Titokban mindig azt remélem, hogy akár a kereskedelmi láncok polcain is gyöngyszemre bukkanhatok. Persze nem a már ismertekre gondolok. A szerencsémet ezúttal a Metro áruházban kísértettem (megjegyzem: összességében sok borkereskedő portfoliójával dolgoznak, áraik nem sokkal magasabbak a szakboltokénál, a tárolásra sincs panasz, és még a tálalás is elfogadható, viszont a saját erőből felhajtott boraik nem éppen telitalálatok) mintegy 800 forintot kockáztatva. Miért éppen a Bona Borát választottam? A címke jópofa (fekete-okkeres), a termőterület ígéretes, a hátszöveg bizalmat ébreszt.
A zánkai Bona Winary (a dugón ez van! a japánok vésik így) felelős a palack tartalmáért, egészen pontosan Z. Szabó László és fia, Z. Szabó Gergely. Korrektül tájékoztatnak arról, hogy hol szüretelték a szőlőt. Részben emiatt mentem lépre – pompás dűlőnevek, ízes falunevek, egyik másik helyről már kóstoltam is tisztességes borokat. Gondoltam, ha ezt itt ennyire fontosnak tartják, az már jó jel. Íme a "cru"-k:
–Pécsely: Derékhegy, Szentbalázshegy
–Zánka: Tagyonhegy
–Szentjakabfa: Paperdő
Főleg a Tagyon keltette fel az érdeklődésemet, mert ez a hegy nem csak a formájával meghatározója a környezetének, de a régi időkben kitűnő borok szülője is volt, legalábbis egy borász ismerősöm szerint, akinek erre írásos bizonyítékai is vannak. (Egyébként a szóbanforgó ismerősömnek régi vágya, hogy furmintot ültessen a Tagyonra.)
A címke szerint a területek talaja triász-kori dolomit, mészkő, márga, idős tufa szórással hímezve.
Utólag már tudom, hogy sokkal többre mentem volna, ha a szüreti eredményeket, és a boranalitika sarokpontjait árulják el!
Első szippantásra erős kénhidrogénes, fülledt szag jött, azaz áradt. Ez sok-sok forgatásig uralta az illatvilágot, aztán amikor nagy nehezen eltűnt, akkor fanyar, zöld, diósság jött elő, egy édeskés oxidáltság mellett. Ezek után tudtam, hogy itt már a csoda sem segít. Íze hűen követte az illatvilágot. Fanyarság, zománcmaró savak, oxidáltság (kevésbé művelt alkoholisták sokan mézességnek hívják, és értéknek tartják, mert sok borban jól felfedezhető), közepes ízintenzítás, olyan klasszikus parasztbor a szó rossz értelmében. A címkén beígért rezedát nem sikerült felfedeznem benne, vagy talán nem jó fázisában kerestem. Sajnos, a friss gyümölcsök sem ugrottak ki a pohárból, sőt. A klasszikus ízjegynek tartott mandulát is inkább azonosítottam azzal a fajta nyers dióssággal, ami az éretlen dióbél héja. Klasszikus 1P-os "bor".
UI: Kívánom minden OBI-tagnak, aki ezt a bort forgalomba hozhatónak minősítette, hogy nagyobb élmények ne érjék őket, mint amit ez a palack szerzett nekem egy szombati ebéd kísérőjelöltjeként!
Utolsó kommentek