Villa Mariát és Nobilót – még nem sikerült beleszaladnom ötcsillagos minőségbe. (Lehet, meg kéne végre próbálkoznom a Cloudy Bay derekas árú darabjával.) Újabban Chilében is szívesen és sikeresen termesztik. Arra, hogy az SB nemcsak vágott füves és csalános könnyedség – kiemelkedő formájában tropikális és minerális –, hanem extraklasszissá is nőhet, Sauternes a bizonyíték. Ott általában semillonnal házasítják, de a domináns szerep a sauvignoné. A bordeaux-i édes boros vidék Tokaj első számú riválisa, s bár mi tisztában vagyunk vele, hogy különbek vagyunk, ezt csak mi tudjuk így, kár.

A fajta általunk ismert, csaknem mindig reduktív eljárással készült változatai világos, sokszor zöldes reflexeket mutató színűek és rendkívül illatosak. A fontosabb jegyek közt vezet az említett fű, a csalán, gyümölcsnek meg az egres. Amennyiben éretten szüretelték a szőlőt – erre távolról sem helyes visszakézből mérget venni –, ananászos, mangós dolgok jönnek elő, sőt eper, cseresznye és macskapisi. Ízben üde és zamatos, többnyire ágaskodó acidokkal. A legtöbben kis szén-dioxiddal palackozzák, hogy még karcsúbbnak tessen. Ha olyan fehérbort szeretnék, amely garantáltan csúszik, sauvignon blanc-t iszom. Azért is jó a fajta, mert katartikus élményt ugyan nemigen nyújt, de szinte mindig megbízható. Kivéve, ha megöregszik, mert nincs lagymatagabb, mint ő, ha dinamizmusát veszti.

Belépett a képbe a Nyakas Pince, és pillanatok alatt meghódította a szomjas közönséget

Az első finom sauvignon blanc a dörgicsei Pántlika Pincészet 1994-ese volt az életemben, az első kimagasló pedig a Hilltop Neszmély (lánykori nevén Interconsult) soproni 1997-ese. A neszmélyi központú nagypincét sokáig nevezhettük az első számú hazai SB-gazdának, különösen azután, hogy termőre fordultak saját telepítéseik, s megkezdte karrierjét a Virgin Vintage széria. Úgy adódott, hogy Kamocsay Ákosék hosszú évek óta képesek szűztermésből készíteni kiemelt kategóriájú sauvignon blanc-jukat. Igaz, 2004-ben megjelent egy új verzió, amelyet Hilltop Premiumnak neveznek, s a címkékre írták a Korma-dűlő nevét is. Ezek a Virgin Vintage-példányok rendszerint simán nyerték praxisomban a vakteszteket, és most is meg akartam nézni a 2004-es Korma-dűlőt, de problémás lehetett a palack, pirkadt színű és savhiányos volt benne a bor, úgyhogy legközelebb. Egyszer már ízlett, amúgy.

A Hilltop nincs már egyedül a spiccen, az ezredfordulóhoz közel belépett a képbe a töki Nyakas Pince, és pillanatok alatt meghódította a szomjas közönséget. (Közben mintegy mellesleg érdekes reserve-ekkel hozakodott elő Légli Ottó, amelyekben hol nagyon, hol kevésbé túlzottan írta felül a fa az elsődleges jegyeket. A 2004-est például akár kiegyensúlyozottnak is lehetett nevezni.) Az evidens volt, hogy ha SB-ről akarok írni, a Nyakast nem lehet kihagyni, amelynek 2004-esét végül Miguel Torres 2005-ös Santa Digna Reservájával kóstoltam össze, és nem csalódtam.

Miguel Torres Santa Digna Sauvignon Blanc Selection 2005, Chile

A katalán óriás Miguel Torres Chilében, Curicóban is megvetette a lábát, ahol a sauvignon blanc az utóbbi években kezd hódítani. A Torres a komolyabb vörösökből összerakott palettát színesíti vele, tehetségesen. A 2005-ös selection kifejezetten világos színű, szénsavgyöngyöket mutat és brutálisan illatozik. Egres, csalán, némi egzotikum. Szájban karcsú, csípked a CO2, a vége édeskésen-savanykásan gyümölcsös, és felbukkan egy disszonánsan fanyar árnyalat. A savak már-már túlontúl határozottak, jó a svungja a bornak. Üres pohárból kis epresség. Idővel szépül az illat, kedvesek az ízek, de a fanyarság nem múlik. Nem teszi tönkre az összképet, de zavar. Emiatt gyenge 4 ponttal be kell érnie.

Nyakas Pince Budai Sauvignon Blanc 2004

A töki Nyakas Pince 1997-ben alakult, főborásza, Malya Ernő azóta begyűjtött egy év bortermelője címet, a borai meg egy rakat díjat és érmet. A magas mésztartalmú, ásványi anyagokban gazdag talaj és a speciális mikroklíma mellett nyilván a jól megválasztott fajélesztők és a perfekt reduktív technológia is hozzájárul ahhoz, hogy Malya keze alól – ahogyan honlapjukon írják – egyedi ízvilágú és illatos fehérborok kerülnek ki, amelyeket szeret a fogyasztó és elismer a szakma. Egy anyekdot: néhány éve ott voltak ők is a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron, Budapesten, és irsai olivérből csinálták a forralt bort. Soha nem ittam annál jobbat a műfajban, sem előtte, sem utána. A sauvignon blanc a magasabbra pozicionált tételeik közé tartozik, egy híján ezer-hétszáz forint a Corában. Miként a korábbiakat, sok helyen elismerték már a 2004-es évjáratot is, kapott matricát egyebek közt a pannon mustrán és a bécsi AWC-n, a 23. almásfüzítői nyílt nemzetközi versenyről nem is beszélve. Mellesleg, a tavalyi Vinitalyn különdíj jutott a Nyakasnak, mint a legeredményesebb magyar termelőnek.

Valamivel mélyebb színű, mint a chilei vetélytárs, és bár illata kevébé áradékony, mégis sűrűbbnek tűnik. Sokkal elegánsabbak és kifinomultabbak a tropikáliák, nagyjából felül is írják az egres/csalán vertikumot. Ízben dettó: közepesnek mutatja magát a test, teltebbek, gyümölcsösebbek a zamatok, kellemes a lecsengés. Fanyarságnak ez sincs híján, ebben az esetben azonban nincs disszonancia, ez a részlet is tökéletesen illeszkedik az egészbe. Érezhető a maradékcukor, de nem takar, csak elsimít, harmóniaféleséggel tetézi a bor lendületességét. Ezt a sauvignont tényleg jó inni – mértékkel, meg ne fájduljon a fejünk –, és én szeretem is inni őt. Simán megérdemli az 5 pontot.