Tizenöt év hosszú idő. Tizenöt évvel ezelőtt, 1993-ban érettségiztem, felvételiztem. Gál Tibor pedig saját pincét alapított Egerben. Nagyobbik fia, Tibi, ekkor 8 éves volt. A sors úgy hozta, hogy a 15 éves pince vertikális kóstolóját ez a fiú celebrálta, ami egyben főhajtás volt az apa emléke előtt is.

A kóstoló során népes bíráló csapat vette szájára az elmúlt évek terméseit, és bár fel lettünk kérve a pontozásra is, ezt nem mindig tudtuk teljesíteni, leginkább azért, mert egy könnyed, ámde szigorúan szakmai csevegésbe torkolltunk. Én legalábbis ezt tettem, de közben az elém került 43 bor főbb jellemzőit felvéstem a kóstolólapra.

Elsőként a chardonnay-ból szűrt borokat néztük meg, 1997-ig visszamenőleg (nem minden évjárat képviseltette magát). A friss, még kissé kócos 2007-es igen erős belövő bornak bizonyult, az utánuk következő évjáratok alig tartották vele a lépést. A 2006-os nálam is kiemelkedőnek bizonyult, sok gyümölccsel, kicsit még kilógó alkohollal. 2005 és 2004 kicsit lomhának, fáradtnak tűnt; azonban a 2000-es, még Labirintosnak hívott tétel ismét egy friss, noha illatban kissé már petrolos, de lendületes, kerek bort adott. Ennél is jobb állapotban találtam az 1999-es évjárat szülöttét, elegáns, harmonikus bor volt, meg is jegyeztük, hogy lassan érdemes lenne piacra dobni. A hűvös 1998 bora magán viselte az évjárat sajtosságait, a sort záró 1997-es palack azonban ismét szép chardonnay arcot mutatott, igaz, itt az illatot már a gázolja határozta meg.

Szűkebb válogatást kaptunk a viognier-ből; cserében nem is volt akkor szórás az egyes tételek között. Számomra a 2003-as lógott ki lefelé a sorból, kicsit botritiszes, kicsit hordós volt; a többi (2006-5-2) mind gyümölcsösek (jellemzően déligyümölcsökkel telik), krémesek voltak. Érdekes volt, hogy itt nekem egyértelműen a legfrissebb tétel vitte el a prímet, a palackérés nem nemesítette meg a régebbi évjáratokat.

Ezután átnyergeltünk a vörösborokra: pinot noir nyitotta ezt a sort, méghozzá a Síkhegyről származó dűlőszelekciók. A 2007-es hordóminta lehengerlően málnás volt, finom, puha tanninokkal. A 2006-os ezzel szemben az avaros, kicsit gombás illatú bor képét mutatta, amiben sok csipkebogyó és kevés málna is helyet kapott. Nekem az a sokoldalúbb stílus tetszik jobban, így örültem ennek a tételnek. 2005 kicsit cseresznyekompótos illatú, édeskésebb bort adott, míg a 2004-es fűszerességével, komplexitásával megint lenyűgözött. Ez a tétel szűretlenül került a palackba: fáradtságnak, szétesésnek nyomát sem mutatta. 2003-ból négy tételt is kóstoltunk. A "sima" pinot kissé mentás illata meglepett, íze azonban felejthető volt. A síkhegyi tétel ismét hozta az erdő illatát, hosszú lecsengésű bor volt, míg a Pajados dűlő tömény rózsa illattal támadt, s itt már némi tannin is megkarcolta a szájpadlásom. A Grőber dűlőből származó tétel nem tetszett: a fülledt illatot levetkőzve húzós tanninokkal büntetett. Úgy tűnik ez a dűlő védjegye, mert a 2002-es évjáratból származó bor is hasonlóképpen viselkedett. A legszebb pinot számomra a Síkhegy szűztermése volt: a 2002-ből származó bor elsősorban rezgő savai, diszkrét málnaillata miatt emeltette meg velem a kalapom. A 2000-es, 1999-es pinot-k már fáradtak voltak.

Nem így a kékfrankosok! Tibinek is meglepetés volt, hogy az önálló tételként általában mellőzött fajta milyen palackálló borokat tud adni. Számomra a frissebb borok izgalomban elmaradtak a pinot-któl; a 2005-öst kicsit laposnak, a 2003-ast szélesebbnek, de dominánsan meggyesnek, míg a 2002-est kissé lekvárosnak, rövidnek éreztem. 2000-től azonban elindult a pörgés: egy hűvös, fűszernövényes illatú borral indultunk, míg 1999-ből egy friss, borsos, édes paprikás illatú tételt találtunk a poharunkban. Az 1998-as akár a pinot sorban is megállta volna a helyét csipkebogyós illatával, fűszeres, borsos ízével, ahogy a 97-es, füstölt húsos illatokkal is operáló tétel is. A 12 éves, 1996-os bor kicsit már elfáradt, ellenben egy évvel öregebb társa avaros, gombás illatával, korát meghazudtoló frissességével méltó befejezése volt ennek a résznek.

Bikavérek sorakoztak eztán a poharainkban, 2005-től indult a visszaszámolás. A legfiatalabb évjárat szülötte nekem kissé egyszerűnek tűnt, meggyes illata nem nyűgözött le. Ellenben a 2002-es Pajados bikában megvolt minden, amit a bikavérben szeretek: fűszerek, gyümölcsök, savak és érezhető, de nem kaparó csersav. A 2000-es Pajados jól tartja magát, itt a fűszerek helyett a gyümölcsök vitték a prímet. A 99-es Labirintos bikavért a fa megölte: puncsos érzetű volt a bor. Az 1997-es, kékfrankos gerincű bor megint szép volt, édes darált paprikás illata egyedi volt a sorban.

A végén megkóstoltuk a 2003-as syrah-merlot házasítást: a pazar szilvalekváros, fahéjas illata mellé nagy kerek test társult. A 2003-as syrah-ra sok fűszer, bors és csipetnyi kesernye volt a jellemző, míg a kóstolás utolsó tételéről azt jegyeztem fel, hogy méltó befejezés volt, a sor talán legkomplexebb, legharmonikusabb tételét töltötték a poharamba. Ez volt a 2002-es syrah-merlot.

A pár órás kóstolás során jó volt látni, ahogy Tibor szeme több tételnél is felcsillant. Szerintem már sejti, milyen borokat szeretne csinálni az elkövetkező 15 évben.