Talán elkapkodott kijelentésnek tűnhet, de úgy érzem, kezd összeállni a kép. Ebben főleg az osztrákok segítenek, akiknek van egységes elképzelésük arról, mi is az a grüner veltliner, és azt szépen palackba is tudják zárni. Mi magyarok inkább kísérletezünk. Persze ez nem igazán meglepetés, nálunk más helyzetben van a fajta, finoman szólva. A mai részben kivételesen három bor szerepel, magyar túlsúly lesz. Három nagyon különböző zöldveltelinit bontottam: az osztrák egy nagyon szépen szerkesztett, remek, fegyelmezett grüner veltliner, a két magyar pedig inkább valamiféle fésületlen őstehetséget mutat.

Schloss Gobelsburg Grüner Veltliner Renner 2006

A Schloss Gobelsburg a Duna régió legrégebbi borászataként aposztrofálja magát: írásos emlékek szerint története egészen 1171-ig nyúlik vissza. A 35 hektáros birtok szőlői a Kamptal borvidék szívében Langenlois környékén találhatóak. 1996 óta Michael Moosbrugger vezeti a birtokot, aki 2006-ban az év borásza volt a Falstaff Magazin szerint. A Grüner Veltliner Renner az igen széles termékpaletta felső szegmensébe tartozik. Ebben az évjáratban november elején szüreteltek az 55 éves tőkékről, az erjesztés acéltartályban, az érlelés pedig 25 hektós osztrák tölgyben történt. Tavaly márciusban palackozták. Bécsben a Wein & Co-nál 17 eurót fizettem érte.

Színe aranysárga és neonzöld keveréke, nem teljesen tükrös, úszkál benne némi szárazanyag, ha jobban megnézzük. Emberes méretű gyűrűje van, sűrű csíkokban, változatos sebességgel mozog: néhány csík azonnal leszánkázik, a többiek alaposan meggondolják. Orrban intenzív, vonzó, lassan már merem mondani, hogy tipikus veltelini illat. Érett ananász, banán, sárgadinnye, vilmoskörte. Mögötte leheletnyi csípősség és a kötelező fehérbors is megjelenik. Stabil háttérként észrevehető még egy határozott zöld teás vonal is, reklám ide vagy oda Pfanner citromos kaktuszvirágos jeges tea.

Íze még illatánál is intenzívebb, ráadásul azt kapjuk, amit várunk. Édes gyümölcsbomba robban, ám a kitűnően adagolt és csiszolt szén- illetve egyéb savak nem hagyják, hogy a korty elnehezüljön, lomhává váljon. A detonáció rendkívül erőteljes fűszerességet szór szét mindenfelé, főleg a nyelv hátsó szegleteibe. Szinte rágható, húsos textúrája van. A lecsengésben már valósággal csíp, és ez nem tudható be egyedül a 13,5%-os alkoholnak. Nagyon szép, hosszú a vége. A hűvös eleganciát, és az izgalmas mineralitást még várom az ilyen remek struktúra és harmónia mellé, ezért csak 6 pont, de annak bivalyerős.

Szentesi József Nadapi Zöldveltelini 2006

Szentesi Józsefről már szóltam néhány szót a rizlingpanoráma záró képében. Budaörsi pincéjében kóstoltam zöldveltelinit is, így nem volt kétséges számomra, hogy ebben a sorozatban is ott van a helye borainak.

Színe aranysárga, pici zölddel. Opálos, nem éppen tükrös, ám tiszta. Orrban közepesen intenzív. Almás pite frissen kevert tölteléke: reszelt alma cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel, szerecsendióval, szőlőlével, mazsolával, és darált dióval. Borsot valahogy nem találok, de talán nem is hiányzik.

Szájban ő is robban, szintén gyümölcsbombázás. Körte, alma és a sütemény fűszerei. Aztán enyhe csípősség jelenik meg itt is, gyömbér formájában talán. Még húsosabb, rágósabb a textúrája, mint az osztrák bornak. A savak itt is tökéletesen alakítják a szürke eminenciás szerepét: szinte észrevétlenek, ám nélkülük nem boldogulnánk. Ízben teljesen harmonizál az illattal, nem ismétlem a részleteket. Szép, hosszú lecsengésében remek egyensúlyban van az édes gyümölcsös, süteményes vonal, az enyhén csípős, fűszeres kesernyével. Remekül visszaadja az érett gyümölcs tökéletességét, viszont keveslem benne az izgalmat és a fajta vibrálását, ami a héjon áztatott verzióban már ott van bőven. Az 5 pont tetején van nálam.

Szentesi József Nadapi Zöldveltelini (héjon áztatott) 2006

Fehér bornál szokatlan módszerrel, héjon áztatva készült. Érdekes volt együtt kóstolni a „simával”, nálam egyértelműen ő a nyerő.

Szép aranysárga, szintén opálos. Orrban egyedi, izgalmas. Ásványos, cseres, petrolos illatok. Körte és szőlőcukor egy kis vaníliával, kandírozott mogyoróval. Görögdinnye leve marcipánnal. Néha az alkohol túlbuzog, és körömlakklemosó villan.

Szájban a három közül ő a legkevésbé intenzív és behízelgő, ám ez inkább viszonylagos. Rendkívül sűrű, krémes érzetű: olyan mint a szörpös pohár alján maradt utolsó elkeveretlen félkorty. Ízét nehéz körülírni, ám annál izgalmasabb felfedezni. Eper, fehércsoki, konyakos gyömbéres körte. A fűszeres kesernye szép ívet rajzol, és végigkísér minket a szűnni nem akaró lecsengésig. Néha még jólesően csíp is, ám ez alighanem ennél a bornál sem csupán az alkohol műve. Ritkán lehet találkozni ennyire sokarcú, mozgásban lévő borral (persze nem hordómintákra gondoltam.) Egyik pillanatban, lüktet, rúgkapál, kilóg belőle ez vagy az; aztán a másikban szépen összeáll, késznek mutatja magát. A természet vadvirága. Öttől hét pontig akárhová tehetjük, ízlés és pillanat kérdése. Statisztikai átlag gyanánt könyveljünk mellé 6 pontot, úgysem ez a lényeg.