A sörösök felé kikacsintva rögtön Guinness-rekordot hirdetek, mint szellemileg alultáplált kereskedelmi rádiók vagy ismertségre vágyó kisvárosi önkormányzatok: valószínűleg az Alkoholista által valaha értékelt legolcsóbb bor következik itten. A Tesco nevű exkluzív borkereskedésben csaptam le rája, 150, azaz százötven bruttó forintba került, gondoltam, ennyiért megér egy próbát, ennyiből még fröccsöntött kínait sem lehet kapni.

Az Ikon nevű céget ugyebár Konyári János gründolta Benza Görggyel, hogy olcsóbb, közönségbarátabb borokat termeljenek Boglár mellett. Ennyire olcsót azért nem akartak, gondolom, ez a tétel alighanem beragadt kicsit, és próbálna megszabadulni tőle a Tesco.

Nem mondom, hogy nem voltam bizalmatlan, iható borral nem találkoztam még ebben az árkategóriában, de még a hússzorosáért is vettem már szörnyűségeket.

Nem illatbajnok, persze, pedig az irsaitól lehetne nyugodtan. Kicsikét fáradtnak tűnik első orra, mintha az alkohol is levált volna már az inkább chardonnays, szalmás főillatról. Szájban viszont nem tűnik sem fáradtnak, sem különösebben szétesettnek. Nagy sav, persze, kaparja a torkot, és gyorsaság: olyan rövid, mint Havas Henrik illemtankönyve. Az ember szájba veszi a kortyot, még félig se nyeli le, és már vége is. De mit vártunk százötvenért?

Persze, az ár itt annyira durva, hogy fölmentést adna szinte minden hiba alól. De komoly hiba nincs. Van egy többé-kevésbé ép, savas, rém egyszerű, rövid, kissé laza szerkezetű, kissé üres borunk, amiből simán be lehet csókolni egy üveggel valami jó kánikulai napon, senki nem fog sírni utána, de miatta se.

Fröccshöz szerintem túl laza, kevés benne ahhoz az íz, lenyomná a szóda. Ez így magában egy szénsavmentes fröccs.

Hajléktalan olvasóinknak meghaladhatatlan best buy.

A minősítés, sokkoló módon: iható, azaz 3 pont. De azért ne spájzoljunk belőle.