Volt egy eléggé hosszú időszak, amikor nem szívesen ittam újbort. Meguntam a savas, nyers, kaparós vörösöket, és még nem szoktam rá a fehérekre. Aztán néhány évig csak fehéreket vettem magamhoz frissiben, különösen bejött például tavaly és tavalyelőtt is a pannonhalmi apátok St. Martinusa. Szombat este azonban beállt az egyensúly. Hátha megmarad.

Libáztunk nagyot néhány nappal Márton után, ahogy minden novemberben szoktunk, és ezúttal úgy alakult, hogy csak 2008-asok kerültek az asztalra. Sokkal jobban jártunk, mint tavaly. Az idén még nem is nagyon kóstoltam primőrt, pontosabban szeptemberben jártam Kismartonban, és akkor igen, egy Aspirin nevű borbárban – ezt elfelejtettem megírni, pedig jelentős egyéb burgenlandiakhoz is volt szerencsém ott, ha arra járnak, nézzenek be.

Szombat este tehát négy magyar újbort bontottunk ki és fogyasztottunk el egymás után, és bármily meglepő, egyikkel sem volt semmi bajom. Mondhatnám úgy is, hogy jólesett valamennyi.

Először is Dúzsi Tamás Fürtikéje, ez a bejáratott brand, amely mint mindig, most is hozta szokott formáját. Frissen illatozott, szénsavasan, könnyedélyesen üdített. Nem sokkal izgalmasabb, mint egy jól sikerült limonádé, de nem is kell tőle mélységeket várni. 4 pont. A Pannonhalmi Apátsági Pince St. Martinusa ennél tekintélyesebb versenyző zsengén is. Karakterében nem is igazán van újborság, illatai kifinomultak és összetettek, gyümölcsössége meggyőző, teste és hossza figyelemre méltó. Kiegyensúlyozott, ízletes. Vastag 5 pont. A Takler Pince rozéjánál kissé megbillentek a dolgok. Nincs gond vele, de kevésbé találtuk tartalmasnak, mint az előzőt. Gyümölcsösségnek nincs híján, szénsavból sincs benne sem több, sem kevesebb a kelleténél, a kis élesztősség sem áll neki rosszul, mégsem ragadott magával. Ebben a kontextusban 3 pont.

Az este legkellemesebb meglepetését mindazonáltal a St. Andrea vörös Újbora okozta. Meglehet, azért, mert korábbi rossz tapasztalataim miatt – amelyek mármint nem Lőrincz György munkásságára, hanem a piros magyar bozsolékra vonatkoztak – nem vártam sokat. Ehhez képest rengeteget kaptam. Igen kedves illatokat, sok-sok gyümölccsel és komplexitással, remek szerkezetet, telt kortyot, moderált savakat, zamatos lecsengést. Nem akartam abbahagyni, sajnáltam, hogy elfogyott. Ha jól emlékszem, Lőrincz György primőrkészítésből készítette doktori dolgozatát – de ha nem pont azt, akkor is behatóan foglalkozott a kérdéssel –, ez az a helyzet, amikor az elmélet mintaszerűen valósul meg a gyakorlatban. Már amennyiben maszerászión karbonikkal készült, ahogy a bozsolék szoktak – mert annyira felkészült nem vagyok, hogy kapásból kikóstoljam a pohárból a módszert. Annyit még: vörös ide vagy oda, ezt a bort sem árt okosan behűteni. Akkora 5 pont, hogy majdnem hat. És könnyen lehet, hogy szűkmarkú vagyok.

Egy dolog még eszembe jutott: a Fürtikének 11, a Martinusnak és a Takler-rozénak 12,5, a St. Andreának 13 az alkoholja. A Fürtike ebből a szempontból rendben van, de amit a másik három tartalmaz, az sok. Ha ízben nem is, fejben mindenképpen. A kevesebb talán több lenne, ilyenkor, őszutón.

És egy utóirat: várjuk olvasóink tippjeit a jobbnál jobb 2008-asokról.