Nagyobb társaságban, csevegve, szenzációra éhesen kóstoltuk a St. Andrea 2006-os dűlőszettjét, és a borokat többnyire zöldnek, vékonynak és frigidnek találtuk. Másnap a félpalackok nálam landoltak, így egyrészt én lehettem a borok teljes metamorfózisának boldog haszonélvezője, másrészt nyakamba szakadt az a hálátlan feladat, hogy kóstolótársaimat és egy nappal fiatalabb önmagamat meghazudtoljam. No de hogyan győzhetném meg őket, hogy egy nappal korábban optikai csalódás áldozatai voltunk közösen, másnap viszont színről színre láttam egyedül? Nyilván sehogy. Hosszas és törékeny érvelés helyett rövid tanulság Dr. Bubó modorában: ha egy kiváló borász bora csalódást okoz fiatalon, éljünk a gyanúperrel, hogy nem ő bolondult meg, hanem mi kóstoltunk túl hamar.

Szinte semmit nem tudok arról, hogy a borok miként érnek/öregednek. Nincs pénzem, és talán türelmem sem ahhoz, hogy említésre méltó mennyiségben borokat tároljak. Amit a magyar borok életgörbéjéről tudok, azt barátaim gyűjtőszenvedélyének köszönhetem. Saját praxisomban az 5 évesnél idősebbek nagyjából egyenlő arányban okoznak kellemes és kellemetlen meglepetést. De amikor egy palackot sikerül pályája csúcsán elcsípni, az maga a bornirvána. Az eszményi érettség dugóhúzó nélküli kalibrálását jelentősen megnehezíti, hogy a pincéből nem mozdított palackok - ez lehet az eszményi keltető - nagyságrendekkel szebbek és időtállóbbak a kereskedelmi forgalom és az otthoni tárolás viszontagságainak kitett társaiknál. Az érlelhetőséggel kapcsolatban azért van egy munkahipotézisem: a fiatalon kóstolt bor a bontást követő második, harmadik napon mutatott formája előrevetíti a későbbi életpályáját. Mivel én a borok 90 százalékát túl fiatalon kóstolom, de természetesen izgat, hogy érdemes lesz-e vele éveket várni, döntő jelentőséget tulajdonítok a másnapi visszakóstolásnak. És azon a bizonyos másnapon annyi meglepetés ért már, hogy kételkedem a gyors kóstolások igazságértékében. (És akkor még nem is beszéltünk a borismeret négy évszakáról.) Mindenesetre a St. Andrea dűlőszett csodálatos átalakulását egy életre megjegyeztem magamnak, és ettől kezdve még hangosabban zengem a lassú kóstolás dicséretét. És Lőrincz Györgyét.

St. Andrea Magyalos Kadarka 2006

Első nekifutásra ez volt az egyik legnyilvánvalóbb csalódás. Az erényeket derékban elfűrészelte a zöldesség. A korty végét és a lecsengést megkeserítette az éretlenségre valló savanya, fanyarság. Aztán mintha kicserélték volna. Másnap és harmadnap, bármennyire ki voltam rá hegyezve, nem találtam a zöldet. Nulladik típusú felszívódás.
Az illattal nem lehet betelni. Pedig nem komplex és nem egzotikus. Közvetlenül a gyönyörközpontot trafálja el, és gyermeki örömöt szerez. Eperfagyi, szamóca, citromfű és narancs, az édességre történő legcsekélyebb utalás nélkül. Friss és szárnyaló. Kóstolva könnyed, finomsavú, lágy érintésű bor. Az alkohol kissé magas. Az illat rendkívüli gyümölcsössége a korty második felében gazdag csipkebogyós-ribizlis ízekkel folytatódik. A tannin szelíd, de azért jól érezhető, és az egész szájat beborítja. A lecsengés hosszú.
Ha kadarkát kóstolok, nekem mindig beugrik a bemagolt lecke: a kadarka a puszták pinot-ja és a paprikás-zsíros magyar konyha eszményi kísérője. A Magyalos egyik sem: pinot-nak egyszerű, ugyanakkor sokkal több primér gyümölcsöt és primér örömöt kínál, másrészt sokkal törékenyebb, semhogy szembeszállhasson egy paprikás-zsíros szőnyegbombázással.
7 pont – életem talán legszebb kadarkája, és ez végre kereskedelmi forgalomban is kapható.

St. Andrea Pinot Noir 2006 (Hangács) (Angyal szállt el a város felett)

Kezdetben ez tűnt a pinot-trió legreménytelenebb tagjának. A zöldesség, az alultápláltság, a fanyarság és a nyersesség itt jelentkezett a leghatározottabban. Aztán feltámadt és kiderült, hogy remek bor. Aki ma akarja kóstolni, dugózza ki tegnap, de még jobb, ha legalább egy évre elfelejti. Az illat közepesen intenzív és nem túl mély. Sem az avaros-gombás, sem a rózsás jegyek nem jelentkeznek. Van viszont nagyon tiszta jázmin cseresznyés, csipkebogyós háttérrel. Kóstolva alig közepes test és a korty közepe bizony lehetne teltebb. Remek pinot-s savszerkezet, cseresznyés aromatika, a korty második felében parfümös-jázminos jegyekkel. Érdekes, egyedi karakter.
7 pont 

St. Andrea Pinot Noir 2006 (Paptag) (Önmagát író történet)

Libikókába ültetett, volt, amikor nagyon tetszett, de végül arra jutottam, hogy a három közül ezt szeretem a legkevésbé. Szűretlen, opálos, barnás. Az illat izgalmas, már-már vad: avar, hús, negró és kapor. Jobb pillanataiban eper és grapefruit színesíti. Kóstolva savhangsúlyos, néha mégis fáradt benyomást keltett. A másik kettőhöz képest vaskos, nyers és ebben éreztem egyedül húzós, sorjás tannint. Ám ez a bor is tartalmasabb, mint a sima pinot. Leginkább a tannin minősége és a lecsengés kocsányos fanyarsága aggaszt. Idővel lehet, hogy összeáll. 
6-7 pont

St. Andrea Pinot Noir 2006 (Ferenchegy) (Őrzöm csodálatos álmodat)

Az új etalon. A ’06-os Buttler méltó társa, a ’03-as St. Andrea méltó utódja. Tiszta, elegáns, harmonikus és arányos. Föl lehetne most sorolni az összes itthon kanonizált pinós közhelyet – ami nem feltétlenül esik egybe a burgundi gyakorlattal -, no pont olyan.
8 pont és best buy

St. Andrea Pinot Noir 2006

Kóstoltam közvetlenül a piacradobás idején. Vagy gyorsan megy lefelé, vagy nagy a palackvariáció, de nem szépült meg. Illatban dupla adag karamell, erjedt epres és rózsás beütéssel. Kóstolva laposabb, édesebb, egyszerűbb, mint a nővérei. De így is könnyedén hozza a magyar pinot-átlagot, és az utolsó cseppig szívesen ittam. Ízében erjedt gyümölcsök és földesség. A tannin elég harapós, tapadós (korábban meg éppen ettől dőltem hanyatt). A lecsengés hosszú erjedt eperrel és kakaóporral. A végén jelentkezik egy kis csípős savanya.
6 pont

St. Andrea Tóbérc Kékfrankos 2006

A két KF kóstolásakor meg kellett állapítanom, hogy hiába csúszik ki a jégtábla a jegesmedvék mancsa alól, nálunk továbbra is az érettség a szűk keresztmetszet. És a Tóbérc az érettebb. A Ferenchegyre könnyebb rásütni, hogy fineszesebb meg burgundiasabb, de szerintem ez merő szofisztika, a Tóbércben van a nyerő anyag, igaz, alaposan becsomagolva.
Nem vagyok a  dűlőszelektálás feltétlen híve, sokszor az a benyomásom, hogy a borász hálószobatitkokat tereget ki, indokolatlanul. Én szép borokat szeretnék. Egy fércművet nem tesz remekművé az, hogy az alkotó őszinte volt. Egy bort nem tesz naggyá, hogy a borász az anyja életére esküszik: ő közbeavatkozás nélkül közvetíti a terroir üzenetét. De a lényegre térve: amikor a St. Andrea két kékfrankosát kóstolom, akkor abban a hitben vagyok, hogy a különbség a dűlők különbsége. Nem a klónoké, nem a tőkék koráé, nem a szüreti időé, és végképp nem a hordóké. Márpedig erős a gyanúm, hogy a két kékfrankos nem egyforma hordóban érett. Azaz a markáns különbség egy része nem a szent fekvés, hanem a profán pörkölés következménye. Ráadásul a Tóbérc szerintem a Tiffánék védjegyévé vált szalonnapörcös, füstölt oldalasosban ázott. Szerencsére a gyümölcs van olyan erős, hogy a bor ne álljon tótágast, de az oldalas - főleg a lecsengésben – így is tisztán érezhető.
Sötét, bíbor szín. Már illatban is egészpályás letámadás: mézeskalács, ánizs, kakaó, dohány és dió ezerrel. Kóstolva kész gyúelegy: magas alkohol, nagy test, erőteljes tanninok, masszív savszerkezet és bőkezűen adagolt hordó. A St. Andreával általában asszociált fineszesség és feminin karakter helyett a Tóbércet nyers erő és komplexitás jellemzi. Én nagy ígéretet látok benne.
7 pont 

St. Andrea Ferenchegy Kékfrankos 2006

Az éretlenség gyanúja egyedül ebben a borban élte túl a másnapot. Az illat intenzív, de mindenképpen hűvös karakterű – köménymag, bélyegenyv, fenyőtű, katicabogár és egy kis kakaópor. Kóstolva savhangsúlyos és sajnos savanykás. Sem a test, sem a gyümölcs nem tud lépést tartani a savakkal. Húz és csíp, nyers, rendezetlen bor benyomását kelti. Minthogy a többi St. Andrea kivívta a tiszteletemet, feltételezem, hogy ez is jobbra fordulhat. De jelenlegi állapotában én nem látom a szép jövőt.
provizórikus 5 pont 

St. Andrea Kiseged Zweigelt 2003

Ez a bor már az első nagycsoportos kóstolás alkalmával is szárnyalt. Amikor házigazdánk a sok fanyalgást megelégelve a meglepetés bort a poharunkba öntötte, az első szippantás után hátrahőköltem, és félrevonultam a pohárral. Majd azzal tértem vissza, hogy nem tudom, mi lehet ez, de félek, hogy nem magyar, viszont nagyon szeretném, hogy az legyen. És az. Nagyjából egy évvel ezelőtt volt már hasonló epifániában részem, akkor a 2003-as Tóbérc Kékfrankos emlékeztetett arra, hogy az alkoholista nemzetnek miért kincse Lőrincz György.
Ezt a mikrotételt a hajdani maligánosok imádkozták ki a Merengőből. A bort adó 800 négyszögöl szőlőt azóta kivágták. Ezt a bűnt csak egy ugyanerről a területről származó hasonlóan nagy borral lehetne jóvátenni.
Az illat mély, érett és tiszta. A legemlékezetesebb motívumok: dió, dohány, szegfűszeg, gyógynövények, gyógyszer és csokoládé. Kóstolva eszköztelen, kerek és harmonikus. Mint amikor rátalálunk a helyes frekvenciára: elül a zaj. Nem is ragozom.
Remélem, hogy ez a bor előrevetíti a 2006-os St. Andreák előtt álló pályát. 
8 pont

Csigavér, slow wine.

[Az itt kóstolt pinot-k megjártak már egy vaktesztet.]