A Béres pincészet marketinggépezetének sebváltóján  - úgy tűnik - megtalálták a kettest. A korábbi címkecsaládot - mely épp csak annyira volt jellegtelen, hogy tökéletesen eltűnjön bármely italospolcon - több bornál felváltotta egy új stílusú, melyről sok minden elmondható, de hogy jellegtelen, vagy észrevehetetlen lenne, az nem. Mellette beindult némi klasszikus PR-tevékenység is, úgy tűnik, valakinek feltűnt, hogy hiába a beleölt sok százmillió, hiába a csillogó-villogó birtokközpont Erdőbényén, hiába a szép borok, valahogy mégsem pucolják ki a pincét a vásárlók már szüret előtt. Magam meg persze jó alany vagyok az efféle marketingkísérletekhez, mert hiába mondták nekem többen, hogy az új címkék szinte vásári gagyik, nekem valahogy mégis bejön ez az úgynevezett fiatalosan elnagyolt stíl. No de kinek a papné, persze.

Voltak-vannak persze más irányú változások is Béreséknél: alig hogy 2006-ban felépült a sató, önálló pályára állt Bárdos Sarolta főborász (lásd még Tokaj Nobilis). Utóda, Hudák Péter korábban is a pincészetnél dolgozott, így a fonalak felvétele komolyabb zökkenők nélkül zajlott. Az ilyen felállásban első, 2007-es évjárat borai mostanában kezdenek a polcokra kerülni.

A Magita cuvée-t az őszi borfeszten már kóstoltam, és elegáns, kerek, gyümölcsös, tiszta borként került be emlékeim közé. Aztán később némi zavar támadt az Erőben és tévedésből a bor egyel korábbi évjáratából sikerült bevásárolnom. Ez okozott némi csalódást az emlékekhez képest, még ha nem is nagyot. Most azonban újból a 2007-es forog a kristályballonban, ami nemcsak vintázsilag, hanem összetételét tekintve is különbözik, például nincs benne hárslevelű, ellenben sárgamuskotály pedig de. A gerincet a furmint adja, a lunel és a kövérszőlő ezt a gerincet hivatott némi díszítő puttókkal ellátni. A műfaj késői szüret volna, a cukor 100 gramm körül, vagyis vastagon az édes kategóriában.

Apropó késői szüret: a magam részéről meglehetőst örülök annak, hogy a tokaji pincészetek nagy része komolyan gondolkodik a követhetetlenül dagályos tokaji szortiment összébbhúzásán deréktájt. Mert jelenleg csak aszúbol készül ötféle, mellette száraz és édes szamorodni, máslás, fordítás, natúresszencia, száraz fajtaborból is már hatféle csordogálhat le a gyanútlan borisszák torkán, és ha mindez még nem volna elég, késői szüretek és főborok garmadája kavarja össze teljesen azon borbarátok teljes megmaradt gondolatvilágát, akik mélyreható szakértelem nélkül vetik bele magukat a világhíres tokaji bor élvezetébe. Vinum regnum, rex vinorum, mi? Páran viszont - és szerencsére egyre többen - észrevették, hogy ez így nem kifejezetten sikeres recept. Szűkíteni kezdték a borfajták választékát. A teremtés emígyen kialakuló oszlopain a borok mintha három gravitációs gócpont körül kezdenének csoportosulni: a száraz bor, a késői szüret (néhol főbor vagy szamorodni) és az aszú körül. A Magita ebből értelemszerűen a középső kategóriát képviseli.

A fiatalosra skiccelt megjelenés és a késői szüret mint műfaj kiválóan alkalmas lehet azok meghódítására, akik épp csak ismerkednek a borok világával. Nincs a nagy aszúkhoz mérhető, komoly és szétszálazhatatlan struktúra, nincs a nagy szárazakban annyira tisztelt de mégis sokak számára értelmezhetetlen ásványosság és gerincesség, van ugyanakkor rengeteg kedvesség, báj, jó értelemben vett bulvárosság, amit a cukor természetesen csak tovább erősít. Ha a távlati cél az volna - és miért ne lehetne az -, hogy hazánk kallódó fiatalsága a műanyag diszkóitalok helyett tisztességes nedűkkel tuningolja zenés-táncos esti mulatságait, arra a tokaji késői szüret talán az egyik legalkalmasabb versenyző lehet. Nem tudom, volt-e ilyen célja e borral a Béres pincészetnek, de ha volt, akkor az üzenet jó eséllyel célba ért.

A kiszerelés igényes, a félliteres rajnai stílusú palackot ónkapszula és natúr parafa zárja. A hátcímke alapján - "A török időkben Erdőbényén élt egy szépséges leány, Magita, aki nemcsak gyönyörű volt, de helyén volt a szíve is. Legendás alakjának emlékére szenteltük ezt az izgalmas bort" - a 30 alatti és körüli hölgyek az elsődleges célcsoport, talán nem véletlen, hogy a bor a "Béres Rt. kommunikációs csapatának kedvence" megtisztelő címet is kiérdemelte. Színe kitöltve közepesen intenzív, szalmasárga. A pohárban közepesen fürgén mozog, vagyis a cukortól eltekintve nem számítunk brutális glicerinekre, olajos struktúrára. Templomablakokat nem is rajzol a pohárra.

Első szippantásra klasszikus, furmintos birsesség csap orrba. Ez az az illat, amelyről annyi Tokajit azonnal megismerni. Kis forgatás után a birshez ásványok csatlakoznak, ugyanakkor az illat döntően gyümölcsös marad, kedves és behízelgő. Nem szétszálazhatatlan, inkább egyszerűen megkapó. Belekortolyva a cukortól telt érzetű bort kapunk, mely mellette inkább elegáns, légies. Könnyű és jóivású. Picit több savat talán elviselne, ettől eltekintve szép harmóniájú. Valószínűleg csak nekem hiányzik egy nüansznyival több élénkség, köztudottan lelkes savbarát lévén. Azért hamar elfogyott nálam is a palack.

A korty az elejétől a végéig gyümölcsös. A lecsengés kicsit rövid, de szép, gyümölcsös, kerek érzetű az is. Összességében nem fogja megváltani a világot, de kellemes, könnyed, a tokajival való ismerkedésre remek alkalmat kínáló darab. És ha csak annyit elér, hogy aromákkal turbózott műanyagok helyett rendes bort igyon a honfiúk s honleányok egy része, akkor a küldetését is teljesítette. Vastag 5 pont a jussa és szívből jövő ajánlás.

Az árfetisiszták számára: a bornak többnyire még a 2006-os évjárata forog kiskereskedelemben, 1800-2000 Ft körüli áron. Én ezt a 2007-est a pincészetnél 2200-ért vettem, tehát kiskerben is várható némi drágulás.