Az első részt követő, helyenként indulatos kommentekből okulva most ármegjelöléssel adom közre kóstolási jegyzeteimet. Előrebocsátom, hogy az árak némelyike 2-3 éves, azaz nem friss beszerzésekről van szó. Én ennyit adtam a borokért, ezt az árat osztottuk annyi felé, ahányan voltunk. Így 18 ezer forintot fizettünk fejenként. A költségek és a kockázat ily módon való megosztását mindenkinek csak ajánlani tudom, hiszen kevesen vannak abban a helyzetben, hogy a nagynak mondott, de sokszor inkább csak drága borokat a maguk örömére kipróbálhassák. Persze így is kérdéses, hogy meddig érdemes elmenni. Egy Romanée Contiból 4 cl ára is az irracionalitás határát súrolja. Az már más ügy, ha netán valaki megkínál efféle borokkal…

Én semmi rendkívülit nem találok abban, hogy egy bor két különböző kóstoláskor eltérő módon viselkedik. Vagyis nem olyan ritka eset, hogy akár viszonylag rövid időn belül kóstolva ugyanaz a bor (vélhetően ugyanabból a palackozásból) akár 2 pont eltérést mutasson. Nekem egyébként meggyőződésem, hogy – extrém körülményektől eltekintve – a kóstolók pillanatnyi testi-lelki állapota sokkal kevésbé állandó, mint (rövid távon) a borok tulajdonságai. Szintén nagy mértékben befolyásolja a született eredményeket a borsor összeállítása. Sokszor tapasztaltuk már, hogy egy korábban az egekbe dicsért bor számára kedvezőtlen szomszédok között leszerepel, sőt nem egyszer előfordul az is, hogy a termelő saját borát nem ismeri fel. Akár le is pontozza egy számára ismeretlen borokból álló sorban. És akkor mi van? Vegyük el a termelőtől a bizonyítványát?

Azt is meggyőződéssel vallom, hogy a borfelhasználást – értve ezalatt a bírálatot is –, akárcsak a -készítést, csak nagy-nagy alázattal lehet és érdemes gyakorolni. Pontosan azért, mert itt nincsenek megfellebbezhetetlen igazságok. Azért nem is tartom másnak például egy-egy borverseny eredményét, mint pillanatfelvételnek. Akkor és ott, olyan környezetben, azoknak a bírálóknak a poharában az a bor így viselkedett. Nagy valószínűséggel azok a borok, amelyek valódi értékeket képviselnek, több versenyen, kóstolón is jól fognak szerepelni. Ingadozás mindig is lesz. Ne felejtsük el azt sem, hogy a kóstolók zöme ma még nem egységes szisztéma szerint kóstol. Azért célszerű követni azokat a rendszereket, melyeket a világ legsikeresebb borkereskedői is használnak kóstolásaik során, mert így nagy valószínüséggel csökkenthetők a számottevő különbségek. És még valami. René Gabriel svájci borkereskedő és borkritikus (Bordeaux Total című, több kiadást megélt könyvét mindenkinek, nem kizárólag Bordeaux-fanoknak is ajánlom) nem mulasztja el megjegyezni egy-egy kitűnő eredmény kapcsán: „ez egy jó palack volt” (tehát véleménye csak az adott palackra vonatkozik). Pedig ő egy kicsit régebb óta kóstol, mint mondjuk én…

Bemelegítésként a vörösöket két Beaujolais Cru-vel kezdtük, pechünkre. A borvidék ugyan teljes mértékben Burgundia részét képezi, itt mégsem a Pinot noir adja a vörösbort, hanem a Gamay. Sokan ma is kizárólag a Beaujolais Nouveauról ismerik a területet, ami nyilván néhány hét múlva téma lesz itt is. Valljuk be, nagy szerencse kell ahhoz, hogy az ember igazán jó Beaujolais Cru-be botoljon. Nos, most sem volt szerencsénk.

Morgon Réserve de la Joux 2005 Dufouleur

Kedves, tiszta és gyümölcsös illatokat adott, de nagyjából meg is maradt ezen a szinten. Szájban vékony volt, erősen savhangsúlyos, nyers és alapvetően semmi kedvességet nem mutatott. 3 pont. (IFDT, 4 200 Ft)

(Amúgy maga a gamay fajta leginkább egy oportó-kékfrankos házasításra emlékeztet, illatában finom villányi kékoportós gyümölcsösség, ízében viszont jó esetben elegáns kékfrankos-szerű savakra épít. Az általam eddig kóstolt Beaujolais Cru borok közül a legszebbek egy kifogástalan egyensúlyú, érlelt, régi klónokról való kékfrankos karakterét idézték. Morgon, Moulin-á-Vent, Chénas és Juliénas azok a cruk, melyeknek a borai akár 10 évig is érlelhetők.)

Saint Amour Domaine de Vignecroix 2005 Dufouleur

Illatban egészen más volt, mint a Morgon. Kitöltéskor (ezt a két bort nem levegőztettük hosszabb ideig) sajnos a brett egyértelműen uralta, levegőzés után sem javult számottevően. Szájban húzós tanninokat találtunk sok és nyers sav mögött megbújva, és nagyjából vége is volt a bornak. Vékony, minimális gyümölcsösséggel és rövid utóízzel. 2 pont. (IFDT – 4.900,-Ft)

La Digoine Côte Chalonnaise 2005 Domaine Villaine

Illatban némi fülledtség és nem rossz animalitás áradt belőle, ezért hagytuk kicsit levegőzni. Megérte, mert fél óra után teljesen kitisztult a pohárban, sőt a kóstoló végére kifejezetten kedvező képet mutatott. Meggyes-csokoládés illatok után egy jó egyensúlyú, savakra épülő, érett szőlőből származó, de fiatal tanninú, gazdag ízvilágú, alapvetően könnyed, de nem súlytalan bort kóstoltunk. Érdemes várni vele, közel sincs még a csúcsán. Ár/érték aránya kitűnő. 5 pont. (Terroir Club, 5 670 Ft)

Givry 1er cru Clos des Bois Chevaux 2004 Domaine Joblot

Fájdalmas találkozást jelentett fajtával és termőhellyel egyarát. Ebből a borból csak egy palackunk volt, ám a penetráns penész – nem dugó, nem hordó – szag után nem szívesen kóstoltunk volna bele a pohárba. Értékelhetetlen. (Wein & Co., 10 500 Ft)

A következő tétel többek szerint akár magyar bor is lehetett volna. Ázott szénás, fűszeres, vegetális illatával valóban az itthon gyakori marienfeldi pinot klónok illatát mutatta. (Persze egyáltalán nem biztos, hogy az is volt.) Tiszta, határozott és dinamikus illat, fűszeres hangolásban. És lőn

Gróf Buttler Pinot noir 2006

Ez volt a sorban a kakukktojás. (A pincénél szereztem be.) Szájban kitűnő arányú, telt, elegáns savú és komplex bort kaptunk. Ízeiben az édes széna mellett egzotikus gyümölcsök és pipadohány. Hosszú, a sajátosan egri, krémes textúrával. Szerettük, és egyöntetűen értékeltük nagyjából 7 pontra.

Nuits-Saint-Georges Vielles Vignes 2001 Dom. Alaine Michelot

Bukolyi mester bora után talán túl szembeötlő – vagy inkább orrba vágó – volt feltűnő érettsége, sőt bizonyos tekintetben túlérettsége. Majdhogy nem portosan édes, csokoládés, földes karakter leheletnyi oxidációval. Visszafogottabb savvilág érett cserzőanyag mellett. Nem volt rossz, de pontosan a túlérett jegyek miatt kissé disszonánsnak tűnt az íze. 5-6 pont. (Gottardi, 14 800 Ft)

Clos Vougeot Musigny Grand Cru 2001 Dom. Gros Frére et Souer

Biztos tipp. Megbízható, nagy alkalmakra még megfizethető árú borokat kínáló igényes családi pincészet. Van néhány kitűnő dűlőjük, mint például ez is. Hihetetlenül szép, mély, földes, árnyalt illatok vezették be, már közelítve a palackbuké felé. Háttérben konyakmeggy hűvös mentássággal. Ízében érezni azt, amiért ezt a fajtát oly nagyon lehet szeretni. A cserzőanyag sok, de úgy, hogy bár jelenlétét érezzük, a főszerep végig az érett szőlő savaié. Hosszú, ízeiben inkább gyümölcsös, mint fűszeres bor. A fejlődése elején tart. 7-8 pont. (Gottardi, 23 500 Ft)

Gevrey-Chambertin 1er Cru Clos St.Jacques 2001 Domaine Armand Rousseau

Ez az a 1er Cru terület, aminek az ára valóban 1er Cru, de a minősége rendre Grand Cru. Bennfentesek szerint Givry egyik legszebb fekvése ez, a Rousseau birtok pedig ezen belül is kitűnő tájolású és kitettségű. Nem az első alkalom, hogy ez a bor igen szépen szerepel nálunk. Ha kellene egy érőfélben lévő, burgundi etalont megnevezni, hát valami effélére gondolnék. Van ezekben a borokban valami erőteljes, ami valószínűtlen eleganciával tud párosulni. Nos, a mi borunk most éppen ilyen volt. Illatban fűszerkert belga pralinéval ötvözve, intenzív, meleg, és ettől behízelgő. Szájban bőrnemű, bőrszerű levelű növényekre emlékeztető, húsos textúra, kitűnő savjáték és finom cserzőanyag. Ízében már érezni a semmivel össze nem téveszthető nedves bőrt csokoládé és konyakmeggy köntösben. Nagyon hosszú és sima bor. Ha kicsit vastagabb, egyszerűen tökéletes. Így „csak” 8 pont. (Gottardi, 21 700 Ft)

Musigny Grand Cru 2001 Domaine Comte Georges de Vogüé

A hányatott sorsú birtok mára újra erőre kapott, és részben múltbéli nagyságának, részben az elmúlt húsz évben tett erőfeszítéseknek köszönhetően ott lohol a Domaine de la Romanée Conti nyomában. Kétségtelenül ragyogó területeken gazdálkodnak, és ezt a múlt század közepének nehezebb időszakaiban sem vonta kétségbe senki. Sok szakember szerint Burgundia vörös szíve valahol itt, a Clos Vougeot táján található. Errefelé a „legzömökebbek” a borok, aki itt próbál ismerkedni a pinot-val, könnyen csalódhat. Sokkal több errefelé a cserzőanyag, gerincesebbek a borok, mint ahogy képzeletünkben egy szép, könnyen iható pinot noir él. Ezek a borok nem érnek fiatalon, nem érdemes velük túl korán kezdeni az ismerkedést. Nyolc-tíz évesen érdemes őket elkezdeni kóstolgatni, aztán évjárattól függően tehetjük próbára türelmünket. Nos, ez a bor sem hagyott bennünket cserben. Illatában az alkohol kissé előtérben, de levegővel a legnagyobb burgundi vörösökre jellemző finom és utánozhatatlan narancshéj jelenik meg, melyet nedves avar és finom gomba kísér. Elegáns gyümölcsösség, marcipán és trüffel. Simasága lenyűgöző. Komplexitása és koncentrációja nem hagy maga után kívánnivalót. Kizárólag az évjárat terhére róhatjuk föl viszonylagos karcsúságát, ami miatt ő sem kaphat többet, csak 8-9 pontot. (Mövenpick, 43 000 Ft)

Zárszó: ha összevetjük utolsó borunk árát az előzőekkel, nem kérdés, melyiket kell(ene) megvenni. Ez a név, a termőhely, valamint a hagyomány hatása a borok árára, amit mi, lapos pénztárcájú „newcomerek” hiába szeretnénk megváltoztatni.