Mindig is veszélyes volt borral foglalkozó sajtóorgánumoknak a gasztronómia boron túli terepére tévednie. Emlékezetes pofáraesések, összeveszések és kínos szituációk alakultak már ki ebből, hogy a bizonyos mércék közötti égbekiáltó különbségeket ne is említsük. Azonban ahogy a Wine Spectatort bealázta egy amerikai gasztro-író, azt talán még évek múltán is emlegetni fogják szerte Kulináriában. Hogyan nyert Wine Spectator-díjat egy nem létező étterem? A linkért köszönet Szindbádéknak.
Robin Goldsteinről, a The Wine Trials szerzőjéről talán anyit érdemes tudni, hogy a Harvard és a Yale jogi tanulmányai mellett a Francia Kulináris Intézet tanúsítványával, és kedvenc borguruképzőnk, a WSET diplomájával is bír, valamint főszerkesztője a Fearless Critic nevű, a Michelin Guide-ra szerkesztési stílusában enyhén hajazó éttermi kalauznak is. A Wine Spectator porba alázása egy elméleti kutatás részeként kitöltött jelentkezési lap folyománya lett, mely kutatás elvileg a boros díjak, kitüntetések és egyéb elismerések odaítélésének sztenderdjeiről szólt volna.
Goldstein ugyanis kitöltött egy nevezést a WS Award of Excellence díjára. Képzeletbeli éttermét Osteria L’Intrepido-nek keresztelte el (talán leginkább "Fogadó a Vakmerőhöz"-re lehetne fordítani, és állítólag a Fearless Critic kalauzok nevéből alkotott szójáték), mellékelte a 250 dolláros nevezési djat, egy kísérőlevelet, a fantáziaétterem fantáziaétlapját (vagyis az épp divatos újolasz-receptek egyvelegét) és a borlapot is. Ahogy a jelentkezés feltételei megkívánták, szerzett hozzá egy milánói telefon- és faxszámot, valamint kreált némi webes jelenlétet is az étteremnek. Mindez - saját bevallása szerint - kevesebb, mint 3 órát vett igénybe összesen.
Az Osteria L’Intrepido ezek után annak rendje s módja szerint megnyerte a Wine Spectator Award of Excellence díját, mint az nyomtatásban meg is jelent a lap 2008 augusztusi számában.
Azóta persze - ahogy az várható is volt - az Osteria lekerült a WS weboldaláról. Mikor a sztori megdőlt, a WS fejesei azt állították, hogy munkatársaik korábban "többször is hívták az éttermet". Valójában a bili kiborulása előtt az "étterem" üzenetrögzítője csupán 1, azaz egy hívást regisztrált a patinás lap részéről, mégpedig 2008. május 22-i dátummal, vagyis mikor az "étterem" már elvileg a díj birtokosa volt. Az üzenetet a WS sales-esei hagyták, és arról szólt, hogy az augusztusi lapszámban - melyben a díjról is beszámolnak majdan - az étterem vásárolhat hirdetési felületet.
Hogy a sztorinak számunkra is legyen némi érdekessége, Goldstein leírja, hogy a nevezési laphoz csatolt borlap ugyan megfelelt a WS alapvető követelményeinek (legalább 250 bor, fehérek, vörösök és pezsgők, köztük jónéhány megjárta már a lap hasábjait), de a magasabb árú borokat tartalmazó "ajánlási lista" jó része a WS-ben az utóbbi évtizedekben elért legalacsonyabb pontszámú borok közül lett válogatva.
A történet Goldstein következtetéseivel és a borlappal együtt itten olvasható.
Utolsó kommentek