A Nagy Bikaviadal ötödik felvonása előre nem látható módon hedonista buliba csapott át. Az ember ilyenkor megveregeti saját vállát, kioszt magának egy Hónap Dolgozója plecsnit, és örömmel konstatálja, hogy mégiscsak jó dolog egy hosszabb sorozatnál, ha a vége felé kezdi boncolgatni a szebb borokat. Nem a kóstolási sorrend miatt, hiszen az a minden-napra-egy-palack típusú ivászatnál viszonylag keveset (értsd: semmit se) nyom a latba, hanem az élmény miatt, kérem. A szűnni nem akaró lelkesedés, ami előre visz ilyenkor.

Ahogy haladunk előre a sorban, egyre szebb borok jönnek. Időről időre felborítja valami a gondosan kimunkált sorrendet, de azért nagy vonalakban tartom magam hozzá. Így fajsúlyosabb élményekben van részem, enmagam nagyobb megelégedésére. Három igen szép bikavér jön mostan.

Monarchia Egri Bikavér Superior 2003

A Monarchia kettőezerhármas bikája igen korlátozott mennyiségben fog piacra kerülni, ha fog egyáltalán. Lehet, hogy megmarad csak pincénél megszerezhető kultbornak és sajtónyilvános kóstolók fajsúlyos szereplőjének, ki tudja. Mindenesetre még van idő ezt eldönteni, hiszen a bor érzetre igen-igen fiatal.

Lilás színnel, első szippantáskor meggy és bors aromáival találkozunk, plusz némi alkoholos édességgel, amit betudunk az évjáratnak. Később füst, mentolos cukorka jön, és valami nagyon halvány, radírgumira emlékeztető, mégis kellemes illatjegy. Ízben kicsit lóg kifelé az alkohol, fanyarságot érzek, valamint fás, pörkölt mogyorós jegyeket. Ráadásul nem is árad annyira, amennyire várnám, inkább összeugrik széltében, némi hiányérzetet hagyva maga után. A lecsengésben indul be, visszaüt hátulról úgymond. Kicsit szétáll az egész, zabolátlan, csikómentalitású. Hagyom ezért a karaffban, hátha történik vele valami.

Két órával később mintha másik borral találkoznék. Szépen összerendeződött minden, az alkohol kellemesen megszelídült, már nem lóg, csak melegít, sokat adva az összképhez. Az ízek ott és úgy jönnek, ahol és ahogy kell, áradnak, betöltik a szájat. A fa és a gyümölcsök összesimultak, a bor megkomolyodott, megbikavéresedett. Szép, gyümölcsös, komplex. Hosszan tartó alkoholos melegséggel, piros bogyós gyümölcsökkel búcsúzik. Tetszik. Viszont kell neki még legalább egy év, szerintem. Vagy nekiesünk egy borkulccsal, hátha. Mindenesetre most vaskos öt pontig jut (legyen inkább öt és fél), és valószínűleg lesz ez még feljebb is.

Csutorás Egri Bikavér 2004

Csutorás Feri 2003-as superiorja maradandó nyomokat hagyott bennem, így élénk érdeklődéssel bontottam fel ezt a palackot is. Mondhatni, közkívánatra, bár az igazsághoz tartozik, hogy eredetileg a bikaviadal harmadik részében szerepelt volna, csak az első palack kóstolását egy heveny nátha visszakézből keresztbe verte. Mindenesetre a kettőezerhármasnál némileg "nehezebb" kettőezernégyes esztendőben a bor a superior megjelölés nélkül látott napvilágot. Ennek okát nem tudom, hiszen a címke szerint a szükséges számú fajta benne van. Talán az arányok. Igazából mindegy is.

Elsőre erősen fás jelleggel támad, füst, vanília, dió illata jön, amelybe meggy, málna aromái vegyülnek. A gyümölcsök valahogy nem tudnak kibújni a fa szorításából. Szájban azonban kifejezetten szép: feszes szerkezetű, szép harmóniájú, magas, élénk, jó savú, hosszú. Aztán egy órával később kibújnak a gyümölcsök is a fa mögül, a lecsengésből eltűnnek a kesernyék, és ott áll előttünk maga a bikavér-prototípus: gyümölcsös, kicsit füstös, áradó ízvilágú, tüzes, szép savszerkezetű. Hangyányival talán lehetne komplexebb, de ez már értelmetlen kötözködés és parttalan maximalizmus a részemről. Bármikor eliszogatnám, az árát tekintve (1400 körül) pedig mindenképpen beszt báj. Igen szép bor. Felsőkategóriás 6 pont legyen akkor ,és meleg hangú dicséret.

Tóth István Egri Bikavér Válogatás 2002

Van, amikor az ember szerelmes lesz az életbe és a borokba. Amikor belefeledkezik egy kortyba, hosszasan ízlelgeti, rágja, amikor a bornak lelke van és egyénisége. Ez a Tóth István-bikavér nagyjából ilyen. Teljesen felesleges lenne bármit írnom róla, többször lejegyeztük már (legutóbb itt), hogy Tóth Istvánnál a bikavér egyik legtökéletesebb receptje működik. És lőn.

Meggy, bors, kis animál, füst, gyümölcsök és érlelési aromák, komplexitás és gazdagság. Áradó, fűszeres ízű, a szájüregben szinte robban, betölti minden irányban. Ízében némi kis huncut édesség is érződik, rengeteg gyümölcs, sűrű szerkezet, masszív, mégis szép savak, csodás harmónia. Hosszú, édeskésen fűszeres lecsengéssel búcsúzik. Ha a Csutorás-bikára azt mondtam, az a bikavér prototípusa, akkor ez a bikavér ideáltípusa. Ilyen borokért (-tól) érdemes meghalni. 8 pont, én azt mondom. Egy kiváló bor bombaformában: bearanyozta a napomat.