Tokajban hatalmas szellemi- és terroirpotenciált mozgósítottak annak érdekében, hogy nagy száraz borok szülessenek, no meg az ehhez nélkülözhetetlen „elég nagy” száraz borokból álló talapzat. A fajta, aminek atlaszi vállára a terhet púpozzák: a furmint. Hogy a Hegyalján eredendően kiváló aszúsodási hajlama miatt meghatározóvá vált fajta szárazon mire képes, még nyitott kérdés. Ha a tolóerőt szolgáltató területet, tehetséget és szakmai tudást nézzük, akkor a száraz furmintnak a csillagos ég a határ. Ha a borok érlelési potenciálját, akkor egyelőre a gravitáció áll nyerésre. És kibicként hadd dobjak kesztyűt a hosszútávú remény arcába: a furmint nagyon ritkán finom, ezért széles szavazóbázisra nem számíthat.     

Furmintszkeptikusként legalábbis ez volt a véleményem mostanáig. Az eltarthatósággal kapcsolatos kételyeket egyszerűen átemeltem a borfolklórból, ám a finomsággal és a stílussal kapcsolatos fenntartásaimat bebetonozta egy posztolatlanul elszállt kóstoló, ahol Szepsy úrágyák, Demeter veresek és egyéb veretes furmintok fölött búslakodtunk. A rettegett konzervkukoricán túl, bárdolatlan savak és égető alkohol keserítette a szánk ízét. Harmóniát talán egyedül a 2006-os Nobilisben találtunk. Borura boru volt, hogy házigazdánk ráadásként chablis-kat bontott, és ezek az egységes stílus mellett, letisztultságot és eleganciát mutattak, vagyis pontosan arra világítottak rá, ami a furmint-sorból fájóan hiányzott. Kész szerencse, hogy a chablis sem egy gyümölcsös kéjutazás.  

Egyre gyakrabban érzem szükségét, hogy a finomságra hivatkozzak, de félve teszem. A finom csontváz a sznob szekrényében. Afféle esztétikai vakfolt. Legfőbb bűne, hogy nem szorul magyarázatra, és így elveszi a „műértő” kenyerét. A finom olyan, mint egy jobbhorog az álcsúcson: nehéz és fölösleges ragozni. A napnál világosabb, a vak is látja. Éppen ezért a sznobéria felé vezető úton az első lépés a finom megtagadása. A finomság a sznob szemében gyanús és közönséges, olyasvalami, ami elrejti előle a kevésbé nyilvánvaló, rafináltabb összhatásokat, vagyis pontosan azt, amit ő a kifinomult érzékeivel kiszimatolni készül, és ami őt a laikusok fölé emelheti. Ami mindenkinek tetszik, az neki nem tetszhet. Tokajban pedig különösen szembetűnő a finomság: a késői szüretek, a szamorodnik és az aszúk javánál finomabbat elképzelni sem lehet. A gyakran szikár, kovaköves, kemény savú, kesernyés száraz furmint kakukktojás ebben a sorban. Annál hálásabb feladat magyarázni.

Bárdos Sarolta (Tokaj Nobilis) egy furmint-retrospektívet szervezett, főként a saját boraikra alapozva. A vendégművész a Kikelet Pince volt, vagyis Berecz Stéphanie és Zsolt. Őket főként az izgatta, hogy érlelhető-e a furmint, engem azonban jobban érdekelt, hogy találok-e a sorban elegáns és/vagy finom furmintot. A Molnár-Bárdos házaspáron kívül Alkonyi László és a Berecz házaspár kóstolt velünk. Elsőként egy teljesen egészséges 2001-es Nobilis őspéldányt kóstoltunk, ami nagy bornak aligha mondható, de 5 pontra biztosan jó, talán hatra is. Ám a lényeg, hogy friss volt, még a palackbuké sem uralta el. Aztán jött három egészen kiemelkedő palack 2003-ból. [photo by www.borportal.hu - danke]

És itt egy kis elméleti kitérőt kell tennem. Mi élteti, teszi érlelhetővé a bort? A savak teherbírása vagy a kezdettől meglévő harmónia, egyensúly? A nemzetközi sajtóban már régóta dúl a vita, hogy a forró évek fiatalon is tetszetős borai hogyan állják majd az idő próbáját? Két homlokegyenest ellenkező nézet alakult ki, az egyik, az uralkodónak mondható iskola szerint a korai szexepílért gyors hanyatlással lakolnak, a másik iskola viszont azt mondja, hogy a korábbi nagy évjáratok példája ennek ellenkezőjét bizonyítja, minthogy azok is a teljes fenolos érettséget lehetővé tevő, meleg/forró évek voltak, és pályájuk kezdetétől kiegyensúlyozott nagy bornak mutatkoztak. Nos, ha a száraz furmint rövid tokaji karrierjében van olyan év, ami e vita szempontjából relevánsank tekinthető, akkor 2003 bizonyosan ilyen. És a kanonizált nézet szerint ezek a borok várhatóan hullócsillagnak bizonyulnak, amelyek látványos, ám rövid pályát írnak le. Zárójel bezárva.

A Nobilis volt a legjobb allrounder, arányos, hibáktól mentes, tetszetős bor gyümölcsös, virágos, minerális jegyekkel. A Kikeletben voltak a legszebb savak, de ez hasonlított leginkább az én negatív furmintképemhez (kovakő, fémesség, bevillanó kesernye). Végül az általam vitt meglepetés: a 2003-as Béres Lőcse 15,5-ös alkohollal (szintén Bárdos Sarolta munkája). Elképesztően intenzív illat, igazi gyümölcsbomba, és megvan benne mindaz, amit a közelmúltban az osztrák rizlingekben magasztaltam: kerek, finom és harmonikus. Melegedve ugyan kikönyökölt az alkohol, de könyörgöm, miért innánk melegen? AL is elégedetten mosolygott (ez volt egyébként az egyetlen vakon kóstolt bor), mivel ő a Borbarátban már letett egy alapvetést, amiben a teljes érettségért a magasabb alkohol vállalása paradigmában vélte fölfedezni a száraz furmint jövőjét (a „…szőlőnek el kell érnie a 14-15 potenciális alkoholfokot, ha remek száraz bort akarunk készíteni”). A Lőcse finom volt, lehengerelt, megrészegített és elvarázsolt. (Másnap is ugyanilyen maradt, a Kikelet kissé kiszáradt, a Nobilis tartotta magát.) Azaz megvolt életem első furmintja, amit fenntartások nélkül szerettem. Aztán volt még egy 2006-os Kikelet Lónyai, ami szintén borította a puskapor-fémesség-kesernye előítéleteimet – gyönyörű ribizlis-érett egreses aromatika, csipetnyi vas, némi savhangsúly, pörgés és könnyedség jellemezte. Díszítő jegyeiben minden korábbitól elütött. Amikor rákérdeztem, hogy mitől lett ennyire egyedi, kiderült, hogy ez volt az első nem fajélesztőkkel készült Kikelet furmint. (Őszintén szólva erősen meglepődtem - nekem sem a Borbarátból, sem a terroirista kongregáció kommentjeiből nem jött le, hogy a tokaji szárazak túlnyomó többsége fajélesztővel készül. Lappang itt egy kis víz-bor prédikáció bifurkáció.) Később Saroltával beszélgetve kiderült, hogy a 2003-as Lőcse is természetes élesztőkkel készült (sub rosa), a Nobilis furmintok pedig kivétel nélkül.

A 2003-as Lőcse gyönyörűen egyben van (ha hinni lehet a mi palackunknak). A finomabb árnyalatok egy intenzíven gyümölcsös, hívogató fennsíkon nyilvánulnak meg (mandarin, szegfűszeg). A bor kerek és finom, krémes és olajos, nagytestű, de a remek savaknak köszönhetően egy pillanatra sem nehézkes. Nem igényel külön kezelési útmutatót. Az extrém alkohol (15,5%) csak melegebben kóstolva tűnik föl, egyébként belesimul az elegáns és vonzó összképbe. Én nem tudtam betelni vele, és úgy láttam/hallottam, hogy kóstolótársaimat is meglepte. Valami olyat tud, amit más furmintoknál még nem tapasztaltam. És ez reménnyel tölt el. Az én konklúzióm: a furmint-projekt sikerre van ítélve, de a sikerhez vezető féreglyuk előcsalásához bátrabban kell a gyümölcsökre és a spontán erjedésre hagyatkozni (és vállalni a magasabb alkoholt). Persze én csak laikus vagyok.

(PS: Nem akartam a finomságot kizárólagos szemponttá tenni, csak rehabilitálni. Abban, hogy szót mertem emelni érte, nagyban segített Jorge Luis Borges, aki egyszer a következő felszabadító erejű véleményt fogalmazta meg: „Az irodalom a gyönyörködtetés egyik formája. Ha valamit nehezen olvasunk, a szerző szándéka meghiúsult. Egy könyv olvasásához nem kell erőfeszítés, a boldogsághoz nem kell erőfeszítés.”)