Lassan annyi pompás bor csúszik le az alkesz torkán, hogy hajlamos lesz megfeledkezni a pannon borfogyasztás neonfényben úszó mainstreamjéről. Ilyen mineralitás, olyan kifinomultság, néha már ismeretlenül is kocsisbornak tekintünk mindent, amiről nem igazolható, hogy milyen madár énekelt a tőkéknek hajnalonként. Ezt márpedig sznobériának hívják. Ezért amikor az elsznobulás jeleit észlelni kezdem magamon, gyorsan visszarángatom párás tekintetemet a rögvalóra, azaz kúraszerűen, találomra bedöntök egy hipermarketos bort. Ezúttal a menstruáló pénztárosnők karrierálma, a Lidl lett a célpont.
A Lidl-lel egyébként az átlaghoz képest egész jól alakult a kapcsolatom borügyben. Eddig egyszer tévedt el a kezem találomra, de az akkor kiválasztott ausztrál chardonnay egészen iható technobornak bizonyult valami 600 forint körüli áron. Már a maga szintjén, persze. De amikor minap megláttam egy bordeaux-i vöröset 550-ért, azonnal tudtam, hogy ebből márpedig poszt fog születni, akárhogy is lészen. Mer hát ez egy BORDÓI (úgyis, mint Mekka), olcsított kivitelben. Ej, mit fognak szólni a szomszédék, amikor meglátják majd, hogy a nagyságos bobszomszéd eredeti bordóit vedel, csuhajja. Gondolkoztam azon is, hogy egyből egy kartonnal tárazok be (egyszer élünk), de aztán győzött az óvatosság. Mert a mosogatóba küldeni egy palackot is kár.
André Jalbert 2006-os bordóija a kiválasztott. A címke tanulsága szerint a bor cabernet sauvignon és merlot kevercse, eredetvédelmileg pedig a bordeaux-piramis legalján tanyázik (Appellation Bordeaux Contrôlée, ami nagyjából a mi dél-dunántúli tájborunknak felel meg, csak sokkal jobban hangzik). Még mielőtt valakiben felharsanna az eredetvédelmi specialista, megjegyzendő, hogy igen, egész más ott az eredetvédelem, mint itt. A termelőről egyébiránt hosszas guglizás árán sem sikerült semmit megtudnom, ami ugyan nem jó jel, de talán van annyi előnye, hogy előítéleteim és fixációim helyett csak az érzékszerveimre hagyatkozhatom.
Szkeptikusan álltam neki ennek a kóstolásnak. Ha csak egyszer végiggondoltam volna, hogy ebben a kategóriában kishazánkból mit tudnék a poharamba tölteni, valószínűleg nem is próbálkozok ekkora botorsággal. Mert amit a magyar bortermelők legnagyobbjai és legnépszerűbbjei (tisztelet a kivételnek) az alsó tájékon palackba töltenek, az nagy jóindulattal tartozik csak az iható kategóriába. No, de talán frankhonban másképp van ez. Magam jó néhány éve jártam náluk utoljára, de közeli borszomszédom gyakori vendég arrafelé, és néha egészen jó borokkal is meglep az 1-2 euros szegmensből, már csak szemléletformálásilag is. Azok persze általában nem bordóiak (főleg nem csupa nagybetűvel), hanem Languedoc-Roussillon vidékéről, vagy Provence környékéről származnak. Talán ez is iható lesz akkor.
A palackból egy rövidke, ámde natúr parafából készült dugó kerül ki. A galloknál - úgy tűnik - nem dívik a tízforintos, agglomerált, TCA-ban fetrengő kivitel. Az első piros pont megvan. Ha ebben az 1-2 euros kategóriában erre van igénye a termelőnek (feltéve hogy létezik ez a termelő és nem csupán egy márkanévről beszélünk), akkor talán az ampulla tartalma is iható lesz.
Töltök, forgatok, nézek: szép, egészséges, meggyvörös színt látok. Nem áttetsző sillerességet, nem eperszörpös pirosságot, hanem borszínt. 550-ért kiskerbruttó, jegyzem meg ismét felemelt mutatóujjal, majd pörgetek-forgatok, és beleszimatolok. Meggy, fa, pici vanília érződik. Nem árad, nem rombolja le az orromat, nem is überszofisztikált, de tiszta, gyümölcsös, kellemes. Olyan mindennapok bora-érzetű, de a szó jó értelmében. Szájban is hasonló, kellemes, gyümölcsös, jóivású. Vékony, persze, a hozamkorlátozást valószínűleg hírből sem ismeri, mégis kellemes. Ugyanis harmonikusan vékony. Kicsi sav, kicsi tannin, kicsi gyümölcs. Kicsi tánc. Az alkohol se borogatja meg (12 és feles), vékonysága ellenére is jóivású, kellemes, olyan igazi, régivágású claret. Tipikusan az a bor, amiből bevásárol az ember 3-4 kartonnal, és eliszogatja bármikorra. Mert mindenhol megállja a helyét, ha nem is okoz különleges élményt.
Adhatnék neki hármast is, de a kellemes meglepetés miatti jókedvemben most inkább 4 pontra tartom érdemesnek. Na jó, négyes alá.
És akkor a konklúzió, mert anélkül inni sem érdemes. Régóta mocorog bennem az a halkan megfogalmazott tétel, miszerint a külföldi boroktól egyelőre az alsó árszegmens van komoly veszélyben (leszámítva a pillepalackos szortimentet, abban honi egyeduralom van). Komolyabb, európai méretű borkereskedés egyelőre nem vetette meg nálunk a lábát, az áruházláncok pedig a mennyiségi értékesítést preferálják. Itt azonban soványmalac-vágtában hódítanak ezek az egyszerű, maradandó kulináris élményt nem okozó, mégis borszerű borok. Ezért ha önök most azt kérdezik, kötheti-e fel a gatyáját a hazai alsópolcra termelők többsége, azt mondom: mi az hogy, nagyon is! Mert ez nem az első olyan borom volt ebben a szegmensben, ami majd' egy kategóriával van a hazai versenytársak fölött. Lehet még itt egy darabig teszetoszáskodni, de nem sokat. Hiába hazafias műfaj a borfogyasztás, előbb-utóbb az átlag fogyasztóban is győz a pénztárca és a szájpadlás. Lehet az alső polcokra is iható borokat palackozni, vagy lehet végignézni, ahogy szépen átveszi ezt a szegmenst (ami mennyiségileg nem kis része a hazai borfogyasztásnak) az imperialista ármány. Verseny van, emberek.
Utolsó kommentek