A hárslevelűk leverték az olaszrizlingeket, de nem ezért véltem többedmagammal sauvignon blanc-oknak őket – számomra ez az egyik tanulsága az első Aranytőke Borszemlének, amelyen Lőrincz György meghívása nyomán bíraként vehettem részt. Az Egerszóláti Olaszrizling Borlovagrend által meglepő módon Egerszólátra szervezett versengésen a fehérborok domináltak mennyiségileg, a veresek minőségileg, a termelői és a versenybor-kategória keveredett, és fájdalmasan sok volt az értékelhetetlen minta.

Az is lehet, ha külön méretnek meg a termelői és a versenyborok, utóbbiak közül több jobban szerepel. Amikor ugyanis már sorrendben a harmadik pohár felett megy a vita, kizárjuk-e, vagy elég, ha mélyre pontozzuk, akkor a negyedik hiába való más polcra, mégsem esik igazán jól. Ha sok a tisztátalan bor, szürkül a kóstolóember, és a rossz osztályzatok közé legfeljebb egy-két közepeset szúr be. Önkritikus elemekben bővelkedve megjegyzem: a legkevésbé sem az én dolgom, hogy eldöntsem, hogyan kell csinálni ezt.

A szóláti rizlingben benne az esély, komenista korszak ide/oda, a név nem cseng rosszul

Hanem az volt a feladatom, hogy beüljek a Gál Lajos vezette kettes számú bizottságba, megkóstoljak harminchárom bort, és adjak pontszámot nekik. Pontozgattam is szorgalmasan, nyolc mintának osztottam nyolcvan egységnél többet. A bizottsági átlag szerint négy került e határ fölé, és a csapat egészének véleménye sokszor nem esett egybe az enyémmel. Vagyis fordítva. Az viszont figyelemre méltó, hogy egy aranyéremmel sem örvendeztettük meg a versenyzőket, holott amennyire tudom, ilyen méredzkedéseken nem szoktak fukarkodni az úgynevezett ítészek. Összességében egyébként kilenc minta lett aranyérmes, bőkezűbb bizottságoknak hála, szinte mind veresek, őket később felsorolom.

Mi fehérekkel küzdöttünk, zömmel olaszrizlingekkel, minek okán tulajdonképpen örvendeznem kellene – kellett volna –, hiszen mi lehet autentikusabb Egerszóláton ennél? A szóláti rizlingben benne az esély, komenista korszak ide/oda, a név nem cseng rosszul, pláne, hogy az elmúlt egy-két évben Lőrincz, Gál Lajos és mások révén történt néhány nagy reményeket élesztő próbálkozás.

A kóstolást vakon műveltük. Nem tudtunk semmit az évjáraton kívül, sem azt, milyen szőlőfajta borát vesszük magunkhoz, sem pedig azt, hogy történetesen lelkes amatőr termelő dédelgetett kedvencéhez, vagy a legmenőbb áruborászat több ezer forintos termékéhez van szerencsénk.

Persze végül is az egész mezőny egy nagy középmezőnynek tűnt

Volt tehát két chasselas, két bouvier, egy szürkebarát, öt hárslevelű és egy rakás olaszrizling. A két saszla egyike – Varsányi Lajosé – nyolcvan fölé kúszott a bizottságnál, nálam kevesebbet ért. A két bouvier egyike nálam érdemelt szép magas pontszámot, ám összesítésben nyolcvan alatt maradt. Főczény András kistermelőt helyénvaló megdicsérnem érte, kár, hogy a saszlája például verte a lécet. A Sike Tamás készítette árva szürkebarát is hozta a nyolcvanas átlagot; nekem rettenetesen sok volt benne a fa.

Ezek után jöttek az olaszok, tömött sorokban. A Korona Borház 2005-öse, amelyet a bizottság teljes mezőnyünk legjobb borának talált. Valamint Hangácsi Csaba 2002-ese, amely szerény személyem elismerését nyerte el nagyon is: szép volt, illatos, rendezett, tiszta, jó tartású. Behoztam még nyolcvan fölé a Szent Andrea és Sike Tamás – ezt egyáltalán nem találtam túlújfázottnak – 2005-ösét, továbbá Gál Lajos 2005-ösének barrique néven futó változatát. Ezek jók voltak tényleg. Gál hozott még hordóválogatást, szűretlent és 2004-est is, ám utóbbiak belesimultak a középmezőnybe. Persze végül is az egész mezőny egy nagy középmezőnynek tűnt, kimagasló egyedek nélkül.

Hoztak a poharunkba néhány bort, egymás után, frisseket és üdéket, harsogóan illatosakat

Az olaszrizlingekbe belefásultunk némiképp, de a hárslevelűk – akkor még nem sejthettük, hogy hárslevelűk – felvidítottak kissé. Hoztak a poharunkba néhány bort, egymás után, frisseket és üdéket, harsogóan illatosakat, ropogós savakkal, karcsú derékkal, sauvignon blanc-osan ifjú és bohó karakterrel. Nem voltak elsöprőek, és mégis. A Kohári Pincéének éppúgy örültem, mint Varsányi Lajosénak vagy a termelői kategóriában mozgó Kocsis Tamásénak. A két késői szüretelésű mindazonáltal nekem nem jött be. Sike Tamás 2005-ösét borzasztóan bizonytalannak és kellemetlenül szagosnak találtam, a Korona Borházét viszont bár tisztábbnak és elegánsabbnak igen, meggyőzőnek nem.

Az aranyérmesek: Monarchia Borászat Noir 2003, Juhász Testvérek Bikavér 2002, Sike Tamás Muskotály 2005, Helli és Fia Torreádor 2002, Sike Tamás Merlot 2003, Hagymási József Merlot Barrique 2003, St. Andrea Cuvée 2004, Hagymási József Cabernet Sauvignon 2002, Sike Tamás Leányka 2005.