Komoly fejtörést okozhatott a Gere agytröszt számára, hogy miként szabadítsa ki emblematikus csúcsküvéjét a termőhelyen alapuló megnevezések használatában bevezetett szigorítás alól. Dönthettek volna úgy, hogy a Kopár kizárólag a Kopár-dűlőn termett szőlőből készül, de akkor biztosan nem jön össze 70 ezer palack. Kiötölhettek volna egy új nevet, ez esetben a szívós munkával felépített arc veszett volna kárba. Végül egy egészen átlátszó trükk mellett döntöttek: törölték az ékezetet. Nem vennék rá mérget, hogy az EU-kompatibilitást ilyen olcsón adják - a Tocai Friulanot végül is kevesebbért meszelték el, de lehet, hogy tévedek. Az ékezetlenített Kopár viszont kétségtelenül kevésbé meglepő és mulatságos, mint Tiffánék megoldása a hasonló gyökerű Jammertal-problémára.
A Gere Kopár története jól ismert. Sokakkal ellentétben én úgy gondolom, hogy nem a marketing és a jól kitalált címke röpítette a csúcsra, hanem az a szimpla, ám annál fontosabb tény, hogy gyakrabban szerez örömet, és ritkábban okoz csalódást, mint közvetlen riválisai. A legnagyobbnak a 2000-est tartja a borközvélemény jobban eleresztett fele. A 2003-asból kóstoltam mediterrán szépségnek tűnőt, és kesernyés tanninbombát. A 2004-est a HVG nagy vihart kavart tesztjében húzták deresre, szerintem hamis váddal (én nem találtam brettesnek, de korszakalkotónak sem mondanám). Az én kedvencem, a 2002-es valahogy elsurrant a radar alatt.
A 2006-os nem elsősorban az ékezetvesztés miatt fordulópont a Kopár történetében, hanem mert a korábban oly meghatározó cabernet sauvignont kiebrudalták a házasításból (2 százalékot talán még Mancs sem tudna kiszimatolni). A maradék 98-on a Villány nagy erősségének számító cabernet franc és a közönségkedvenc merlot osztozik. Gere Attila jó évjáratból származó cabernet franc-jait mindig nagyra értékeltem, a Solus pedig a villányi merlot apoteózisa (legalábbis annak hittem egészen eddig). Az arányok eltolása papíron telitalálatnak tűnik, hiszen az utóbbi tíz év emlékezetes cabernet sauvignonjait egy kézen meg tudnám számolni (ujjatlan kesztyűben is). Az új hordóból is visszavettek, nálam ez vastagon a nyereség oldalon szerepel.
És a bor tényleg szép. Nem szoktam kartonszám Kopárokat kóstolni/inni, de azt hiszem, hogy ennyi idős korában egyik sem volt ennyire meggyőző (én a 2002-estől vagyok szinkronban). Profin kivitelezett, osztályonfelüli hordóval megtámogatott villányi luxusbor, jelentős tartalékokkal és a megszokottnál jóval finomabb tanninokkal. Az illat egyszerre felnőtt, mély és vonzó. Feketebogyós gyümölcsök, dohány, kávé, karamell. Kóstolva arányos, kiegyensúlyozott, kellő mélységgel és némi alkoholédességgel. A korty az illat feketebogyós, dohányos, kávés motívumait viszi tovább. Nem rágógumi és szörparomákkal operál, ugyanakkor intellektuális trükkök sem kellenek az élvezetéhez. A villányiaknál gyakran lusta vagy akár tetszhalott savak itt szépen teszik a dolgukat - persze ne várjunk egri pezsgést. A tannin nem kis részben most is a hordóból fakad, de minőségben nagy lépés előre, mennyiségben hátra. A lecsengés természetesen hosszú, és a már ismerős díszítő jegyeket ismétli. Sajnos a végén belóg a lóláb: magas az alkohol. Nem perzsel föl maga mögött mindent, de az elegancia magasabb fokának ez a legfőbb akadálya.
Volt szerencsém a 2006-os Solus-szal együtt kóstolni, és az én szavazatom egyértelműen a Kopáré. Komplexebb, izgalmasabb, elevenebb. És olcsóbb. Egyébként nem csak a Solusnál olcsóbb, hanem egészen egyedülálló módon a saját elődjénél is. Ha nem gázolnánk mellig a gazdasági világválságban, azt mondanám: alkalmi vétel. Így csak azt, hogy találjon minél több követőre.
Az erős 7 pontos jelentől a jövő felé kacsintva: 8 pont
Utolsó kommentek