Év elején rendezte sorait a tarcali Tokajicum pincészet, új tulajok tűntek föl, új borok jöttek ki, új koncepció körvonalazódik.
A húszhektáros középbirtok további jellemzőit el lehet olvasni a www.tokajicum.hu-n, elég tartalmas oldal, kár a sok flashért.
Az új koncepció valami olyasmi lehet, hogy "kurva sokféle száraz furmintot a piacra!" Ennek jegyében a Tokajicum 2006-ból nem kevesebb, mint négy száraz furminttal jött ki, és még ott van a 2004-es is. Most végimegyünk a 06-osokon.
Tokajicum Furmint Barrique 2006 (2100 forint körül)
Intenzíven fás, diós-likőrös illat, erjedt körte, egres, kevés alma, ami hiba szokik lenni, de itt, ebben az összhangzatban nem tűnik annak. Bő savak, de érezhetően bevesz belőlük a fa, kerekít a maradékcukor, az édességet a magas alkohol és a barrique vaníliája is kiemeli. Körte illetve a karamellizált körte az élenjáró gyümölcsjegy. Enyhe cseresség, és kis keserű jelentkezik utóízben. 4 pont.
Tokajicum Darázskő Furmint 2006 (1300 forint körül)
A név csillagos ötös, a darázskő gyönyörű szó, sokkal szebb, mint a "riolittufa", tudniillik a darázskő ennek a népies elnevezése.
Illatban visszafogott. Kis törött bors a citrusok és körték melett. A korty már lendületes savakkal és citrussal kezd, és végig ezen a nyílegyenes vonalon halad. Nincsenek itt nagyobb ravaszságok, komplexkedések. A 9 gramm maradékcukor jelentős, jótékonyan takarhat bármit, egyszerűsíti és kerekíti a bort. Jól áll neki, persze, de kinek nem áll jól a tangabugyi? (Csala Zsuzsán kívül.) Nagyon határozott, szinte vörösboros matt cseresség az utóízben, ami úgy tűnik, stílusjegy vagy micsoda, mert a hordóválogatásnak és a szűretennek is sajátja lesz. Nyilván a "vörösboros technológia", vagyis a héjonáztatás következménye.
Korrekt bor, ezerháromért kifejezetten jó vétel. 5 pont.
Tokajicum Tokaji Furmint Szűretlen 2006 (3500 forint körül)
Ez a pince csúcsszáraza. Batonázsolt, szűretlen, ahogy az nagyobb fehéreknél szokás. Illatban nem nagyon sokszínű, erősen hordós, tölgyfás, kevés bors és menta, akácvirág és vanília (megint a hordó), kis ammóniásság bezavar. Vastag, meleg, alkoholhangsúlyos. Határozott sav, de a test és az alkohol bőven fékentartja. Itt nem a maradékcukor, hanem a nagy, glicerines test és az alkohol okoz kis édességérzetet, de a vége száraz. Sárgabarack felé mutató gyümölcs, de a savak és testi glicerin uralkodik. Határozott, matt fanyarsága az Úrágyákat idézi, de nincs benne annyi mineralitás és komplexitás. Sűrű, izmos bor, sok hordóval. 6 pont.
Tokajicum Furmint Hordóválogatás 2006 (2100 forint körül)
Behízelgően hordós illat, üde, picit virágos, birses, határozott fa (égett). Fajélesztőgyanú. Glicerines, nagy test, sok savanyúval, nagyon határozott savgerinc. Vilmoskörte, enyhén erjedt. A korty hosszú, elejét a határozott savak, végét csersavas mattság uralja. Szögletes és kemény bor, nagy komplexitásnak és eleganciának talán híján, de igazi 2006-os tokaji furmint. 5 pont. Jó vásár.
Utolsó kommentek