Nincs is jobb alkalom egy kis kadarkázásra, mint január elseje. A trombitálás már halkul lassan, a konfettimaradványok még a padlón hevernek, szerpentinek lógnak a mosogatóba, másnapos ismeretlenek dülöngélnek félmeztelenül az ember lakásában félig ürült édespezsgős üvegekkel, szóval van mit helyre tenni ilyentájt. Mi a mosogatás helyett a kadarkát választottuk az újév köszöntésére, ami ugyebár balkánikum (csak hogy lássuk az irányt), mégis szinte őshonosnak számít magyarhonban. Mert ugyebár amit csinálunk január elsején, azzal fog telni az egész évünk - tartja a hiedelem. Ha bedőltünk volna neki, egész évben csak innánk. Jobban belegondolva - nem is rossz ötlet.

A történet még tavaly kezdődött, mikor is borbarát szomszédom hazalátogatott Erdélybe, s ott találkozott Balla Gézával, akinek pincéjében végigkóstolta a teljes Balla-szortimentet. Miután a lédig borok kóstolása végeztével meggyőződésévé vált, hogy ez a Balla nem képes iható bort készíteni, kellemes meglepetésként érték a palackos kadarkák, olyannyira, hogy haza is hozott belőlük két évjáratnyit. És ha már így esett, újévköszöntő házi kadarkázásba fojtottuk a madárlátta palackok egy részét. Ellenfélként a pincémből felcipelt hazaiak szolgáltak volna, mínusz Heimann Zoltán 2006-osa, amely a felcipelés közben közelebbi ismeretségbe került a lépcső betonjával, s több palack nem lévén belőle - kimaradt a szórásból. A kóstolás vakon zajlott, némi családi segítséggel.

Megállapítottuk, hogy a jó kadarka bizony nagyon jó. Kár, hogy szökőév gyakrabban van. Mindenesetre csalódnunk egyik borban sem kellett, még ha volt is hökkenés a leleplezéskor. Alapvetően - és most elsősorban a magyar borokról beszélek - harmonikus, jó savkészletű borokkal találkoztunk, szép, simulékony struktúrákkal, eleganciával, rafináltsággal, vagyis olyan jellemzőkkel, melyeket általában nagyra értékelünk. A Balla-borok pedig egy más, a hazaitól jelentősen elütő kadarka-iskolát mutattak be. Lássuk akkor a kóstolás sorrendjében:

Vesztergombi József (Remetebor) Szekszárdi Kadarka 2006:

Egyszer már dicsértem ezt a kadarkát, és most sem okozott csalódást. Enyhén téglavörösbe hajló színe csúcsa közelében járó borra utal. Fajtajelleges, kadarkás illatú. Itt megjegyzendő, hogy a kadarka illatjegyeinél mindig bajban vagyok. Van egy számomra nehezen meghatározható kadarkásság, amihez nem találok sose rendes asszociációt, mégis azonnal felismerhető. Egyszer megpróbáltam szétszálazni, a sáfrányos húslevestől a pirospaprikán keresztül az avarig minden volt benne. Csak a kadarkára jellemző, de arra nagyon, ez teszi azonnal felismerhetővé a fajtát számomra. No, a Remetebor-kadarka az bizony ilyen, kadarkás illatú. Ízeiben is szép, a korty könnyed, mégis tartalmas. A szép gyümölcsösséget a korty végében halvány kesernyék keretezik. A hordó halvány csokoládé képében teszi tiszteletét, a savszerkezet pedig tanítani való. Júniusban azt írtam, csodálkoznék, ha az akkori hat pont nem lenne egy év múlva hét. Most határeset, hat és fél pont (6.5 pont) került mellé a csíkos füzetbe, talán csak a kesernyék rontották le.

Szent-Gaál Kadarissimo 2006:

A Szent-Gaál pincészet válogatott kadarkája is rendre kedvenceim között szerepel. Most viszont akkorát villantott, hogy majdnem leestünk a székről. Az elején nehezen indult a történet, kicsit parfümös, rózsás illatok játszatták velünk a balgát, de némi szellőzés után nagyon kikerekedett a kép. Ásványok bukkantak fel, fűszerek, ropogós cseresznye, komplexitás, rafinéria. Finesse, ahogy a művelt orosz mondja két gázcsapelzárás között. Ízben is kerek, komplex, harmonikus, nagyon szépen csiszolt bort kapunk, amely mesterien ötvözi a finom, kadarkás menüettet a Wagnerbe hajló koncentrációval. Elgondolkodtató bor, időt kér magának - mit kér, követel. Míg a Vesztergombi-kadart inkább egy halászlé és tábortűz mellett tudtuk elképzelni, itt a kandalló duruzsolása és egy filozófiai beszélgetés ugrott be. Vaskos 7 pontot karcoltunk ugyanakkor mellé.

Balla Géza Ménesi Kadarka 2003:

Azonnal felismertük, hogy ez csak egy Balla-kadarka lehet. Totálisan más ugyanis, mint amit mi kadarkaként tisztelünk. Míg vesszentrianonon innen könnyed, elegáns, fűszeres borként ismerjük a fajtát, a ménesi borvidék szülötte egy sűrű, sötét, tannindús versenyző. Egy kadarkába ojtott kaberné. Ráadásul vaníliás, tölgyfahordós idomokkal súlyosbítva. Elsőre totális műfajtévesztésnek véltük, de ha figyelembe vesszük, hogy hányféle kadarka-klón létezik, és még hány olyan fajtaváltozat lehet, amiről talán nem is tudunk, akkor akár ez is beleférhet a képbe. A barrikjegyek mellett halvány papírosságot, és még halványabb fűszerességet értünk tetten. Abban egyetértettünk ugyanakkor, hogy ezek is jó eséllyel a hordóból származhatnak, amely uralja bor illat- és ízvilágát. Szájban is sokkal koncentráltabb az eddigieknél, kis tanninos csípéssel is jelzi, hogy ő más súlycsoportban boxol. Ettől eltekintve kerek, szépen összerakott, iható bor. Mi több: szép bor. De nem az, amit mi jó szível kadarkának mondunk. 5 pont lett a jussa.

Gróf Buttler Nagy-Eged Kadarka 2005:

Az utóbbi időben annyi megborult Buttler-borról hallottam újólag rémlegendákat, hogy a sorba csak remegő gyomorral mertem beletenni utolsó palackomat tavalyi egyik kedvencemből. Pedig jól tettem, hogy betettem. A bor ugyanis szép, mi több: nagyon szép, nagyon kadarkás, nagyon elegáns, nagyon harmonikus, mindenből nagyon-nagyon. Az ásványossága egy kicsit mintha kopott volna, helyét viszont friss, ropogós cseresznye vette át. Ettől a bor könnyebben érthető, talán kissé populárisabb is lett, mint amilyenre emlékeztem. Most olyan, mint egy fiatal kadarka: gyümölcsös, rafinált, szép fűszerekkel díszített. Fene sem gondolná, hogy három éves múlt. A korty végében egy kicsit talán sok kesernye játszadozik, de mindezzel együtt is a kóstoló legjobb bora lett (igaz, holtversenyben a Szent-Gaállal). Kerek, kövér 7 pont került a jegyzet mellé.

Balla Géza Ménesi Kadarka 2000:

A koncentrációja már a pohár megtekintésekor is elárulta, hogy a másik Balla-bor csakis az ötös sorszámú versenyző lehet. Sötétvörös, szinte átláthatatlan sűrűségű színnel találkoztunk. Az illata azonban komolyabb, megállapodottabb, mint 2003-as társáé. A vanília és a papír mellé szép fűszerek is jönnek, pici gyógynövényességgel karöltve. Érezhetően érett bor. Szájban is hasonló: szépen integrált tanninjai húzás helyett már a súlyukkal gazdagítják a kortyot. A koncentráltságával együtt is szép harmóniát mutat, ilyen tanninnal, savval és egyensúllyal még simán "benne van" jó pár év. Ha minden nyolc éves kadarka ilyen állapotban lenne, mi lennénk a kadarka-mennyország. Ugyanakkor itt is megjegyeztük, hogy semmiben sem hasonlít arra amit mi kadarkaként ismerünk és szeretünk. 6 pontot kapott végül.

Mivel értékeléseinkben csak nüansznyi eltérések mutatkoztak, leleplezés és visszakóstolás után összesítettünk. Az összesített sorrend alapján (borbarát szomszédom egy csak általa értelmezhető 100-as skálán pontozott, ami ténylegesen sem 55-től indul hanem 0-tól) a kóstolás nyertese holtversenyben a Buttler- és a Szent-Gaál-kadarka lett, ami a nagyjából háromszoros árkülönbség fényében legalábbis érdekes. Alig maradt le tőlük Vesztergombi József 2006-osa, mely a dobogó harmadik fokát nyerte el ezzel. Balla Géza kadarkáinál pedig nem tudtuk és nem tudjuk eldönteni a mai napig sem, hogy csak az általunk vélt fajtaidegenség miatt értékeltük őket kissé gyengébbnek, vagy a túl határozott fás aromák is hozzájárultak ehhez. Nem tudom, hogy az előítéleteinkben kell-e keresnünk az okot, vagy a borokban. Ez persze vakon sem mindig derül ki. Talán ha a fajtát sem ismertük volna.

Mehetünk mosogatni.