A borfesztek nyomasztóan szaporodó sorába áll be egy borvidékspecifikus rendezvény, a néha kissé alulmarketingelt Badacsonyt népszerűsíteni szándékozó Badacsonyi Borfesztivál (május 30., péntektől vasárnapig a Városháza parkban). Badacsony hagyományai és talán a terroir adottságai is alkalmassá tennék a vidéket arra, hogy sokkal előkelőbb helyet foglaljon el a hazai borpiacon, de eddig valahogy nem került rá a sor, a közvetlen szomszéd Somló jelenléte (és legendája) is erősebbnek mondható. Ami késik nem múlik, Laposáék feltűnésével máris látszik a kibontakozás egy útja.

A fesztivál szorgos szervezői szinte értelmezhetetlen méretű kontingenst juttattak el az alkoholistákhoz a fesztiválon is szereplő borokból, kevés időnk volt arra, hogy tanulmányozzuk a szortimentet, nem is próbálunk most átfogó képet adni, csak megvillantunk néhány trendszerűséget és kedvet csinálunk.

Szászi Endre-, Németh-, Szatmári Gábor-, Istvándy-, Borbély-, Csanádi-, Szeremley-, Horváth- és szövetkezeti borokkal találkoztunk, az általános kép pedig az, hogy pillanatnyilag valószínűleg Badacsony a legsavasabb magyar borvidék. Nem kértünk (és nem is kaptunk) analitikai értékeket, de a biológiai szondák jelzése alapján simán 7-8 g/liter közé saccoltuk az átlagos savtartalmat. Borok kilencvenöt százaléka fehér, egy-két rozé, és egyetlen vörös akadt.

A válogatók és persze a fesztiválon bemutatkozó borászatok nagyon erősen hisznek az autochton fajtákban, sőt a teljesen borvidékspecifikus fajtákban. Ez rendkívül örvendetes és tiszteletre méltó közelítés, viszont meg kell jegyezni, hogy ezek a fajták minden puliszerű hungarikumjellegük ellenére sem a legszerethetőbbek.

Úgy tűnik, a "minden borvidék keresse a maga juhfarkját" mozgalom terjedésével az új badacsonyi sláger a rózsakő lesz. Nem csoda. Szép magyar szó, eleve magában hordozza a virágosság és a mineralitás igéretét, a kéknyelű után a legbadacsonyibb fajta: a hegy egyik bazalttömbjéről nevezték el. Az ötvenes években kezdték nemesteni, de csak a klencvenes évektől terjedhetett el. A kéknyelű és a budai zöld vérfertőző nászából született (már azért tűnik perverznek egy növénynemesítésben és általában biológiában járatlan borbuzinak ez a nász, mert a budai zöld többnyire a nővirágú kéknyelű porzófajtájaként ismert), és egyre több helyen veszi át a budai zöld porzószerepét.

(A badacsonyi fajtákról miniismertetést lehet olvasni itt, a borászati kutató kicsit ódivatú weblapján. Milyen, izé, érdekes, hogy a kutatások illetve nemesítések célja még mindig - legalábbis a szövegekből ez derül ki - a hozamnövelés, míg ugye a minőségre gyúró szőlészek/borászok meg ezerrel hozamkorlátoznak...)

Négy pincészet rózsakövét (rózsakőjét) is kóstoltuk, egyiktől sem estünk hanyatt. Már a  szülőket ismerve sejthető, hogy irtózatos savakat termel a fajta, és tényleg: a kóstolt borok mind a fogzománcpróbáló kategóriában indulnak. A hipermarketek alsóbb polcairól Aranymetszés sorozatával fölfele törekvő kedvencpincészet, a Varga 2007-es rózsakövében érdekes módon már mintha hanyatlanának a savak. Érthetetlen.

Mivel a fajta, éppúgy, mint a szortimentben szintén képviselt zeus, késői érésben is jól tartja savait, meg lehet próbálni édesborrá transzformálni.  A Németh pince késői, félédes 2006-os rózsakő bora megmutatta, hogy  a maradékcukor mindig segít, a késői jegyek az illatot gazdagítják, az édesség pedig kerekíti a savakat. Érdemes lehet nekifutni egy rózsakőkörnek a Városháza parkban, bár sejtésem szerint soha nem fog furmintszerű karriert befutni a fajta. Talán még juhfarkszerűt sem.

Hasonló új fajta a vulcanus, amelyet a Szatmári Gábor szigligeti borászatának hangszerelésében volt szerencsénk megismerni. Ez szürkebarát és budai zöld keresztezése, szintén nagy savgyűjtő, a kóstolt bor is egyszerű, egyenes és elképesztően savas volt. A legjobb fröccs, egyébként.

(Szatmári Gábor szigligeti pincéje lehetne irodalmi tréfa is: a leghíresebb magyar "szigligeti", a Liliomfi szerzője Szigligeti Ede valójában Szathmáry volt ugyanis, József konkrétan, és egy Kisfaludy-hős nevét fölvéve változott Szigligetivé. Viszont Szatmári Gábor, a pince tulajdonosa egyáltalán nem irodalmi álnevet használ: a badacsonyi fesztet is szponzoráló Don Pepe pizzalánc tulajdonosa ő.)

Szeremley Huba árértékbajnok borait nemrég ajnároztuk éppen. A szemeltből Szeremleyvé lett rizling továbbra is kiváló, és új (illetve 2004-es) vörösborkísérlete a syrah sem reménytelen, bár túltengnek benne az égett, kávés ízek.

A borvidék kettes számú kézműves sztárja Laposáék mögött Szászi Endre, akinek 2007-es ottonel muskotálya ugyan éppoly kemény, mint a legtöbb badacsonyi, de mégis több izgalom, szépség, kedvesség szorult bele. Az ásványos ízjegyekért lelkesedők  imádni fogják, mint ahogy a rajnai rizlinget is. (Normális gyomorsavháztartás ajánlott felszerelés.)

Komor címkéit meztelennős, pajzán kapszulákkal ellensúlyozó Istvándy pincészettől szintén egyszerű, szigorú, jelentős ph-kat villantó borokat kóstoltunk, a félliteres palackba zárt szemelt kéknyelű emelkedik ki a mezőnyből. Istvándyék egyébként a háztáji hátcímkelíra országos bajnokai, olyan időmértékes (daktilikus lüktetésű) remekekkel, mint "Megértjük, ha a természet e különleges kegyeltjével telt poharunkat ajkunkhoz emelve megérezzük a nyári nap izzását, a mormogó vulkán ősi forróságát és testünkben, lelkünkben a pincék hűvöse, a szőlősgazda nyugalma árad szét."

A szóviccbe fordult sufnimarketing tréfás esete Borbélyéké, akik kéknyelűjük nyaka köré font "Eljegyzések bora" feliratú szalaggal próbálják megszólítani a szexuálisan aktív korosztályt (a somlói, egyébként hasonlóan bárgyú, jóllehet a hagyományban gyökerező "nászéjszakák bora" szlogent parafrazálva). Nos, ezt én minden esetben "Előjegyzések borának" olvastam, hála a villányiak sikeres kiskereskedelmi stratégiájának.

A borvidék talán legfontosabb fajtájával, az olaszrizlinggel már annyit foglalkoztunk, hogy most nem. Tessenek rizlingodisszeázni hétvégén a Városháza parkban!