Ha valaki még egyszer megkérdezi tőlem, hogy milyen tervekkel megyek ki a borfesztiválra, vagy hogy kikre vagyok kiváncsi, istenuccse beledobom az első utamba akadó erjesztőkádba és még meg is csömöszölöm. Eddig ugyanis akármilyen fesztiválra (-falura, satöbbi) mentem ki akármilyen konkrét tervvel, az élet mindannyiszor rácáfolt elképzeléseimre. Általában az első félórában belefutottam valakibe, aki ajánlott valamit, ahol aztán megint találkoztam valakivel, aki megint csak ajánlott valamit, és a végére az egész fesztiválozósdi egy sors által irányított, őszinte végű kóstolásözönbe fulladt. Nem is baj ez egyébként, mert hát ez volna valahol a fesztiválozás lényege, de arra mindenesetre megtanított, hogy tervekkel még véletlenül se készüljek.

A nem létező tervben az egyetlen fix pont most az volt, hogy van egy érvényes meghívásom Béresék standjára. Így hát azzal a taktikával készültem, hogy kevés borászattól kóstolok, onnan viszont minél többet. Így sor került a Béres pincészet mellett a Heimann családi birtok és a Takler pincészet szinte teljes kínálatára, valamint a Gere- és Szent Gaál-szortiment szebb darabjaira is. És persze itt-ott akadt más. Kicsinyke kalandozás a honi önológia mainstreamjében.

Somlói Apátsági Pincészet

Mivel a Zwack standja van talán a legközelebb a bejárathoz, értelemszerűen az itt kóstoltató Somlói Apátsági Pincészetnél kezdtem. A 2007-es Hilla cuvée - V&F kollégához hasonlóan - engem is csaknem dalra fakasztott. A 2006-os elődnél több maradék cukor mellett (24-es mustfokkal szüretelték az alapanyagot) a bor mindenből többet tartalmaz mint elődje, savból, extraktból, ásványból, alkoholból is talán. A brutális, 15 fok körüli szeszt viszont szépen tartja kordában a test, így ha érződik is, nem borítja meg a bor harmóniáját. Rossz kezdés az ilyen, piszkosul magasra teszi a lécet.

Ugyaninnen a 2007-es Hárslevelű is tőrőlmetszett somlai, a talaj ásványossága és a hihetetlen érettség annak rendje s módja szerint felül is ír minden mást benne. A Hillánál kicsit karcosabb, férfiasabb bor, de a harmóniája tökéletes, és minden szempontból méltó társa. Többek szerint itt akár be is fejezhettem volna a kóstolást.

Béres pincészet

A Béres Szőlőbirtok igen fiatal birtok, 2002-ben ruházott be a Béres Cseppel hírnevet s vagyont szerzett Béres József a területbe s a borászatba ("Béres Csepel, vezesd a harcot"). Nem kispályásként indítottak: egyből 93 hektáron kezdtek gazdálkodni, s mellé még néhol vásárolnak is szőlőt. A fő kérdés azonban számomra az volt, hogy Bárdos Sarolta főborász kilépése után hova a tovább.

2006-os száraz hárslevelűvel indítottunk, mely az acéltartályos-fajélesztős iskola képviselője. Ennek megfelelően könnyed, jól érthető és jól iható, szép fajtajelleggel bíró bor. Hudák Péter főborász elmondása szerint nem használnak aromatikus élesztőtörzseket, inkább a fajta saját illatát és ízeit próbálják meg a reduktív borokban is kihangsúlyozni. A 2006-os furmint szintén reduktív és szintén a fajta dominál benne. Furmintos furmint, ha lehet ilyet mondani (írni, főleg). Kicsi birs érződik rajta, amúgy neutrális illatú, ízében egy pici parfümösség felbukkan, de a savai ropogósak, szépek, frissek. Pici kesernye bolondítja a korty végét. A 2007-es - szintén acélartályos - sárgamuskotály részben vásárolt szőlőből készül. Szép muskotályos illatában némi dohányt véltem felfedezni. Picit vékony és rövid ugyanakkor.

Ha Csisztu Zsuzsa volnék, azt mondanám: a 2007-es, Holdezüst névre hallgató, hárslevelű-alapú, félszáraz cuvée is acéltartályban látta meg a napvilágot. Semleges, visszafogott illata főként hársos, ízében viszont kicsit sok a kesernye és kevés a sav. Csajoknak és a száraz borokkal ismerkedőknek ugyanakkor jó választás lehet, mert szép, kerek bor. A Naparany nevű 2006-os furmint-hárs elegy pedig az első igazán komoly darab a sorban. Szép, birses, tokaji illata dióval, ásványokkal keverve vidítja fel az embert, szájban pedig komoly anyagot, komoly extraktokat, szép savakat kapunk. A virgonc szeszek ellenére is szép harmóniájú bor.

A 2006-os Lőcse Furmint dió, rumosdió illatával tudatja félreérthetetlenül, hogy ő már - a Naparany furmintjához hasonlóan - hordóban érett. Sok fa, de szép fa - jegyzem fel. Ízeiben viszont az acidok komoly dúlást rendeznek, minek következtében az egyensúly saviránt elborul. Nagy, erős anyag, de nem harmonikus sajna. A 2003-as száraz szamorodni viszont ebben a műfajban talán az egyik legjobb. Mondom ezt én, aki egyébként annyi rommá oxidált, darabban tartott, gombás-kenyérhéjas borzalmat kóstoltam már száraz szamorodninak nevezve, hogy el is ment a kedvem a fajtától szinte. A Béres szamorodnija viszont épp csak annyi oxidációs aromát hordoz magán, ami kiemeli a gyümölcsös-botrytises ízeket, és megfér velük szép békésen, boldog harmóniában. A diós, kissé zölddiós illatok mellé szép savakat (ez se túl gyakori ebben a műfajban), picit kilógó alkoholt kapunk. A száraz szamorodni barátainak kötelező darab.

A 2007-es késői hárslevelű egy újabb csajozós bor. Hudák Péter elmondása szerint egy picivel kevesebb maradék cukrot tervezett a borba, aztán mégis 40 gramm fölött lett a vége. Ennek megfelelően az egyensúly a cukor felé billen, de szép, kerek, jól érthető itóka a végeredmény. A Magita nevű 2007-es késői szüret pedig klasszikus tokaji cuvée-stílusú bor. Friss gyümölcsös, ropogós, ugyanakkor szép cukor-sav egyensúlyú. Csajok még mindig előnyben. A 2004-es Béres Cuvée erősen bortytises illatú, ízben viszont nagyon tartalmas, szép savú, a kicsit kilógó alkohol mellett is figyelemre méltó.

A 2003-as, 5 puttonyos aszúbor (szintén a Lőcse-dűlő termése) komplex, decens illatú, szinte alig lehet szétszálazni az aromáit. A gyümölcs, a botrytis és az érlelési aromák szép összhangja kápráztat. Rétegzett, mélységgel is bíró illat. Szájban is komoly, mély és tartalmas, szépen strukturált bor. Öt éves kora ellenére még igen fiatalnak hat, lassan érik. Talán lassan is öregszik majd. Szintén melegen ajánlott darab.

Vida Péter

A Vida-standnál meglehetősen rövid időt töltöttem, egyrészt a tömeg nagysága miatt, másrészt azért, mert az elsőként kóstolt 2006-os merlot huszárosan leégette a szőrt a szájpadlásomról. Heveny felindulásomban 18 fok körüli alkoholt saccoltam neki, persze lehet, hogy melegebb is volt a kelleténél. Mindenesetre odébbálltam, talán majd más- vagy harmadnap még visszatérek ide.

Heimann Családi Birtok

Mivel két hete - a W.Y. által megénekelt Junibor-bulin - igen ínyemre való volt Heimannék 2007-es kadarkája, első nekifutásból itt is ezt kóstoltam meg. Most sem okozott csalódást: Köves, ásványos, szép fűszeres aromájú kadarka, mely ízben játékos könnyed, nevetős. Míg 2006-os elődje meglett bor, ő még fiatal, virgonc. Nagyon harmonikus ugyanakkor.

A 2006-os merlot kicsit karcos, de jó savú bor málna, eper és fahordó aromáival. A tanninja még húz, teste és utóíze közepes. A 2006-os Jubileum cuvée (mely annak emlékére készült, hogy a család 250 évvel ezelőtt vetette meg lábád Szekszárd lankáin) kicsit kilógó alkoholja mellett is könnyed, kedves, gyümölcsösre hangszerelt bor, kicsit szokatlan illattal (a gyümölcsök mellett nálam tinta és cappuccino került be a jegyzetbe), szép cseresznyés, szilvás aromákkal. Nem a testével hódít, hanem a szép lelkével, az van neki.

A 2006-os pinot noir 2004-es elődje is tetszett nekem anno, a 2006-os viszont most egészen elvarázsolt. Az egyik legpinósabb pinó, amit az utóbbi időben kóstoltam. Cseresznye, avar, pici dió illata, gyönyörű harmónia, könnyed elegancia, szép savak. Ide nekem egy palackot! - kiáltott fel belőlem a hedonista, a bor viszont (még) nem kapható sajnos. Ha minden igaz, majd hamarosan az lesz. A 2006-os Cervaes kicsit jellegtelen, főtt gyümölcsös illattal kedveskedik, cseresznyével, málnával, melyet jó savak, kicsit húzós tannin és zabolátlan alkohol követ. Jó bor, de most nem fogott meg.

Nem úgy a 2005-os Stílusgyakorlat, mely a cabernet mellett egy nálunk kevéssé ismert fajtát, tannat-t tartalmaz, mégpedig nem is kis mennyiségben, 40% erejéig. A tannat egyébként korábban (a mikrooxidáció feltalálása előtt) a legbrutálisabb tanninú szőlőfajtaként volt ismert kerek e világon. A Stílusgyakorlaton mindez nem érződik, a bor harmonikus, izgalmas, érett aromájú. A meggy, dió, fa, dohány és ázott papír aromái mellett szájban is nagyon csiszolt, szinte észre sem veszi az ember, mekkora teste van. Márpedig az van neki, mégis inkább az intelligenciája ötlik szembe. Egészen pompás bor, anno A.M. kolléga is szerette nagyon.

A 2007-es syrah tömény, mégsem shiraz-stílusú. Meggyes és epres aromái mellett jó szerkezetű, jó testű, de nekem kissé egysíkú, főleg a Stílusgyakorlat után. A Barbár Cuvée-vel viszont elindul az esti brutálbor-sorozatom, amiből később még lesz alkalmam néhány borral megismerkedni. Gigantikus testű-savú-alkoholú, minden tekintetben XXL-esre szabott, de egyelőre még meglehetősen bárdolatlan érzetű darab, amiből később még igazán nagy bor is kerekedhet. Egyelőre a méretei és az intenzitása elfednek szinte mindent. Inkább a pinot és a Stílusgyakorlat szép emlékét viszem tovább magammal.

Takler pince

Takleréknél a rozét és a kadarka sillert kihagyom (egy Heimann-sor után ez talán megbocsátható), a többit viszont akkurátusan végigkóstolom. A 2007-es merlot-val kezdünk, ami azonnal orrbaver egy nagyonmálna-horoggal, mely mellé pici fa képezi a díszítést. Egyenes és merlot-s. Jó szerkezetű és áradó ízvilágú, nagyon tömény és magas alkoholú bor. Biztos, hogy ezzel kellett kezdenem? - teszem fel a költői kérdést. A folytatás azonban a választ is megadja, mert a Takler-sor valójában tökéletesen rendezett, csak épp nem az extrakt a rendező elv, hanem a komplexitás. Új szelek fújnak.

A 2006-os cabernet franc-t A.M. kolléga is szerette pár hónapja, no meg én is. Fiatalabb korában számomra olyan volt, mint egy bordói jobb-parti bor, a gyümölcsösség mellé vegetális-zöldes aromák is odaférkőztek, mégsem volt éretlen ízérzete. Nos, a zöldségek mára szinte teljesen elillantak belőle, s ami maradt, az egy érdekes, izgalmas, férfias franc. Animális, kicsit fülledt illatú, de ez kifejezetten jól áll neki. Ízben telt, fajtajelleges, jól strukturált. Meglepődöm, mennyit fejlődött május óta, és áldom magam, amiért otthon még bontatlanul hevernek palackjai. Kicsit még rúgkapál benne a tannin, de ez is csak idő kérdése már.

A 2007-es kadarkát korábban szintén kóstoltam, akkor fülledtnek és cukorkásnak találtam. Sajnos most is ilyen. A kadarka fűszerei másodhegedűsként cincognak a geil, cukorkás édességek mellett. Szájban viszont szép, könnyed, játékos, jó harmóniájú. Az alkohol kicsit kilóg, talán melegebb a bor a kelleténél. A 2007-es syrah viszont nagyon kellemes meglepetés, különösen a gyalázatos 2006-os után. Illatban ez is főtt gyümölcsökkel operál, némi zöldfűszerek jönnek mellé, de jó szerkezetű, könnyed, játékos, korrekt versenyző. Olyan, amilyennek a 2006-ost elmondták, s amit abban sosem éreztünk: egy könnyű, de jó ivóbor. Csajok még mindig előnyben.

A 2006-os bikavér reserve - elődeihez hasonlóan - a jól szerkesztett bor iskolapéldája. Érződik rajta a precíz tudatosság, a hosszan tartó sakkozás a fajtaarányokkal, a patikamérlegen mért szerkezet. És az eredmény szép. Meggyes, kicsit ribizlis illatú, annyira bikavéres, hogy szinte már egri (no, ezért majd kapok a fejemre). Mérnöki pontosságal szerkesztett közepes test, jó szerkezet, szép savak, bikavér-fíling. Tetszik nagyon. A 2006-os kékfrankos reserve (gyanúm szerint ez volna a Noir Gold-utód) erősen lekváros, túlérett jegyeket mutat, némi nagyon érett kékfrankosra utaló szénássággal a háttérben. Hatalmas test rengeteg tanninnal és alkohollal. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, viszont nem igazán kékfrankosos. Ha viszont csak mint bort nézem: zer gut. Apropó Noir Gold: a prémiumszegmensben Taklerék új címkékkel jelentek meg, a fekete sorozat láthatóan az enyészeté lett. Gyanúm szerint ennek nemcsak arculati okai vannak.

A 2006-os Bartina cuvée a mai brutálsorozat következő darabja. Mindene hatalmas, olyan mint Hulk, valamikor feltehetően nagy bor lesz, momentán azonban a méretei meggyőzőbbek, mint az árnyalatai, a finomsága, a mélysége vagy hasonló borsznobériák. A válogatott kékfrankos mellett (ennek lekváros-szénás illata azonnal felismerhetővé teszi) cabernet franc és merlot adja ki benne a száz percentet. A 2006-os cabernet franc reserve azonban most is levesz a lábamról. Amikor először kóstoltam, még hordóban volt. Akkor olyan hátast dobtam tőle, hogy még Pekingben is lepontozták volna. Most azonban - frissen letöltve - illatban visszahúzódott, pár hónap kell még neki, mire visszanyeri korábbi formáját. Ízben azonban csodálatos: hatalmas teste mellett is részletgazdag, elegáns, harmonikus, rafinált, szóval minden oka és erénye megvan arra, hogy a legmagasabban jegyzett Takler-bor legyen. Aki arra jár, ki ne hagyja.

Gere Attila

Itt már kezdtem kicsit csömörleni a tannintól, ezért inkább csak a sorok végét kóstoltam. Gerééknél ez a syrah és a CF válogatás volt, majd még később - a Zwack standon - az ifjabbik Gere által jegyzett Athus küvé. A 2006-os syrah a Konkoly-dűlőből származik, 4400 palack készült belőle mindösszesen. Erjedt, savanyúkáposztás illattal nyit, majd meggy és hordó aromái jönnek. Érett, kissé túlérett ízvilágú, szép testű bor, égetően magas alkohollal. Szép, szép, de díszítés nélküli. A szintén 2006-os Athus cuvée pedig egyenesen rossznak tűnik: jellegtelen, tucatvörösbor-illatát szájban poshadt, fülledt aromájú ízvilág követi. Hiába a nagy test, megy a kiöntőbe.

A Gere-Weninger 2006-os cabernet franc selection azonban - hűen az eddigi évjáratokhoz - most is nagyon szép, decens, komoly, részletgazdag, nagy bor. Fiatalosan rúgkapáló tanninjai ellenére is érdemes megkóstolni. Ázott gyapjú és meggy illatával nyit, némi fülledtséggel tetézve ezt. Kiszellőzve visszafogott, szinte már rejtőzködő aromákat kapok. Szájban azonban mindenért kárpótol. Valódi orális élmény, igazi "nagybor"-jellegű nagybor. Talán nem éri el a Takler-franc komplexitását, de egészen kiváló darab.

Szent-Gaál

A szekszárdi feketebárány kínálatából is csak az utolsó hármat kóstoltam, lévén tavaly ősszel kétszer is megvolt az egész szortiment cakumpakk, és egy jó része idén tavasszal is. Most a cabernet sauvignon válogatás, az Obsessio (merlot válogatás) és a Passionata (CF válogatás) volt soron, mindhárom bor 2006-ból. Külön-külön talán nem is érdemes róluk írni, mert mindhárom bor szinte tökugyanolyan, cseppben a tengerként mutatják be a borászat stílusát. A passionata kicsit franc-osabb, a sauvignon kicsit pirospaprikásabb, húsleveses aromájú, az obsessio kicsit papírosabb, de összességében alig van közöttük különbség: domináns fás aromák, brutális méretű test és égetően magas alkohol jellemzi mindhármat. A méret a lényeg! - kiabálják bele harsányan a budai éjszakába. Talán ha egy kicsit lecsillapodnak és összerendeződnek, érdemes lesz újból megkósolni őket. Az est brutálbor-sorozatába mindenesetre most is simán beférnek.

Vegyes vágott

Búcsúzóul még pár bor itt-ott lecsúszott, közülük különösen figyelemre méltó a Buttler 2005-ös "B" küvé, mely talán nem annyira karcos és karakteres mint a megszokott Buttler-stílus, viszont kerek, kiművelt, komplex és szép. A 2005-os szarkás-tetői syrah (ez a 200-300m közötti magasságú) most nem tetszett annyira mint szokott, némi silósságot is éreztem benne, kétségtelenül voltak már szebb napjai. A Dobogó pincészet 2005-os Mylittája zárta a sort, egy gyönyörű, gyümölcsös tokaji küvé feszes szerkezettel, szép savakkal, kedvességgel és tisztasággal.

Hamarosan visszajövünk, ne menjenek sehova. Legfeljebb a Várba.