Tokaji borkóstolót tartottak tennap az Európai Parlamentben, Tabajdi Csaba szocialista delegációvezető kezdeményezésére. Abból az alkalomból cselekedtek ilyet, hogy április 1-jétől kizárólagos jogot kaptunk az Európai Unióban a tokaji megnevezés használatára. Jött erről egy közlemény, amely szerint a rendezvényen ötven-hatvan EP-képviselő és több száz egyéb vendég vett részt. A borok listájára nem tért ki a szöveg – aki tudja, mik voltak, írja meg –, ám az megnyugtatónak tűnik, hogy Botos Ernő Péter mellett Bacsó Oremus András is tartott előadást a világ legjobb borvidékéről.
Tabajdit okvetlenül meg kell dicsérnünk, egyrészt, mert mint mondta, európai parlamenti munkájának egyik sikere, hogy egyéves küzdelem árán sikerült elérnie, legyen magyar bor az EP éttermében. Másrészt, mert jó az ízlése – és diplomatikus is –, hiszen bár személyes kedvence az elzászi pinot gris, borajánláskor nemcsak ezt, a Mandolás furmintot is népszerűsíti.
A tokayságát elveszítő Alsace Pinot Gris-nek azért is jártak a szép szavak, mert képes volt részt venni és beszédet mondani az eseményen az elzászi illetőségű Joseph Daul néppárti frakcióvezető. Ez is vicces ember, ilyet mondott: "A franciák átengedték a tokaji név használatát a magyaroknak, a magyarok pedig Sarkozyt adták a franciáknak."
Tabajdi egyébként gálánsan felajánlotta, ha már az elzásziak már nem használhatják a tokay elnevezést, a magyarok segítenek az elzászi identitás megőrzéséért folytatott küzdelemben. Elzásziak, ne sírjatok, jövünk.
Utolsó kommentek