Ha a borászoknak szabad, akkor nekem is. Ha ők mindenféle latin neveket találnak ki a boraiknak, akkor én mindenféle zenei kifejezésekkel riogatom a nagyérdeműt. Olyanokkal teszem azt, hogy duó, szonatina, vagy mint jelen esetben: triola, de komolyan fontolóra veszem még a szinkópa, a pentaton (kizárólag az ősi magyarra izgulók kedvéért) meg a komolyabb témák esetében a szimfonikus költemény kifejezés használatát. Legalábbis a posztjaim címében; a borleírásokban ezzel párhuzamosan meghonosítanám a parlando, rubato, molto vivace és hasonló szavakat; például: az ízben a gyümölcsök prestója és a tanninok allegrettója csap össze a savak andalító andagiójával.

Persze részben igaztalan, hogy éppen akkor fenyegetőzöm ezzel, amikor a Fekete Borpincéről is szó esik, mert Feketéék nem sokat lacafacáznak: náluk a kékfrankos legfeljebb „kékfrankos válogatás”, a zweigelt az zweigelt, a cabernet sauvignon meg cabernet sauvignon, ami esetleg barrique. Persze azért náluk is van a pincének egy szeglete, ahol a Patikárius Cuvée terem – a névről nyilván kevesen asszociálnak Kosztolányira (mármint a Dezsőre), mert akkor valószínűleg egy palack sem fogyna el belőle. Úgy adódott azonban – és szerencse, hogy így esett, legalábbis nekem –, hogy Feketéék borai mellett még egy feltörekvő szekszárdi titán szortimentjét is kóstolgattam, az Ipacs Géza által felturbózott – némi rosszindulattal: lőrinczgyurisított – Bodri Pince majd minden aktuális termékét (egytől egyik ott figyelnek a hiperek hiperének felső polcain). Bodri Istvánék pediglen nem szűkölködnek latinos ötletekben: röpködnek az optimusok meg a civilisek meg a QV (érted?! kúvé!, vagy: quo vadis?). Lantom, kegyes égnek ajándoka! zengd el: honnan ez elnevezés – szólhatnánk a költővel.

Feketéék a márkaépítésben még az alapok kitalálásánál tartanak, azaz a brainstormingnál (gondolom én), mert ahány bor, annyi címkestílus, a sok címke közt meg elvész az alkesz. Még szerencse, hogy legalább szignójuk (FB) tipográfiailag azonos minden palackon. Honlapjukon is lehetne javítani ezt-azt. A borok azonban gyönyörűek, és remélhetőleg egyre jobbak lesznek: nagyok. Belekortyoltam néhányba, aztán három palacknak alaposabban a mélyére néztem.

Bodriék is szépen növekednek, egykor főként vendégfogadtak, most komoly pincészetet építenek, meg imidzset, ahogy kell. Olyannyira sikerült észak-magyarországi lelki rokonukkal azonos hullámhosszra kerülni, hogy keletkezett egy magazinjuk is, à la Apacs Stúdió (szigorúan zárójelben: a stúdió – ha már elvállalta – több fantáziát is belevihetett volna ebbe a kiadványba, talán nem a legtisztességesebb eljárás egy dizájnt kétszer eladni). A magazinban híres szekszárdiak, meg szép képek, meg tiszteletkörök, meg hirdetések. Szerencsére a borok nem másolatok, azoknak saját arcot keresnek. Bár majdnem a teljes szortimentet végignyaltam, végül három marad fenn a rostán.

Sajnos Bodriékkal kapcsolatban volt némi prekoncepcióm: ugyanis mindhárom bor kapott egy-egy ezüstöt az idei, azaz a kilencedik Országos Takarékszövetkezeti Borversenyen, sőt az Optimus már az egy évvel korábbi megméretésen is szerepelt, és kapott ott is ezüstöt, némileg magasabb pontszámmal. Persze Feketéék 2003-as cabernet sauvignonja szintén jeles ital, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa XXIX. Országos Borversenyének aranyérmese.

Bodri Civilis Cuvée 2005

A pincészet „mindent bele” küvéje, amolyan igazi maradékházasítás, ami kékfrankosra épül, de van benne merlot, cabernet sauvignon, zweigelt, némi kadarka és tizenkét hónap új tölgyfa hordó, azaz lehetne franciásan elegáns, németesen kimért, ugyanakkor egy kis balkáni fésületlenség is színesíthetné személyiségét, hogy ezek a tulajdonságai rafinált és egzotikus (sőt fülledten erotikus) árnyalatokat kapjanak a barrique-tól. És voltaképpen benne is lenne mindez: vannak gyümölcsös illatok, kerek savak, visszafogott alkohol. De nincs test, nincs, amit az elegancia feldíszítsen. Mindazonáltal megér 5 pontot, de ebből már soha nem lesz több.

Bodri Szekszárdi Optimus Cuvée 2004

A csúcsküvé a bordói klikk mellett tette le a voksát: cabernet franc és sauvignon mellé társult némi merlot meg tizenöt hónap kis tölgyfa hordó, és keletkezett egy kellően robusztus, illatában ásványos, vaníliás, kellemesen füstös, ízében kávés, csokoládés, kicsit fás, de jó struktúrájú, sűrű bor. Nincs benne hiba, hacsak az nem, hogy hiába a nagy test, az alkohol kisördögének hol itt, hol ott villan ki a patája. Meg az egész bort körbelengi egy kis méla unalom. Tisztességes munka, ahol valószínűleg elsősorban a biztonságra törekedtek, akárcsak az Albert gazda megénekelte 2003-as évjáratnál. Ez így 5 pontot ér – nálam.

Bodri Szekszárdi Kékfrankos Selection 2005

Amikor ezt kóstoltam, óhatatlanul eszembe jutott Alföldi kolléga kékfrankosra vonatkozó befektetési hitvallása. Első pillanatban illatára mintha rátelepedne a hordó, zavaró kesernyésség szabadul fel, de kis szellőzködés után minden a helyére kerül, gyümölcsök, főleg cigánymeggy, de van ott szeder, málna, áfonya meg csokoládé is bőséggel. Ízében a savak, a gyümölcsös és fás ízek harmonikus kevercse meg az akohol remek egyensúlyban vannak. Sajnos az élmény gyorsan elillan a szájból, de így is inkább 6 pontot érdemel. (Megkóstoltam a két évvel öregebb KF Selectiont is, büdös, testetlen volt.)

Fekete Szekszárdi Kékfrankos Válogatás 2003

Igazi alkoholbajnok. Illatában először a fanyarság és az alkohol tűnik elő, aztán megtelik élettel: meggyes, málnás, kicsit pálinkás az illat, de a gyümölcsök nagyon is élnek. A nyelvemen olajosan szétterül, hosszasan időz, de egysíkú, mintha már túljutott volna a csúcsán. Erre utal az is, hogy pohárban nagyon gyorsan összeesik – de szép pályát futott be, már 2005-ben a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa XXIX. Országos Borversenyéről elhozott egy ezüstöt, majd tavaly ismételt a VII. Nemzetközi Páneurópa Vörösborversenyen, Sopronban. Még mindig ér 4 pontot, de volt dicsőbb korszaka is. Jutányos áron ki kell próbálni, de gyorsan!

Fekete Cabernet Sauvignon Barrique 2004

Többrendbeli meglepetés: színe – világosabb, mint azt egy szép CS-tól úgy általánosságban elvárnánk, inkább kékfrankosra hajaz – tartózkodásra késztet, aztán váratlanul orrba ver hallatlanul gazdag illata: amellett, hogy egy késő nyári gyümölcsöskert illatorgiája árad a pohárból, ott vannak a cabernet sauvignon jellegzetes jegyei is, élükön a fűszerpaprikával. De van még itt fajhéj, szegfűszeg, csillagánizs, vanília, csipetnyi füstösség. Tanninjai nem szárítanak, inkább felpaprikázzák az ízlelőbimbókat. Savai elevenek, az édesérzetet adó aromákat kellően kiemelik. Fajta, fa és föld – mind benne vannak ebben a borban, elegánsan, könnyedén. Egyedi interpretációja egy nehéz fajtának egy nehéz évjáratból. Azt gondolom, a hetest is megérdemli, megelőlegezve jövőbeni szépülését.

Fekete Cabernet Sauvignon Barrique 2003

Sötétlilás, feketébe hajlós szín, sűrű anyag – láthatólag nincs híján extraktnak, erre utal lomha mozgása is. Illatában a kávé és a csokoládé dominál, és már itt megjelenik egy kis alkohol, de nem zavaró, a címként feltüntetett 15 százalékra semmiképpen nem gondolnék. Meg van benne egy kis dohosság is, ami a pohárból szerencsére gyorsan elinal. Marad viszont animalitás, aszalt gyümölcsök, vanília, szegfűszeg, bors, füst illata. Illatilag szép kövéren kerekedik a komplex bor ígérete, amit az íz aztán nem tud beteljesíteni. Van nagy test, de vaskos és nyers a tanningyűjtemény, van karakter, de kevés a sav. Hol erre, hol arra bukkannak fel elvarratlan szálak. Ráadásul rövidecske és gyorsan fárad – hiába, a kor. Nem először találkozom az egyébként kitűnőnek titulált évjáratból gyorsan öregedő borral. Ettől azonban még korrekt, szép munka, 5 pontot mély álmából felriasztva is tud, de többet...