Mint arra nyájas olvasónk figyelmét előre felhívtuk, a Tokaj Renaissance Egyesület április 21-én tartotta immár hagyományos évjárat-bemutatóját. Az eseményen többfős – ám külön útvonalon mozgó – csapattal tettük tiszteletünket, miáltal lehetővé vált, hogy ne egy, hanem máris két szemszögből ábrázoljuk, merre tartanak Hegyalja nagyobb presztízsborászatai. Előbb Albert gazda, utóbb Csite összefoglalója következik.

Albert gazda reneszánsza

Szerintem valamit ki kéne találni. Ha a renaissance-osok – egyébként helyesen – tényleg a nagyközönséggel szeretnék megismertetni minden év tavaszán az aktuális száraz- és aszúévjáratot, más helyszínt kell keresniük. A Gundel étterem erre nem alkalmas, mert kicsi. Képtelenség elférni, közel kerülni az asztalokhoz, váltani két értelmes szót a borászokkal. Mást ne mondjak, szegény V. prof. fejvesztve menekült a második korty után, és engem is csak a kötelességgel fűszerezett kíváncsiság tartott a teremben. Két órát bírtam, úgy, hogy kénytelen voltam kihagyni egyebek mellett a Dobogót és a Disznókőt; egy árva pillanat sem akadt, amikor másfél méternél közelebb kerülhettem volna hozzájuk.

A furmintok nem nyűgöztek le ezúttal. Sok volt fás. A Hétszőlő 2005-ös Nagyszőlője és a Degenfeld 2005-öse. A Béres Szőlőbirtok 2006-osa; mentsége legyen, hogy hordóminta még, később hátha megnyugszik. A Pendits 2006-os Krakkó furmintja. A Patricius Borház 2006-osa ezzel szemben nagyon szép, friss, minerális, finom. Jó a Megyer 2006-osa, csak 25 százaléka járt hordóban, gyümölcsös, játékos. Tetszett a Füleky 2005-öse, 14-es cukrával, eleganciájával, zamatosságával jó német spétlézére emlékeztetett. A legjobbnak már megint az Oremus Mandolását találtam. Most jön ki a 2005-ös, miután a 2004-es kimaradt, itthon nem kerül forgalomba. A 2005-ös almás és körtés, remek savakkal, délceg szerkezettel, érintésnyi fával. Már most harmonikus. Rengeteget meg fogunk inni belőle.

Hárslevelűből a Degenfeld barrique-jával találkoztam, rengeteg volt a tölgy ebben is. A muskotályok ügyesebben teljesítettek. Meghökkentően halvány színe ellenére komoly, tartalmas bor a Béres 2006-osa, könnyeden szórakoztató a Megyer 2006-os Muscat Blanc-ja, blockbuster a Németh Attila-féle Alana 2005-ös késői szürete. Ez persze más világ, 130-egynéhány gramm cukorral, csodásan vonzó, kifinomult muskotályossággal, vastagsággal, eleganciával.

Két Tokaj-idegen példányba is belekóstoltam, egyik és másik is OK. Árvay János Zempléni Sauvignon Blanc 2006-osa füves-szénás, üde, tisztességes testtel és korrekt szárazsággal, ahhoz képest, hogy 15-ös az alkoholja. A Megyer 2005-ös zempléni chardonnay-jának 40 százaléka hordózott, nem is teng túl benne a barrique. Tankönyvszerűen fajtajelleges, élénk, magas bor. Almasavát nem bontották le, ez inkább erény, mint hiba.

Minden aszú 2003-as volt, évjáratot alább nem jelzek. A Béres Vinalies-érmes 5 puttonyosában a mézességen túl erjedtes árnyalatot véltem felfedezni. A Megyer és a Pajzos 2003-ban előszeretettel használt muskotály alapbort, ettől illatosabbak, de talán kevésbé tömörek lettek a borok. A Megyer 5 puttonyos lágy és vonzó, a Pajzos 5 puttonyos mézesebb és savasabb – utóbb kiderült, előbbinek 7,4, utóbbinak 9,6 az acidja –, a Pajzos 6 puttonyos sűrűbb és szilajabb.

A Degenfeld hozott fordítást is, nagyon kedveset és krémeset, kesernyével a végén. 6 puttonyosuk is sűrű és üde, több savval mégis jobban szeretném. Ha már lágyság: a Hétszőlő 3 puttonyosa áradóan illatos, furmintos jegyekkel, vajas árnyalattal, zamathegyekkel. Az 5 puttonyos hasonló karakterű, csak töményebb és édesebb. Az biztos, hogy a 2003-as Hétszőlő-aszúkat most kell – és érdemes – meginni, nem évek múlva.

A Patricius továbbra is kiemelt kedvencem. Ahogy a 2000-esek, a 2003-asok is krémességükkel hódítanak – engem okvetlenül. Körtésen-birsesen elragadó az 5 puttonyos, harmóniája, egyensúlya pillanatnyilag meggyőzőbb, mint a 6 puttonyosé, utóbbit kissé megbillenti az édesség. A Patricius mellé-fölé nálam ezúttal csak az Oremus kapaszokodott. Az 5 puttonyos is oremusosan életteli és kiegyensúlyozott, a 6 puttonyos meg egyenesen grandiózus. Minden benne van, ami csak lehet, és semmi sem fölösleges. Gyümölcsös és minerális, erős és játékos. Nagy bor lesz.

Csite reneszánsza

Annak ellenére, hogy a rendezvény munkanapra esett, jelentős tömeg volt az eseményen. Aminek egyrészt örülni kell, hogy népszerű ez a páratlan borvidék, de lehetetlenné tette a komolyabb odafigyelést a borokra. Persze ismerkedésre valók az ilyenek, értékkeresőnek és tanulságlevonónak, aztán ami arra érdemes, azt majd lehet nyugodt környezetben analizálni.

Az idén az egészen kimagaslónak kikiáltott 2003-as évjárat aszúira felfűzött programra került sor. Arra már rájöttek pár éve az egyesület tagjai, hogy kevesek számára feldolgozható élmény csak édes borokat kóstolni, főleg, ha a jóval száz gramm maradékcukor fölötti tartományról beszélünk. Ezért már legalább akkora hangsúlyt kapott a száraz borok bemutatása, mint a nem szárazaké.

Az elején próbáltam elmélyültebben figyelni, de a pompás parfümkreációk, a tálcán körbehordott kávé és a tömeg szaga feladásra késztetett. Így csak pár borra hívnám fel a figyelmet és általánosságban foglalnám össze a tapasztalataimat.

A legnagyobb csalódás talán ezen a fronton ért, annak ellenére, hogy akadt sok szép bor is. Sorjában. Nem tetszik, hogy a nagy birtokok minimálisra csökkentik kockázatot, amikor fajélesztővel, acéltartállyal, szűk kordában tartva készítik boraikat. Annyira rideggé, összemosódottá válnak, hogy sokszor elvész a terület adta élet. Rengeteg zöldes, füves bor készül így, almasav lebontva, bor bevajazva, pici cukor a végére kanyarítva, popularitás kipipálva. Persze könnyen kritizálok, nem én működtetem a cégeket gazdaságilag.

Tetszett  a Patricius 2006-os furmintja, lendületes, minerális, kerek, jó tartású. Az Oremus 2005-ös Mandolása talán a legjobb, szép savak, kellő tartás, finom cseranyag, hosszú utóíz. A Disznókő hárslevelűje is izgalmasnak találtatott, akárcsak a Dobogó furmintja.

Kezdem itt is azzal, ami kevésbé tetszett. Minden aszúban mindig magas az illó, de ebben az évjáratban egészen kimagaslónak találtam. (Vagy csak erre voltam aznap érzékeny?) Mint tudjuk, nem volt jó aszús év 2003, száraz ősz volt, kevés a botritisz, és az is olykor kiszáradt, már-már poros lett. Erre tökéletes tanulóbor az Oremus 5 puttonyosa.

Nagy hatással volt rám a Pendits aszúeszenciája, tetszett az Oremus 6 puttonyosa. Ami igazán kiverte nálam a biztosítékot, az az Alana muskotálya. Németh Attilának aranykeze van. Eszméletlen szép, hűvös, gyümölcsös illat, picinyke fanyarsággal. Ízében lendületes, zamatos, finoman ásványos, véget nem érő ízzel. Pazar. Igaz, a pörkölési aromák szerelmeseinek nem ez a Kánaán. Annak ellenére, hogy új fában erjedt és érlelődött egy darabig, a hordó annyit ad csak a borhoz, mint egy eltalált keret a képhez. Ahogy láttam, népszerű is volt Németh Attila. Megérdemli, már csak az a kérdés, mátrai borait miért nem értik azok az emberek, akik most itt lelkesedtek.

Mielőtt sokan a torkomnak esnének a kritika miatt, az itt felsorakoztatott borok többségének minőségét meglátásom szerint kevés Hegyalján kívüli birtok tudja megidézni. Ezért egy magas szint fölötti dologról beszélünk, a mondandómat úgy kell értelmezni.