A Tokaji Bormívelők Társasága azt a nemes célt tűzte maga elé, hogy a dűlőklasszifikáció közel háromszáz éves hagyományát fölélesztve, egyúttal az alapokig hatolóan modernizálva újjáépíti Tokaj hírnevét. Terroiralapon, és nem édes borral. A kissé provokatív, ám hibátlan logikájú megfogalmazás szerint: „... az édes a száraz bor mellékterméke. Minél alacsonyabb cukortartalommal rendelkezik egy bor, annál tisztábban és érthetőbben tükrözi a termőhely egyéniségét.” Hogy a november 14-én, az Onyx étteremben bemutatott borok mennyire tükrözték a termőhely egyediségét, én sajnos nem tudhatom, de mint borok lenyűgöztek.

Albert gazda a zászlóbontást ünneplő tavalyi kóstoló kapcsán kellő mélységben összefoglalta az egyesület céljait, érdemes visszalapozni. Bennem élnek (éltek?) kételyek a száraz tokajiak nagyságát illetően, ám a szigorú eredet- és minőségvédelmi rendszer, az alapító tagok névsora, és nem utolsó sorban a kóstolt borok alapján a szkepszisem vesztésre áll. Ha olyan borászhőseim, mint Bárdos Sarolta, Berecz Stéphanie, Bott Judit vagy Demeter Zoltán a dűlőalapú borászkodásban látják a jövőt, akkor az ott is lesz.
    
Az idei bemutatóra a TBT tagok a 2007-es év minősített dűlőből származó száraz borait hozták el (plusz néhány kakukktojást). Savhangsúlyos, sprőd, bizonytalan szerkezetű borokkal ezúttal csak elvétve találkoztam, és az általam rettegett kovaköves, puskaporos, fémes vonal is erősen visszaszorulóban van. Volt ellenben rengeteg gyümölcs, selymes textúra, helyenként elegancia és általános tisztaság. Tartottam tőle, hogy 2007 perzselő nyara legyilkolta a savakat, de erről szó sincs. Az alkohol sok bor esetében kétségtelenül elég magas, de én ezt megbocsáthatónak tartom (l. Lőcse-paradigma). Mindent összevetve 2007 szerintem rengeteg barátot fog szerezni a száraz tokaji ügyének. A bemutató alkalmából kiadott brosúra így értékelte az évjáratot: „Bár a száraz borokban az átlagosnál alacsonyabb sav mérhető, a borok mégis hihetetlenül elegánsak, harmonikusak.” Ezt én is aláírom. 

Nem állítom, hogy a társalgást kizárva, folyamatosan minden idegszálammal a borokra összpontosítottam, de első blikkre ezek tűntek a legemlékezetesebbnek:

Patricius Furmint 2007 – Sárazsadányi dűlő
Tanítani lehetne rajta a furmintot. Legalábbis szerintem ezt lehetne az origóba állítani, ezzel volna érdemes minden nagyobb furmint-kóstolót kezdeni és befejezni. Szépen elkészített, nem törleszkedő, de könnyen szerethető bor. Viszont nem különösebben komplex.

Degenfeld Furmint 2007 – Borkút dűlő
Robbanékony, csupa gyümölcs, jelentékeny alkohollal kikerekített bor. Díszítő jegyeiben birsalma, aszalt sárgabarack és egy kis füstösség. A 2004-es Degenfeld Szamorodnihoz hasonlóan ez is eleven, friss és gazdag. Ha az árazásban érvényesülni fog az eddigi üzletpolitika, jövőre újabb jolly jokerünk lesz. 

Nobilis Furmint 2007 – Barakonyi dűlő
Viszonylag telt, krémes, tökéletes savszerkezettel. Finom és kifinomult, rengeteg gyümölccsel, illetve viaszos, zsírkrétás jegyekkel. Jelenleg talán a Nobilis-borok stílusa esik a legközelebb a saját eszményemhez: a kézmíves, csendes-ülős vonalon belül mozognak, de nem riadnak vissza a vonzó, primér gyümölcsösségtől, a magasabb alkoholtól, általában simaság és elegancia jellemzi őket és példásan palackállóak.

Disznókő Furmint 2007 – Disznókő dűlő
Az illat gyönyörű és komplex, ám mentás jegyeivel számomra atipikus. Kóstolva némi csalódás, a savak kevésbé teherbíróak, a korty leül, szétterül, a vége fanyar. Ettől függetlenül sokak kedvence volt. 

Bott Furmint 2007 - Csontos dűlő
Jó szerkezetű, de az illatban és ízben egyaránt mutatkozó szappanosság engem leblokkolt.

Dorogi Furmint 2006 - Előhegy
Évjáratban és stílusban egyaránt kakkuktojás. Míg a Betsek kivételével az összes furmint gyümölcsösségével és eleganciájával lepett meg, ez a megszokottabb, őszinte, kőkemény vonalat viszi. A pörölycsapás erejű, jellegzetesen furmintos savak szinte mindent maguk alá gyűrnek. Nyílegyenes, tiszteletreméltó és emlékezetes bor, de csak harcedzett furmintveteránoknak ajánlom.

Királyudvar Furmint 2007 – Betsek dűlő
Nem forgalmi tétel. Hét-nyolc fős közvéleménykutatásom alapján ez kapta a legkevesebb szavazatot. Aztán összefutottam Csite barátommal, aki folyékonyan beszéli a dűlőszlenget, és szerinte meg ez volt a bálszépe. Én körtés, agyagos, citrusos, kissé közhelyesnek ható díszítő jegyeket találtam benne, izgalommentes, egyszerű szerkezetet, indokolatlanul fickós savakkal.

A fejem és a májam még három hárslevelűt engedélyezett. A furmintok után némileg hiányoztak a vibráló, eleven savak, de ha fordított sorrendben kóstolok, és a simább szerkezetű hárslevelűektől haladok a furmintok felé, akkor lehet, hogy az utóbbiakat éreztem volna harsánynak. Mindenesetre a 2007-es Demeter Szerelmi, Nobilis Barakonyi és Kikelet Lónyai hárslevelű azonnal feliratkozott a kedvenceim közé, és egyre inkább hajlok arra, hogy a száraz tokajiak nemzetközi bevezetésében nagyobb szerepet kellene bízni erre a fajtára. Hárslevelűvel könnyebb lehet a kultúrsokkot legyőzni.   

A délután fénypontja számomra mégis egy kakukktojás volt: a Kikelet 5 puttonyos aszúja 2004-ből. Szinte megmagyarázhatatlan csoda egy olyan évjáratból, amikor sokan nem is palackoztak aszút. Friss, citrusos, trópusi gyümölcsös illat, tökéletes egyensúlyt mutató szerkezet, krémes gazdagság és végtelen lecsengés. Méltó befejezés, és kis fricska a mellékterméktől.