38 bor, 12 termelő, 1 borvidék. Az Egri Borvidékért Alapítvány másodszor rendezte meg az egri borok gáláját az MTA termeiben. Elmentem, és megkóstoltam a felhozatal nagy részét. Mivel este családi programom volt, így a kóstolás négy üteme így alakult: forgat, illatol, ízlel, köp. A módszer legnagyobb előnye hogy az utolsónak kóstolt borról is viszonylag értelmes tőmondatokat jegyeztem fel. Régebben hasonló borfelhozatal esetén ezekről vízszintes vonalakat véstem a füzetembe.

Egy ilyen rendezvény nem az elmélyült borkóstolásról, és nem is a termelőkkel folytatott komoly diskurzusról szól. Az én képzeletemben a rapidrandi lehet ilyen: gyorsan megtudni a lehető legtöbbet a partnerről, egy este többről is. Aztán hogy lesz-e folytatás, az alapvetően az első benyomáson múlik. Ebből a szempontból jó pár bor egy ilyen bemutatón hátrányból indul, hisz itt nincs idő dekantálni, sőt az optimális hőmérsékletről sem egyszerű gondoskodni. De elég a magyarázkodásból, nézzük miket írtam fel a megjelentekről. A végén elárulom azt is, kikkel szeretnék újra találkozni. Persze ez rajtuk is múlik.

Bár a kóstolásnál alapvetően színek szerint haladtam, most a termelők névsorrendjét fogom követni. Mindjárt egy kakukktojással kezdem: Bolyki János, a többiektől eltérően, öt bort kínált asztalánál. A királyleánykája kimaradt, a két Metha Thema egyrészt a töppedt hárslevelű két arcát mutatja be, másrészt a "hogyan ne adjunk bornak nevet" verseny egyik éremesélyes versenyzője. A 2005-ös szárazra kierjedt hárs igen sűrű, olajosan mozgó anyag, illatában trópusi gyümölcsök keverednek mézzel. Tömény, szép bor. A 2006-os édes maradt, de harmonikus, összetett, izgalmas bor lett, amit alkalomadtán szívesen összekóstolnék Takács Lajos 2005-ösével. A vörösek közül a 2005-ös bikavér nem nyűgözött le, kissé egysíkúnak mutatta magát, az Ördöngös névre keresztelt (ugye hogy lehet így is nevet adni bornak?) cabernet franc, kékfrankos, merlot házasítás még igencsak nyers, tanninjai karcosak. Illatban édes, ízben fűszeres. Visszakóstolva egy palack aljáról kaptam, a rövid szellőzés is sokat javított rajta.

Demeter Csaba Egri csillagok küvéje nem hozott lázba, ellenben a bikavére és az XY házasítása egyaránt tetszett. Előbbiben a gyümölcsös illatok mellett jól mutatott a csipetnyi vanília, ízben a fűszeressége tetszett, utóbbi esetben a szépen megkomponált, kerekre hangolt összképet díjaztam. Azonban egyik bor sem az izgalmasságával akart meghódítani.

Gál Lajos Szó-lá-ti hordóválogatott olaszrizlingje a mély színével, olajos mozgásával, virágos, almás illatával, hosszú, zamatos lecsengésével levett a lábamról, még a kissé kilógó fát is elnéztem neki. Menoire névre keresztelt medoc noir fajtabora kicsit üres volt, a borsos illat után a tannin túl sok szerephez jutott. A 2003-as bikavér fűszeres meggybefőtthöz hasonlított, azt szeretem, ezt is szépnek találtam.

Gál Tibor viognierje az eddigi fehéreknél sokkal visszafogottabb, zárkózottabb. Kicsit meszes, kicsit virágos az illata, kóstolva a savak lendületesen dolgoznak benne, szerettem. Bevallom, a Titi névre keresztelt pinot nem tudom hova tenni, olyan mintha mindenből túl kevés lenne benne. Már a színe is silleresen visszafogott, illata épphogy fűszeres, íze ezzel megegyező. A Pajados dűlőt bemutató válogatás viszont lenyűgözött. A syrah alapú, de merlot-t, kékfrankost és kadarkát is tartalmazó bor elsősorban gyümölcsös, másodsorban fűszeres és ásványos. Pályája elején tart, de már most jó inni.

Juhász Attilánál csak a két vöröst kóstoltam. A 2003-as bikavér az itteni felhozatal egyik legsűrűbb bikavére volt, kicsit lekváros, szegfűszeges, meggyes jegyekkel; jobban is tetszett, mint a 2005-ös Paptag cuvée. Utóbbi túl édes, túl málnás, túl direkt volt.

Kaló Imre 2001-es rozéja számomra besorolhatatlan, narancsszínű, pezsgős jellegű, lecsengésében édes tétel, élet kétségtelenül van benne, de ha rozéra vágynék, nem ezt venném. A 2000-es bikavér még szinte gyerek, kicsattanóan friss, fűszeres, játékos bor. Az ugyanebből az évjáratból származó merlot viszont a csúcsán van: puncsos, marcipános illatok, a 14,3% alkohol egyáltalán nem éget, hosszú, nagyon szép bor.

Lőrincz Györgynél a 2005-ös Ferenchegyi pinot noirt kóstoltam vissza, ezt a csatakos ló illatú, fineszes, kellemesen fűszeres tételt sokkal többre értékeltem most, mint a 2005-ös, direkt gyümölcsös, kellemes, jól iható, de nem elég izgalmas Merengőt.

Pók Tamás 2006-os battonage chardonnay-ja vastag, sűrű, de fás és alkoholhangsúlyos volt, a Rhapsody in Red kiérdemelte a vékony bikavér, túl sok tanninnal címet. Kiemelkedett a mezőnyből azonban a Bazilika névre keresztelt superior bika. Nem tudom, hogy az egy százaléknyi túlérett kadarka-e az ok, de érett szilvalekváros illat jött a poharamból, amin elsőre meghökkentem. Vastag, még időt kérő bor, de kap is: csak júliusban kerül a polcokra.

Simkó Zoltán a Kőporos pince borait kínálta, nálam a 2003-as bikavér és a cabernet sauvignon is túl vékonynak találtatott, a 2006-os syrah azonban említésre méltó, noha némi komplexitás elkélne neki, így túlzottan borsra hangolt volt.

Simon József 2006-os pinot blanc-ja friss, tavaszi rétet idéző illata, fűszeres ízvilága jól esett, csakúgy, mint a 2003-as médium bikavér kellemesen komplex illatjegyei. Ez a bor sem a testével akart lenyűgözni, de volt benne rafinéria.

Thummerer Vilmostól most csak a 2003-as Vili papa küvét kóstoltam, a meggybefőttes illatvilága tetszett, a kóstolás sok izgalmat nem okozott, igaz, csalódást sem.

Vincze Béla 2002-es cuvée-je illatában meggylevet ígért, ízében azonban szinte csak szárító tannint kínált. Az évjárat-társ cabernet sauvignon illatban hozta a feketegyümölcsöket, mellé borsot, ízben is felnőtt bort kaptam: feketebors, szeder, hosszú lecsengés. Finom volt a bikavérrel töltött csokoládé is.

A kóstolás tanulsága: a kóstolt fehérborok sokkal izgalmasabbak voltak a vörösöknél. A bikavérek eleve hendikeppel indultak, mivel legfrissebb emlékem egy 2000-es Tóth István válogatás volt, de ebben a műfajban is valami pluszt várok el a bortól, amit most kevés termelőtől kaptam meg. Így a listámra erről a kóstolóról Bolyki édes hárslevelűjét, Gál Lajos rizlingjét, Gál Tibor viognier-jét és Pajadosát, Pók Bazilikáját, Kaló merlot-ját, Lőrincz pinot-ját és Simon bikavérét írtam fel.