A késői szüretet mint olyat jobb híján honosították meg Tokaj-Hegyalján a frissiben indult pincészetek, a kritikusabb nyelvek szerint pusztán azért, hogy így gyógyszereljék a cash-flow hiányából fakadó problémáikat. Így van-e, vagy máshogy, mindegy, a lényeg, hogy nagyon finom borok készülnek ebben a műfajban, az ostoba ortodoxok bosszúságára és az én nagy-nagy örömömre.

Némelyek mindazonáltal azt mondják, ijesztő a műfaji káosz a borvidéken, borbarát legyen a talpán, aki kiigazodik, és összezavarjuk a külföldieket, pedig nem kéne. (Miért ne?) Másokat ellenben szórakoztat a sokszínűség, engem is, és úgy tartom, mindennek megvan a helye és szerepe, az aszúnak, a szamorodninak, a száraz fehérnek és a késői szüretnek egyaránt, minthogy Tokaj más-más arcát domborítják ki, egyszersmind bizonyítva, mindenre képes. Hurrá.

A Disznókő szortimentjében megtalálhatni mindent, amit fentebb felsoroltam, amint az a cég látványos, ám érdemben rég frissült honlapján látható. Megjegyzendő (megjegyezhető), az utóbbi időkben kevesebb szó esik a Hegyalja kapujában munkálkodó, francia tulajdonú vállalkozásról, amely az Alkoholista szavazásán sem vitézkedett. Mindig így van: a forradalmárok levezénylik a forradalmat –  a Disznókőé volt az első új stílusú aszú, az 1992-es évjáratból –, a nép csodálja őket, egy darabig, aztán még újabbak felé fordul. Igaz, attól, hogy kisebb a felhajtás a Mészáros László vezette cég körül – ez is milyen: Árvay Jánost ismertem, Berecz Stephanie-t szintén, most meg nem tudom, ki a Disznókő főborásza  –, még ugyanolyan lendülettel és tehetséggel készítik és adják el szép kis boraikat.

Vissza a késői szürethez. A százgrammos mondhatni önálló kategóriává vált menet közben. Vannak magasabb és alacsonyabb cukortartalmú későik – mint Szepsy Istváné egyfelől, a Hétszőlőé másfelől –, de erre a száz gramm körülire is sokan ráálltak, a Degenfeldtől a Nobilisen át a Disznókőig.

Utóbbi késői furmintja éppen úgy kezd készülni, mint a szamorodni, egyben szüretelik az aszúsodott szemekkel ékeskedő fürtöket, áztatnak keveset, préselnek, majd jön az acéltartályos erjesztés és a fahordós érlelés. Azonban nem várják ki a szamorodni-szabályozásban előírt minimális egy évet, hanem fél után kiveszik az edényből a bort. Ezáltal megőrzi gyümölcsösségét ügyesen. A 2004-es cukortarlama végül is 89 gramm. Persze nyilván nem a pontosan száz a lényeg, hanem a harmónium.

Egészen halvány aranysárga, haladéktalanul áradnak az illatok. Rengeteg gyümölcs, ahogy furminthoz illik, körtés-almás vonalon, és a későiség barackossága-mézessége is előjön, valamint valami minerális árnyalat ráadásul. Így jó. Érezni, hogy nem kolosszus, de kedves meg minden. Ízben dettó. Nagyon gyümölcsös, nagyon friss, nagyon jó inni – minthogy elegendőek a savai, hogy ne legyen ragadós. Mutat finom krémességet is, lecsengése hosszasan gyümölcsös.  Bagóért. Van, ahol drágább, de a Kaisersben kétezer alatt láttam, ha jól láttam. A bolondnak is megéri. Igen erős 6 pont, hogy miért nem 7, magam sem értem.