Terítéken a kalifornai óriás, Robert Mondavi. Az Ernest & Julio Gallo melett ők a legnagyobb bortermelők a nyugati parton, hogy ki a hatalmasabb, arról évek óta megy a vita, írja tengerentúli tudósítónk. Zsoltizmo beszámolója következik.

Fenntartásokkal indultam neki az estének, mivel vendéglátósmúltamból maradtak monadavis emlékeim, méghozzá nem igazán kellemesek. Az emberek talán a Woodbridge és a Coastal termékcsaládokat ismerik és kedvelik a legjobban a cégtől, sajnos nekem ezek mindig is túlságosan művinek tűntek. Pedig tudnak jó borokat is készíteni, elég, ha az olasz Frescobaldival közös Lucére gondolunk. De maradjunk a földön, nézzük, mi az, ami a megfizethető kategóriába kerülhet a termelőtől.

Private Selection Johannisberg Riesling 2005. Kellemes, rizlingszerű aromák, szép sárgás szín, szkepticizmusom máris elpárologni látszott. Az íz nem hozta, amit az illat alapján elvártam volna, de így is finomnak tűnt. Semmi komplikáció, friss, bársonyos bor, amely, így visszagondolva, üde színfolt volt a palettán. Ajánlanám mindenkinek, hiszen az ára is elviselhető, itt $12 körül mozog.

Private Selection Sauvignon Blanc 2005. Hát igen, ez volt az, amitől tartottam, csinált aromák, csinált sauvignonos illat, gyengécske. Bár benne volt minden, ami a sikerhez kell, mégsem jött össze. Felejthető darab a Fume Blanc-nal azonos, $14-os  árkategóriában.

Private Selection Fume Blanc 2004. Itt kezdődik az amerikai aknamunka. Kellett teremteni egy új sauvignon blanc-kategóriát, a még illatosabb és zamatosabb sauvignonság és blanc-ság kifejezésére. Az illat nagyon szép, sokat sejtető, sokkal tisztább és intenzívebb, mint az előzőé. Van benne vastagság, ami jó alapanyagot takarhat. Az íz is ezt igyekezne alátámasztani, ha nem rontaná el a harmóniát a muszájvaníliás hordóhatás. Tényleg szép lehetne, ha nem jönne, látna és győzne az a tipikus amerikai tölgy. Félretettem kortynyit a kóstolás végére, és idővel a vaníliásság szelídülni látszott. Úgy látszik, kell neki kis levegőztetés, és akkor nem tűnik annyira fásnak.

Woodbridge Cabernet Sauvignon 2005. Megint egy magyarázat arra, miért nem veszek soha ezekből a borokból. Olyan színű, mint egy vörösbor, olyan illatú, mint egy cabernet sauvignon, de annyira művi, hogy az már tenyérbe mászó. Már az illata is borzongatja a kedélyemet, azokat az időket hozza vissza, amikor az esküvőkön, ahol felszolgáltam, megmaradt sok ezekből a borokból, és mivel nem volt más, a végén megittuk őket. Nocsak, mire képes az ember, amikor ráviszi a szükség. Szerencsére azok az idők elmúltak, és most azt ihatom, amihez kedvem van, nem azt, amit ingyen kapok. Tehát ezt nem. Az ár $14 körüli.

Private Selection Cabernet Sauvignon 2004. Ebben a vörösben van egy kis syrah (8%), merlot (3%) és petit syrah (2%), de mindez nem segít az összhatáson. A színe és az illata valamivel mélyebb, mint az előzőé, de nem annyira, hogy igazán belelkesüljek. Tehát marad a hümmögés, miközben az ár kúszik felfelé. $18-ig.

Napa Valley Cabernet Sauvignon 2004. Ez volt az est csúcspontja. Legalábbis ennek kellett volna annak lennie. De nem sikerült neki. Pedig voltak vendégszereplők: cabernet franc (9%), merlot (5%), petit verdot (3%). Hoztak is kis kellemet, főleg a franc, de nem annyit, amennyire szükség lett volna. Mert igenis vannak elvárások egy 32 dolláros borral szemben, főleg, ha a híres völgyből származik. Tévedés ne essék, nagy bor volt ez, de nem elég nagy. Szép, vastagon hömpölygő, sötét szín, sokat sejtető cabernet-s aromák, kellemes indulás, elfogadható közép, de a hosszú utóíz nem jött össze. Becsületére legyen mondva, a tölgyfás íz is szépen beépült, ami talán annak köszönhető, hogy francia hordókat használtak az érlelés során. Összességében azonban túl drága, és nem eléggé ütős, hogy bekerüljön az emlékezetesek közé. Kár érte, mert a potenciál megvolt.