Nem kell seggre esni, ha kinyitnak egy toszkán bort, mondja a nyájas-patrióta olvasó, és igaza van, annak ellenére, hogy Piemontban nemigen termelnek toszkán borokat, s bizony akadnak köztük egészen meggyőzőek is. Rosszak dettó. Akár Piemontban, akár Toszkánában. A kultpincének számító Tua Rita Perlato Del Boscója utóbbiak közé tartozik.
A Tua Ritával először Bécsben randevúztam, az elhíresült Wein und Co-féle kóstolón, amelyen Gere Attila 2000-es Solusa diadalt aratott a Petrus felett. Ezen az eseményen nemcsak a villányi ászbort jutalmaztam az általam adott legmagasabb 98 ponttal, hanem a toszkán borászat Redigaffiját is. Vakságomhoz képest persze meg voltam győződve arról, hogy a Redigaffi a Petrus, a Solust meg Massettónak tippeltem. Hiába, sok tanulnivalóm van még.
A lényeg, hogy egyetlen pillanat alatt beleszerelmesedtem a Tua Ritába, s attól kezdve vadászni próbáltam boraikra. Nagy beszerzések ebből nem következtek, különös tekintettel a horribilis árakra, de legutóbb azért futotta egy 2003-as Perlato Del Boscóra a Jasomirgottgassén, szemben a Stephansdommal. Uszkve 20 euró nem sok egy szupertoszkánért, még akkor sem, ha alsóközép-kategóriás.
A Perlato Del Bosco 65 százaléknyi sangiovesét, 30 percent cabernet-t és 5 egységnyi syrah-t tartalmaz a hátcímke szerint, értelemszerűen non filtrato, 14-es az alkoholja, és Rosso Toscana IGT a besorolása. 2003 egyébként nem hozott különösebben jó évjáratot arrafelé, de valószínűleg annyira rossz sem lehetett, amilyennek ezt a bort megkóstolva gondolnánk.
Mélysötét szín, ahogy az ilyenektől megszokhattuk. Első illata sűrű, lakkos-festékes, ez gyakran jellemzi a toszkánokat, de általában percek alatt el szokott múlni. Ebből nem múlt. Vannak gyümölcsök is, de valahogy nem igazi az egész, és a helyzet az idő múltával rosszabb lesz. Ízileg közepesen nagy test, és megint a műviség torol. Külön az úgynevezett díszítő jegyek, külön a sav, külön a tannin. Minden, csak nem vonzó és nem harmonikus. Szerintem ez az a bor, amely révén be lehet mutatni, milyenek is a nem természetes cserek. A vége egyszerre édes és savanyú, másfél pohár tökéletesen elegendő, hogy ne kívánjuk meg a két és felediket. Eltettem a kétharmadát vékonyabb napokra, aztán megkóstoltam megint. Semmivel sem vált kívánatosabbá, sőt üresedett. 3 pont, és akkor még jóindulatú és barátságos voltam.
Utolsó kommentek