Azt mondják, a chardonnaynak nincs igazán egyedi karaktere, inkább afféle tabula rasa, amelyre kedve szerint írhat a terroir (vagy a borász). Azaz eszményi alany a dűlőfaggatáshoz, vagy akár a nature or nurture vita borászati lefolytatásához. Saját praxisomban a chardonnay legalább annyira szól a kádárokról és a mikrooxidációról, mint az áldott anyaföldről és a fölé rendelt időjárásról. De most nem ez a lényeg: életem legragyogóbb chardonnayját kóstoltam Légli Ottónak köszönhetően, aki nem mellesleg a  rieslinggel, a sauvignon blanc-nal és a Landorddal klasszikus mesterhármasnál tart nálam.

Gál Tibor Chardonnay 2005

A címkén narancsszínben ragyogó labirintus, az árcédulán óvatosságra intő összeg. Gál Tibornál valószínűleg senki nem tett többet azért, hogy a chardonnay nálunk is meghatározó fajta legyen. Ha jól számolom, ez már a tizenkettedik évfolyam a pincénél.
Közepesen intenzív, behízelgő (szinte már geil) illat: sárgadinnye, pörkölt mogyoró, zsírkréta. Van benne valami túlérett jelleg. Kóstolva alapvetően gyümölcsös, vaníliás és édeskés, csipetnyi zsírkrétával a háttérben. A korty krémes és vajas. A komoly test ellen esélyük sincs a komolytalan savaknak. Hiába forgatom, megalszik a számban. A lecsengés viszonylag hosszú, és a már jól ismert motívumokat ismétli. Kényelmes bor.
Érezhetően becsvágyó próbálkozás, öblös, sima, magas extrakttal, bőkezűen mért hordóval. De valahogy nincs mögötte aranyfedezet. Mintha miden más szempontot föláldoztak volna az érettség oltárán. Nemrég kóstoltam egy Lindemans Bin 65 chardonnayt, és szomorúan konstatáltam, hogy ugyanezt a figurát meggyőzőbben és olcsóbban hozza.
5 pont

Légli Ottó Chardonnay 2006

Ha a Gál-chardonnay azért volt elmarasztalható, mert túlságosan is a műfaj kliséiből építkezik, akkor itt a közízlés arculütésével kell megbirkózni. A Borbarát kedvenc szófordulatával élve: a terroir teljesen fölülírja a fajtát. Én a szőlőskislaki terroirt nem ismerem, viszont a Légli Sauvignon Blanc-nal és a Banyászó Olaszrizlinggel való rokonság föltűnt.
Friss, ropogós, áprilisi illat. Szőlővirág és zellerszár. Kóstolva üdít, frissít. Arányos és tiszta, a szokásos barriksardonnés jegyek teljesen hiányoznak. Remek, élénk és csiszolt savak, szinte galvanizálja az ízlelőbimbókat. Ízében szőlő, mandula és zellerszár, de mintha picture searchben suhannának el. A frissesség nem hagy teret a mélységnek. A korty második felétől egy fémes zártság jelentkezik, és ez rányomja bélyegét a lecsengésre is. Valószínűleg előítéleteim rabja vagyok, de hangyányival több gyümölcsre, simogatóbb textúrára vágytam.
5 pont

Légli Ottó Landord 2006

A legszebb chardonnay, amit valaha kóstoltam. A nagyság, a szépség és a szerethetőség szerencsés találkozása. A fajtát a bevezetőben említett okok miatt talán nem is lehet igazán ismerni, a szőlőskislaki terroirról meg lövésem sincs, mégis megkockáztatom, hogy a Landord elsősorban a borászt dicséri. Akinek nagyobb rálátása van, javítson ki, dorongoljon le, tanítson jó szóval!
A címke itt is narancssárga, a kalligráfia olvashatatlan (én mindig landlordnak látom), de azonnal szemet szúr. A név egyébként egy Szőlőskislak határában régen elvirágzott település emlékét őrzi. A szőlőt 2000-ben telepítették, a talaj agyagos, meszes. A Landord kis fahordós érlelést kapott, és hosszas seprőn tartást.
Illatában körte és ananász, illetve diszkrét pörkölési aromák. Elegáns és csábító. Kóstolva gazdag, de nem nehéz, krémes, de nem amorf. Kényeztet és simogat anélkül, hogy édes volna. Ízében főként birsalma egy csipetnyi zelleres fanyarsággal, ami jólesően frissít. Az alkohol kissé magas. Percek múltán is érezhető lecsengés. A palack még félig tele volt, amikor számolgatni kezdtem, hogy vajon mennyibe fájna egy kis karton. Sokba. A Landord azon nagy borok egyike, amelyekhez nem kell használati utasítás, évtizedes tapasztalat vagy idült ínyenchajlam, azonnal utat talál a gyönyörközponthoz, és rögzül a hosszú távú memóriában.
7 pont (és valószínűleg lefelé tévedek)