A magát szerényen a világ legjobb bormagazinjának nevező brit Decanter júniusi száma ezegyszer valóban méltó az öntömjénezésre. Magas beltartalom, változatos témák, és beetetésként még egy pöpec kis mellékletet is kapunk a feltörekvő Argentínáról. Miről marad le, aki inkább borra költi a 3 ropit? (Mellesleg, a magyar ár duplája az eredetinek.)

van, hogy a borász által alkalmazott verbális masszázs és a genius loci sem segít: a bor úgy szar, ahogy van

Michael Broadbent a kedélyes, éltes kéjenc ezúttal azt a költői kérdést pendíti meg, hogy miért szebb a bor, ha maga a borász tölti a poharunkba. Ezt az érzéki csalódást valószínűleg mindannyian átéltük már. A fonákja a szomorú kijózanodás otthon, amikor ugyanaz a bor lustán és unalmasan tesped a poharunkban. De van, hogy a borász által alkalmazott verbális masszázs és a genius loci sem segít: a bor úgy szar, ahogy van. Ilyenkor kerül a boríró igazi kutyaszorítóba: az igazságnak szolgáljon vagy a borbarátságot mentse. Broadbent persze évtizedek óta kivételezett helyzetben van, és mosolyogva mondhatja: szerencsére, nem kell mindig hazudni. A múlt havi borlapjával könnyen viccel: a gazda társaságában többek között ilyen borokhoz kellett jó képet vágnia: 93-as Scharzhofberger Auslese GK Egon Müllertől, La Mission és Laville Haut-Brion, a Romanée-Conti teljes 2001-es szortimentje. De a legnagyobb kedvence egy 1985-ös Cheval Blanc volt, amit egy bor- és gasztronómiai fesztiválon kóstolt.

Az okostojásfejű és valóban bölcselkedésre hajlamos Andrew Jefford azzal kezdi bioszféra mentő esszéjét, hogy privát exit pollja szerint a csavarzár felülkerekedni látszik a parafán. És ez bizony rossz hír egy erősen veszélyeztetett, ugyanakkor jóképű portugál sasfajnak (ha emlékezetem nem csal, akkor korábban egy hiúzt akartak a csavarzárat elfogadók lelkiismeretére terhelni). Nos, ki nem szarja le, tehetnénk föl a kérdést. Jefford szerint ez elhamarkodott válasz volna. A bor ugyanis a természet ajándéka, ezért minden, ami a természetet veszélyezteti, egyúttal a borfogyasztónak is esküdt ellensége. Mondandóját egy a globális felmelegedés által ihletett apokaliptikus freskó felskiccelésével nyomatékosítja. Hogy jó példával járjon elől, Jefford minden repülőút után kattint néhányat a www.climate.org oldalon, és így £1.38 árán ledolgozza a ráeső 0.18 tonna CO2 szennyezést, egyúttal bűnbocsánatot nyer Gaiától.

Valahol, egy párhuzamos univerzumban megszületett az évszázad évjárata

A lapszám fő attrakciója a 2005-ös bordeaux-i évjárat értékelése. Nekem kurva savanyú ez a szőlő, de azért periférikusan figyelemmel kísérem. Valahol, egy párhuzamos univerzumban megszületett az évszázad évjárata. Mondták már mások is. A mi életünket ez nem befolyásolja. A deacnteresek megkóstoltak több mint ötszáz bordóit, azt mondják, jók lesznek. A nagy nevek a nevükhöz méltóak. Ha valakit érdekel, íme a 20 pontosak: Ch. Lafite-Rotschild, Ch. Latour, Ch. Margaux, Ch. Haut-Brion és Ch. Ausone. (Hogy ne legyen hiányérzetünk: Ch. Pétrus 19.5 pont.) De a lényeg, mint írják, az en primeur-cirkuszban két dolog volt igazán feltűnő: az egyik a káprázatosan magas általános minőség, és a síri csend, ami az árakat illeti.

Három oldalas értekezést olvashatunk az aktuális gumicsontról: a túlérett alkoholbombákról. A kárhozatba vezető útra a kaliforniaiak taszították a borfogyasztó emberiséget, de ma már a taszigálás bármely irányból érkezhet (közvetlen környezetünket is beleértve). Az európai nagyok is eljutottak a fejfájdító 14-14.5%-hoz. A szakértő szerző szerint a haranggörbe elérte a csúcspontját, innen már lefelé vezet az út. A komoly szakmai munícióval ellátott cikket érdemes volna magyarra fordítani, de elhanyagolható szőlészeti, borászati ismereteim miatt ezt a feladatot a magor Decanter érdemdús stábjára hárítom. Egy érdekes momentum a sok közül: „A kevésbé hatékony élesztőtörzsekhez való viszatérés mellett az ausztrál borászok kezdenek újra nyitott fa erjesztőkádakat használni. Mivel ezekből az alkohol szabadon elszökhet, az alkalmazásukkal a zárt tartályos erjesztéshez képest 1-1.5%-kal csökkenthető az alkohol.”

Kaliforniába bejön az elegancia

Az „in focus” rovatban a górcső alá ezúttal a Napa-völgy került. Mint tudjuk sok van a számlájukon (ha máshonnan nem, az előző cikkből, no és ne feledjük, megint verték a franciákat!), de a Decanter hipertárgyilagos gárdája kesztyűs kézzel bánik velük. Sőt, a górcsővezés kifejezetten a rokonszenves új jelenségekre irányul. Röviden: Kaliforniába bejön az elegancia. És egyre többen vélekednek úgy a túlérlelt kabernékről, mint Dennis Groth: „Ha az illata portóira emlékeztet és kóstolva szilvalekvárra, akkor hibás a bor.” (Hudöfákizdeniszgroth?) Privát dili, de nekem feltűnt, hogy a cikkben említett birtokok közül kettő teljesen biodinamikus (Grgich Hills, Viader), egy részben (Shafer Vineyards), egy pedig a bevezetésén munkálkodik (Joseph Phelps).

a talaj ősisége terén piacvezetők, hiszen az ő terroirjuk 1000 milla éves

Terjedelmes cikk foglalkozik a pinotage-kudarc után ismét lábra kapó fokföldiekkel. Egyre-másra jönnek az árban is izmos bordói küvék Dél-Afrikából, és a decanteres vizsgálóbizottság szerint a minőség igazolja az árat. A fokföldi gazdák szerint bordóiban bármelyik újvilági országot lenyomják, különösen Chilét (úgy látszik, ők a fő mumus). Az egyik aranyszájú fokföldi borász arról értekezik, hogy a talaj ősisége terén piacvezetők, hiszen az ő terroirjuk 1000 milla éves, még az első szuperkontinens idején alakult ki. Ergo, ők az igazi óvilág. (Még jó, hogy a borászkodást nem vezetik vissza a mitokondriális Éváig.) Mindenesetre ez a briliáns okfejtés jól mutatja az új dél-afrikai bormarketing csapásirányát: leválni az újvilágról. Fokföldön is bordói küvében akarnak leckét adni a világnak, és az autochton pinotage-nak ebben a játszmában már nem osztottak lapot. Az eredmény állítólag bíztató. Aki szavukon akarja fogni a fokföldi hencegőket, az vélhetően a Rustenberg John X Merriman-nel jár a legjobban (5 csillag).

A tesztrovatban az osztrák zöldveletelinik, illetve a chilei syrah/shirazok vizsgáznak. A Decanter-díjasok:
Frantz Hirtzberger, Spitzer Honivogl Smaragd, Wachau 2004
Rudi Pichler, Wösendorfer Hochrain Smaragd, Wachau 2004
Concha y Toro, Marqués de Casa Concha, 2004
Matetic, EQ 2005
Luis Felipe Edwards 2005
Valdivieso, Reserve, 2004.