Hát ezer jó ezerjó biztos nincsen, de miután egy héten belül két jó ezerjóval is sikerült randevúznom, muszáj ellőnöm a címben található gyermeteg szóviccet. Ami viszont nem vicc: a városligeti Pannon Bországgyűlésen a soltvadkerti Font Pincészet 2006-os válogatása lett nálam a nap egyik bora. Szerettem Gere Tamás, Zsolt és Viktória, valamint Gál Tibor dolgait is.
Sokan panaszkodnak most már, hogy teljesen elvásárosiasodott ez a bországgyűlés nevű rendezvény, nem is tudom, valóban marha sok az ilyen-olyan árus meg a lacipecsenyés, a mandulaborosokról már nem is beszélve. És sok ember mászkál teletöltött kóstolópohárral. Másfelől viszont engem nem izgat az ilyen, ha ez-az nem érdekel, nem megyek oda, oszt jó napot. Olyan borfesztivál úgysem akadt még, ahol ne találtam volna elégséges számú kellemes standot.
Először is vásároltam tehát egy Riedelt, 920-ért – azt hiszem, tavaly-tavalyelőtt olcsóbb volt, hiába, felpörgött az infláció –, majd máris megtorpantam a Font Pincészetnél. Soltvadkert másik érdekes borászata ez – az egyik a Frittmann, de biztos vannak mások is, akiket nem ismerünk –, huszonöt hektárral, autochton fajtákkal, zömmel fajélesztős, tartályos borokkal. Gondoltam, megkóstolom a kövidinkát, a szimpla és a válogatott ezerjót, és kész, de Font Sándor, aki nem azonos Font Sándor parlamenti képviselővel, de legalább jól ismerik egymást, rábeszélt az irsai olivérre és a kékfrankos rozéra is. 2006-osak voltak, frissek, illatosak – különösen olivér –, karcsúak, jó ivásúak.
Az Ezerjó Selection 2006 más. Azt állítják, 21-es mustfokkal szüretelték, kézzel, ofkorz, egy-egy tőkéről nagyjából egy-egy palacknyi bor jött le. Olyan is. Vastag, meleg illatokkal, jelentékeny testtel, rengeteg gyümölcsös zamattal, csipetnyi édesérzettel. Ezennel elveszem Frittmannéktól a legjobb ezerjó ever díjat. Hiába, a dicsőség mulandó – ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy Frittmannékét is ne ajánlanám ugyanolyan hévvel a nyájas fogyasztóknak, mint eddig.
A pécsi Radó Pincénél a 2006-os száraz szortimentben iparkodtam elmélyedni, a zöldveltelinit lustának és valahogy tisztátalannak, a chardonnay-t kicsit vajasnak és kukoricásnak – ez így együtt popcorn –, egyszersmind kellemesnek és finomnak, a cirfandlit ásványosnak, jó tartásúnak és meggyőzőnek találtam.
Azon felbuzdulva, hogy az imént lezajlott pannon mustrán több Pauleczki-bor is csúcsplecsnit kapott – a 94-es muskotály aszúesszencia privát tetszésemet is elnyerte –, úgy döntöttem, belepislogok a szárazaikba. 2002-es hárslevelűt kínáltak, hogy miért ilyen öreget, alapból nem értem, úgy meg végképp nem, hogy a bort lagymatagnak, erőtlennek és áporodottnak találtam.
Gál Tiborék aktuális választékának leánykája – jelesül a 2006-os – sem csapta ki a biztosítékot, messze már a tavalyelőtti hó, amikor Bob kolléga kifejezett odaadással dicsérte a termék 2004-es évjáratát. A 2006-os sauvignon blanc viszont finom, nem a füves-szénás iskolából származik, érződik rajta, hogy fában is járt, mélyebb, egzotikus karakter. A 2005-ös chardonnay megint rendben van, amióta idősebb Gál kitalálta ezt a bort – még 1993-ban, ha nem tévedek –, azóta hozza a formáját, legfeljebb a szőlő minőségének javulása és a szüreti körülmények váltakozása módosít képességein. 2005 Egerben a fajtának nem tett rosszat, a jelek szerint. A 2004-es kerek címkés pinot noir is annyit tud és annyit ér, amennyit kérnek érte, és a Titi-féle szelekciótól sem készülök megvonni a bizalmat. A késői szüretelésű 2005-ös rajnai rizlinget mindazonáltal több dinamizmussal jobban szeretném.
Mindezeken túl ideje újra felfedezni – vannak, akik már megtették – Gere Tamás és Zsolt, továbbá Viktória pincészetét. A minap a 2002-es válogatott pinot noir ürügyén hozsannáztam egy sort, vasárnap pedig igyekeztem teljesebb képet alkotni. A 2006-os olaszrizling élénken tartalmas, és nagyon jólesik, a szintén kiskorú prémium kékoportó – a válogatásból alig néhány száz palackkal készítettek, csak helyben kapható – arra utal, tisztességes gondoskodás mellett ebből a fajtából is lehet komoly bort készíteni. Ami igazán ott van a spiccen, az a két 2003-as válogatás, a merlot és a cabernet franc. Mind a kettő életteli, sűrű, kiegyensúlyozott, vibráló, a franc talán valamivel komplexebb, a merlot ellenben érettebb, fogyasztásra készebb. Az AM kolléga által ügyesen megdicsért Aureust ezúttal ezeknél kevésbé éreztem lenyűgözőnek. Az is lehet, csak korábban bontották az üveget. Egyébként soha rosszabbat, nyilván.
Utolsó kommentek