Jó borokat készíteni jó áron – mi más lehetne a filozófiája a chilei borászatnak, amelyet történetesen Errazuriznak hívnak? Bor, amelyben minden van, amit szeretni lehet, és semmi sincs, amit utálni kéne. Bor, amely ha csinált, mesterien csinált, ha természetes, mesterien sikerült. Kanadában fagyoskodó tudósítónk – mármint Zsoltizmo – újra támad.

Megint egy szomorkás téli nap, megint egy borkóstoló. Az élet szépnek tűnik ezen az oldalán a földnek. Most éppen a chilei Errazuriz bemutatójára kaptunk meghívást. Csodálkozva nyugtáztuk az összegyűlt borisszákkal, hogy a cég termelésének közel harmadát nálunk, a zord és havas Kanadában adják el. Nem kis teljesítmény, különösen, ha tudjuk, hogy csupán alig több, mint 30 millió lélek lakik ebben a nagy országban. A cég képviselője, Michael Couttolenc ecsetelte is hosszasan, mennyire fontos nekik a kanadai piac. Hűségünkért az állítólag kedvezőbb árakban rejlik a jutalom.

Az első két bor fehér volt, sauvignon blanc és a kötelező chardonnay, mindkettő a 2005-ös esztendőből. Érdekes módon a sauvignon inkább európai társaira hasonlított, mint a vastag új-zélandiakra. Friss, üde, kellemes, jó savú. A citrusfélek erősen dominálnak, a szájban finoman kitisztítanak mindent. Előételek mellé kellemesen csúszhat, de kipróbálnám zsírosabb falatokkal is.

A chardonnay sokkal dinamikusabb, megint csak óvilági ízvilággal. Nyoma sincs a fás kezelésnek, ami annyira jellemző az itt kapható chardokra. Talán a közízlést próbálják ilyen módon befolyásolni? Akkor sok szerencsét kívánok nekik, mivel az amerikaiak mély nyomokat hagytak errefelé a nagy mennyiségben termelt vaníliás borzalmakkal. Jó közepes francia chardonnayra emlékeztetettt a bor. Talán a Vylyan siklósija is hasonló ízű, picivel több fával. Határozottan hozza az összes, unalomig ismert fajtajegyet, és még kellemes is.

Jöttek a vörösök: előbb a szokásos merlot és egy shiraz, még mindig 2005-ből. A merlot-nak olyan íze volt, amilyet az ember elvár, és a shiraz sem okozott csalódást. Ennyi, nem több. Házigazdánknak a shiraz közel állhatott a szívéhez, mivel sokat regélt róla. Nekem felejthetőnek tűnt. Az eddig említett borok valószínűleg árukkal fognak hódítani, mivel a 15 dollár kétségkívül korrekt. Ezért a pénzért a borfogyasztó állandó és garantált minőséget kap.

De ezzel szerencsére nem ért véget az est, hanem komolyabbra fordultak a dolgok. Ideje volt.

Max Reserva Cabernet Sauvignon 2003. Itt kezdődnek a komolyabb tételek. Gyorsan bebizonyosodott, hogy a chileiek tudnak szép dolgokat művelni. Erre a borra azt mondanám, soha rosszabb kortyot. Vastag, sűrű, tiszta fajtajelleges bor, amely azonnali visszakóstolásra ösztökéli a fogyasztót. Volt benne minden, amiért szeretni lehet, és szinte semmi, amiért nem. Gyümölcs, fás hatás, savak, alkohol szépen kiegyensúlyozva. Nem lógott ki semmi, nem hiányzott semmi. Ha csinált bor, mesterien csinált, ha természetes, nagyon jól sikerült. Illat, íz, szín tökéletes. Nem nagy bor, de nagyon finom, és 18 dolláros ára önmagáért beszél. A házigazdánk hozzáfűzte, ez a bor az USA-ban 24 pénzt kóstál, Mexikóban 34-et, ami megmagyarázza, miért isznak a mexikóiak inkább sört és tequilát.

Utolsó tételként a Vinedo Chadwick csúcsbort hozták a 2002-es esztendőből, ami az ötödik generációs tulajdonosról kapta a nevét, és a családi ültetvényről, az Aconcauga Valleyből származó szőlőből készült. Egy 2004-es berlini vakkóstoláson olyan neveket utasított maga mögé, mint a Chateau Lafite, a Margaux, a  Latour, a Tignanello, a Sassicaia és a Solaia. Hát igen, ha ehhez hasonló borokat áll módunkban kóstolgatni, az élet máris nem tűnik elviselhetetlennek. Hasonló illattal indít, mint a Max Reserva, de az egyszerű szemlélőnek is feltűnik a mélység és a komolyság, ami az előzőben csak nyomokban volt jelen. Állati jegyeket nem észlelhettünk, de ami benne volt, állati jó volt. Valami érdekes gyógyszerességet véltem felfedezni, amit néha öregebb bordeaux-i boroknál lehet tapasztalni. Igazi nemes nedű. Nem értem, a kóstolásokon hogyan lehet kiköpni. Szárazra nyaltam a poharat. Belülről, nyilván.

Sajnos az általam nagyra tartott Don Maximianót nem kóstoltuk ezen az estén, pedig szívesen állítottam volna egymás mellé a két nagyágyút. Igaz, az tiszta cabernet, a Chadwick meg cuvée. Kicsit magasnak tűnő ára ($70) a versenytársak árainak csak töredéke.

Kaptunk bónuszt is: egy sauvignon blanc late harvestet 2005-ből, ami újabb irányt nyit az ambiciózus cég számára. Kellemes, nem túl édes, visszafogottan impozáns, könnyen iható, nehezen letehető bor, meltó befejezése minden alkoholizációnak. Az, hogy mindössze $15, a hab a tortán.

Összegezve: a cég filozófiája az, hogy jó borokat készítsen jó áron. A koncepció szerintem tökéletesen működik.