Lőrincz György szerint bourgogne-i utazásainak egyik legfontosabb tanulsága – miként Tonellában olvasható interjújában kifejtegette; magát a szöveget sajna nem találtam meg online –, hogy semmit semmihez nem kell hasonlítani. Ez általában nehezen megy, és most sem állok ellent, tehát hirtelen kijelentem: az egerszalóki mesternek a 2004-es évjáratban sikerült megalkotnia a burgundi merlot-t.
Ráspi 2004-es zweigeltjének kóstolásakor kiáltottam fel boldogan ekként: nahát, életem legjobb magyar pinot noirja! Tudom, ez dehonesztálóan hangzik tehetséges pinot-termelőink egyre népesebb táborára nézvést, de mentségemre szóljon, hogy nem az ő munkájukat óhajtottam le-, sokkal inkább Ráspiét felminősíteni. Az a bor ugyanis olyan gyönyörű közepesen könnyed eleganciát, ehhez képest sűrű és komplex tartalmakat és kifinomult animalitást volt képes hozni, amilyet korábban főként burgundiakban észrevételeztem. (Már kérdés, hogy azóta viszont kóstoltam burgundiakat, amelyek visszakézből letepertek súlyukkal, tekintélyességükkel, és a legkevésbé sem voltak könnyedek.)
Lőrincz Györgyről amúgy tudni, hogy azok a bizonyos, fentebb felidézett utak jelentékeny hatást gyakoroltak rá. Ez persze nem azt jelenti, hogy hirtelen kidobna mindent, ami nem chardonnay és nem pinot. Mégis érdekes, hogy eddigi – szerintem – legsikeresebb borai közt főhelyre kívánkozik a 2003-as Kovászó chardonnay és a 2002-es meg a 2003-as pinot noir. (Igaz, a 2000-es Merengő cabernet franc, az első igazán nagy dobás bordeaux-i fajtából készült.)
Amikor azonban azt kérdeztem tőle, vajon tudatos döntés eredménye is, hogy sokkal karcsúbbak a 2004-esek és a 2005-ösök a 2003-asoknál, nem kertelt, hanem mondta, a három év előtti időjáráshoz értelemszerűen nem volt fogható sem a tavalyelőtti, sem a tavalyi. Nem kizárt, hogy ez nem baj. Vagy legalábbis nem minden fajta esetében az. Jó, a Kétágú pinot noir nem sikerült. Kóstoltam nemrég a Kutyafájátot is, és nem mozgatta meg a fantáziámat annyira, amennyiből cikk íródhatott volna. A pinot gris már megérintett valamelyest, így keletkezhetett egy vastagabb bekezdés róla.
De most itt volt ez a merlot. És első nekifutásra megint ezt mondtam: ez egy egészen kitűnő burgundi. Viszonylag világos rubinszín – pinósan barnás reflexekkel –, amely ellenben az idő múlásával mélyül, sötétszik. Illatában összeszedett állatság, földesség, avar, dohány, leveshús, plusz némi gyümölcsök. Szépen árad, noha nem agresszív egyáltalán. Folyamatosan fejlődik, minden pohárba töltés után más-más orcáját mutatja. Szájba' hasonlóképpen: konzisztensen ugyanaz a karakter, mint orrba', közepesnél kevesebb test – menet közben közepesnél többé sűrűdik –, fantasztikus struktúra, a tannin, az alkohol és a sav sem sok, mind pont annyi, amennyi kell a balanszírozott eleganciához. Nem bomba, de komplex. Lecsengésben is zamatos, kellemes. Jólesik. Kitűnő bor, árértékben végképp. 6 pont. Még sok ilyet kívánunk.
Utolsó kommentek