Mint arról korábban már beszámoltunk, neves borírók egy mélyenszántó eszmecsere reményében Spanyolországba invitálták a világ 12 legbefolyásosabb borászát. Az ötlet szellemi atyja, José Penin (a legismertebb spanyol borkalauz szerzője) Jancis Robinsont kérte föl a konferencia elnökének. A rondai szeánszon a borászokat többek között Carlo Ferrini, Dirk van de Niepoort, Paul Draper, Stephane Derenoncourt, Michel Rolland felesége, Dany Rolland és Ales Kristancic képviselte. A témák: terroir, trendek, külső befolyások és a borász szerepe a pincében, a szőlőben és ezen túl. [A képen az Ales Kristancic által vezetett Movia szőlői láthatóak.]

Az alábbiakban Jancis Robinson beszámolóját ismertetjük a szimpozionról. 

A konferencia mottója az is lehetett volna, hogy „Hová lett a bor varázsa?”. [A kérdésföltevésben tükröződő kiábrándultságot részben magyarázhatja, hogy a komoly szervezést és nem kevés pénzt igénylő konferencia fő támogatója JR magánnyomozása alapján egy Ronda-környéki ingatlant fejlesztő ingatlanfejlesztő volt. A borászkodást és a vidéki életet körüllengő bukolikus hangulat vámszedői az újgazdagok pénztelenítésének egyre hatékonyabb eszközét látják a bérbirtokokban, ahol a négy tőkés-hat palackostól a kulcsrakész borászatig terjed az illuzionisták repertoárja. A rondai ingatlanok a mediterrán erdőszeletek mellé különbejáratú dűlőt is kínálnak és feldolgozó kapacitást a közeli nagyüzemben.]

A boralkotók két nagy táborra szakadtak. JR az egyik iskolát kreacionistának, a másikat  pragmatistának keresztelte el. A kreacionisták szerint a nagy borok készítésének kulcsa a hagyományra hagyatkozás. Álvaro Palacios pl. mániákusan ismételgette, hogy a középkori szerzetesek már minden fontos szőlőtermesztésre alkalmas területet fölfedeztek, és a mai borászoknak nincs más dolguk, mint az ő nyomdokaikba lépni. (A találkozó moderátora, Victor de la Serna egyszer rá is kérdezett, hogy ezek szerint vajon csak a keresztények tudnak nagy borokat készíteni.)

Az ortodox biodinamikus üzemmódban működő szlovén Movia borászat vezetője, Ales Kristancic képviselte talán a leginkább fundamentalista álláspontot a kreacionisták táborában. [A képen a két biodinamikus csúcsragadozó: Nicolas Joly és Ales Kristancic.] Kristancic élesen elítélte a modern intervencionalista szőlészeti szemléletet: “A mai gyakorlat szerint a szőlőt a rabszolgánkká tesszük. A szőlő szenved. Nekünk a szőlőért kell mindent megtennünk, nem a borért.” [A linkre kattintva láthatunk néhány képet arról, hogy milyen bánásmódban részesülnek a tőkék Movia-szerte.]
 
Az egyik legkényesebb téma az öntözés volt. Kristancic pl. közvetlen párhuzamot vont az öntözött szőlő és a nagyüzemi csirketartás között. Joshua Greene, a Wine & Spirits szerkesztője elmondta, hogy Amerikában is egyre több borász választja az öntözésmentes művelést, és az új telepítések tervezésekor fontos szempont az öntözés kiküszöbölése, különösen ma, amikor egyre fenyegetőbb veszély a vízhiány. Dirk Niepoort (Portugália) szintén elítélte az öntözést, és méltatta a történelmet. Ő is azt állította, hogy a szőlőművelésre legkedvezőbb területeket a múltban már kijelölték, és ő is elindult a holdnaptár és az ökörszarv felé: “Van néhány biodinamikusan művelt parcellánk Douróban. Sokan mondták, hogy ez nálunk lehetetlenség, de ez szerintem hülyeség. Csak meg kell változtatnunk a beidegződéseket – annyi rossz szokás van, a szőlőt ma gyomirtóval táplálják.” Niepoort jellemző képviselője a borászok azon táborának, akik meg akarnak szabadulni apáik a háború után meghonosított szükségmegoldásaitól és a nagyapáik művelési módszereihez nyúlnak vissza.

A Bordeaux-i különítmény képviselte a pragmatista szárnyat. Ez aligha meglepő, hiszen mindhárman keresett repülő borászok és globális tanácsadók. Ők nem emlegették a holdnaptárat meg a középkori szerzeteseket (Michel Bettane, a neves boríró replikája: a szerzetesek nem sokat bíbelődtek a szőlővel, ezt meghagyták inkább a parasztoknak). A két tábor között csak abban volt egyetértés, hogy a kiváló dűlők és a viszonylag alacsony hozam fontos feltétele a nagy borok készítésének. Denis Dubourdieu azonban figyelmeztetett, hogy a radikális hozamkorlátozás nem csodaszer, és a megfelelő egyensúly hiányában akár ronthat is a helyzeten. A Michel Rolland után ma már egyértelműen a legkeresettebbnek számító repülő borász, Stephane Derenoncourt elismerte, hogy habár ő egyre többet dolgozik a szőlőben, hogy minél kevesebbet kelljen a pincében, azért „rengeteg olyan részlet van, ami eldönti, hogy egy bor Rolland-stílusú vagy Derenoncourt-stílusú lesz-e.” Azt is elárulta, hogy a korai, még a nyolcvanas években készített borai között sok olyan akad, amelyre ma már nem éppen büszke. „Akkoriban az emberek koncentrált borokat akartak. Túlzásba estünk. Ma mindenki a mineralitásra törekszik, ez most a divat.”

Michel Bettane és a Wine Advocate-nek dolgozó David Schildknecht is megemlítette, hogy rengeteg tehetséges borász alig tudja fejét a hullámok fölött tartani a drága hitelek és a zsúfolt piac szorításában, és mindketten hangsúlyozták a kritikusok szerepét abban, hogy ismertebbé tegyék ezeket a kitűnő borokat, amelyek sokkal jobb árérték arányt képviselnek, mint a piaci spekulációk által inflált „nagynevek”.