Az Index terjedelmes cikkben foglalkozik a tavaly augusztusban elhunyt Kiss László utódjának kiválasztása körüli politikai manőverekkel. A vezérigazgatói posztra kiírt pályázat zárószakaszához érkezik: hétfőn hallgatják meg a húsz jelöltet. Az Index értesülései szerint a legesélyesebbek közé tartozik Bacsó András, a Tokaj Oremus birtokigazgatója és a Szekszárdon borászkodó Heimann Zoltán. Bár ez utóbbi pályázatát Gráf József és Bajnai Gordon is támogatja, sokan úgy vélik, hogy a befutó, a kevésbé ismert, 34 éves dr. Kiss István lesz. Kiss ugyanis Gyurcsány Ferenc kabinetfőnökének, a Hegyalján kisebb szőlővel is rendelkező Ficsor Ádámnak, az FVM szakállamtitkárának a pártfogoltja. Hogy ez miért lehet döntő érv, az kiderül a cikkből. Eredmény március végén.
Bacsó és Heimann a Kerház vezérigazgató-jelöltjei között
Hatalmi játszmák
2009.03.08. 17:38 - Az Alkoholisták
A bejegyzés trackback címe:
https://alkoholista.blog.hu/api/trackback/id/tr7989602
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
KF 2009.03.08. 18:46:34
Nehogy ebben az országban egyszer is a szakmaiság legyen fontos!
Szegediszomelijé 2009.03.08. 21:28:19
Huh, mi lesz még itt... Én úgy gondolom, Heimann v. Bacsó már az ismertsége révén is lendíthetne a cégen egy nagyot. Ami ha lendül, az jó lehet Tokajnak. Amúgy a minőség tényleg javul: egy dolog, hogy az utóbbi időben szépen szerepeltek teszteken a Kerház borai. Ám egy sütés-főzéshez kései hársukat vettem, és a személyes tapasztalat is jó volt: 900 Ft körül volt az ital, és abszolút élvezettel fogyasztható. És árkategóriában ez az, ami megfizethető itthon a népnek. Nagyon fontos, hogy ebben a kategóriában legyenek szerethető borok!
hegyaljai 2009.03.09. 11:29:21
@KF: Szakmailag az itt említett személyek nem nevezhetőek alkalmatlanoknak. Sajnos nem ez a lényeg. Egy állami tulajdonú vállalat igazgatói kinevezése nem azonos azzal, hogy kihúzták a szelvényét a lottón, és övé a cég. A tulajdonos állam képviselője majd megmondja neki, hogy mit kell csinálnia a vagyonnal, és ehhez milyen éves üzleti tervet fogad el, illetve az üzleti év végén beszámoltatja a végrehajtásról. Szegény Kiss László kapott írásos felhatalmazást arra, hogy tegye rendbe a céget és dolgozzon, és valószinűleg szóban igéretet arra, hogy majd a privatizációnál számítanak rá is. A céget rendbe tette, de a 2005-re tervezett privatizáció elmaradt, csak a kutató részleg, és a múzeum leválasztása történt meg. Nem irigylem az új vezérigazgatót!
Az új vezér személyéből látni fogjuk, hogy mit akar a politika a céggel.
Első változat: minden jól van, a következő választásokig egy nyugdíjj közeli ember lesz kinevezve, nem csinálnak semmit.
Második változat: kineveznek egy komoly borászati-kereskedelmi tapasztalattal rendelkező szakembet, hogy tovább folytassa a cég megrősítését, és az állam csak a társasági adóbefizetést várja el a cégtől.
Harmadik változat: kineveznek egy a kormánypárt és érdekcsoportjainak megfelelő végrehajtót, aki pillanatok alatt eltünteti a céget és a vagyont.
A kinevezés nyilvánossága után vállalom, hogy megmondjam, hogy szerintem ezek közül mi lesz.

KF 2009.03.09. 12:10:27
@hegyaljai:
Meg kell hogy hajoljak az érvek előtt. Nem tudok vitatkozni Veled.
Meg kell hogy hajoljak az érvek előtt. Nem tudok vitatkozni Veled.
075 2009.03.09. 14:09:52
Hat ez jó összefoglaló.. mivel sokan akarják a tk-t megszerezni biztos hogy nem a jó lesz a befutó.
a kérdés sürci vagy nem sürci?
Tudja esetleg valaki a 20-as listát?
én szem szer Bacsó Úrnak drukkolok őt tartom erre a pozícióra alkalmasnak
de ez ma kidertül..
a kérdés sürci vagy nem sürci?
Tudja esetleg valaki a 20-as listát?
én szem szer Bacsó Úrnak drukkolok őt tartom erre a pozícióra alkalmasnak
de ez ma kidertül..
hegyaljai 2009.03.09. 14:33:30
@075: Azért mielőtt nyilatkoznál, tudnod kellene, hogy Bacsó 1990 október és 2003 április között volt már vezérigazgató ennél a cégnél. Olyan jól dolgozott akkor, hogy megérdemel még egy esélyt? Szerintem nem! Tessék bizonyítsa be, hogy a liberális, vagyonértékesítés, külföldi befektetés alapján működik a tokaji borkereskedelmi ágazat.
Vagy csak a jelenlegi cég tulajdonosai többet követelnek tőle, és menekül vissza az állami ernyő alá?
Vagy csak a jelenlegi cég tulajdonosai többet követelnek tőle, és menekül vissza az állami ernyő alá?
075 2009.03.09. 15:09:32
De azóta ott az Oremus és leszámítva hogy nem tudnak bort eladni felépítette magy egyik kegjobb cégét.
Elismerit szaktudása van és nem lehet túl rossz mendjer sem.
Ki tudja még ezt a jelöltek között?
Elismerit szaktudása van és nem lehet túl rossz mendjer sem.
Ki tudja még ezt a jelöltek között?
kisfröccs 2009.03.09. 15:12:26
Pedig most lenne esély arra, hogy az állam végre azt tegye Hegyalján, amit régen tennie kellene. Nem bort kéne készítenie, nem a felvásálási árak manipulálásával kellene szavazatokat vásárolnia, hanem végre az egész ottani borkultúrát szolgálhatná. A most is állami kézben lévő Szarvas-ból, a Kutatóból, a fajtagyűjteményből,a Szegi-pincéből össze lehetne gyúrni egy remek állami mintabirtokot, amely nem profit orietált. Hozzá lehetne csapni a múzeális pincét, és új szölészeti- és borászati eljárásokatlehetne kikísérletezni, fajtákat szelektálni, vírusmentes oltványt készíteni, új alanyokkal kísérletezni, és főleg oktatni is lehetne. Már ha ehhez rendelnék a ma halódó szakmai képzést is, amelynek romjai még megvannak a sátoraljaújhelyi szakközépiskolában, jó tanárokkal, pincével, néhány diákkal.
Eredetileg ugyanis ez így volt kitalálva: 1871-ben alapítottak egy vincellériskolát Tarcalon (ennek az épületében van most a Dégenfeld) volt hozzá egy kísérlei állomás, egy fajtagyűjtemény, pince, kicsi birtok. Az állam tudást termelt ott, oktatott, a privát birtokok meg fizettek a szolgáltatásokért. Ami ezen felül van ma a Kerházban, azt el kellene adni. Minden mást tud a piac, ezt pedig senki nem tudná olyan jól, mint az állam. Trentóban még ma is működik a teljes vertikum, remekül. Ma már főiskolával, laborral, minősítő állomással, pincével, minta ültetvényekkel. Ugyan abban az évben, 1871-ben alapították azt is, csak ott vigyáztak rá, nem úgy mint mi.

egri Fehér 2009.03.09. 16:54:52
@KF: szerintem a három kiemelt jelölt mindegyike alkalmas a pozícióra. ha közülük választanak - még ha politikai alapon is - nem választanak rosszul
panelkaberné 2009.03.09. 19:41:29
Szerintem egri fehérnek igaza van. A 3 jelölt közül szakmailag bármelyik jó jelölt. Hogy most ki kinek az embere politikailag, az mindegy. dr. Kiss istván borai is igen jók, a témából szerzett doktori címet, és ha jól tudom, akkor a közelmúltban valamelyik évben ő lett tokajban az év borásza (amit ha jól tudom a helyiek választanak meg maguk közül), tehát valamennyire a tokajiak elismerését is bírja. Heimann és Bacsó ismertebb, őket nem kell részletezni, alkamasak. A kérdés valóban az, hogy milyen szerepet szánnak a kerháznak, ill. hogy az állam hagyja-e a végső győztestm, hogy a koncepcióját végigvigye.
Kerház borok: a kései szüretelésű, 1000 Ft alatti kategóriájú hárs-furmint-muskotály valóban jól sikerült, szerintem kiváló ár/érték arányú, ez a helyes irány. A korábbi aszúikat továbbra sem csípem, majd meglátjuk a 2006-os évjárattól azokat is. Mivel ha jól tudom, akkor onnéttól van egy fiatal tehetséges új borász a cégnél, akinek a fent említett kései szüretek is a "művei", és akinek a munkája lassan beérik.

Carlo Pedersoli 2009.03.10. 01:59:03
Bacsó mégsem adta be a pályázatát. Tárgyalt róla, de végül nem adta be. A hétfő meghallgatáson sem vett részt. Fyi.
alföldi merlot 2009.03.10. 06:27:56
@Carlo Pedersoli: Köszönjük. Tegnap este én is ezt az információt kaptam.
RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.03.10. 10:47:31
Amikor én elvégeztem az egyetemet, úgy tűnt, hogy nem kell többé soha Pártfőiskola valami értelmes állás betöltéséhez.
Azon kívül, hogy ez az intézmény formálisan megszűnt, és most az "XY párt erős embere" titulusra cserélték a megnevezést, változott valami? Meglátjuk.
Azon kívül, hogy ez az intézmény formálisan megszűnt, és most az "XY párt erős embere" titulusra cserélték a megnevezést, változott valami? Meglátjuk.
Fűrészpor 2009.03.10. 11:03:54
Ez a kinevezés túlmutat egy egyszerű vezetői pozíción. Ha a kerház felfejlődik az nagyon jó hatással lehet a turizmusra is néhány éven belül, hiszen ha az emberek mindenhol jó tokajival találkoznak a boltokban szívesebben fognak elmenni a borvidékre. Éppen ezért egy ilyen székbe nem egy nebuló 30 éves gyereket kell tenni aki éppen alá tudja írni a papírokat, hanem komoly fejlesztési projekteken izmosodott szakértőt. Én például el tudnék képzelni egy külföldi managert is...
075 2009.03.10. 12:41:27
egyetértek veled vud dast
Egy ijjen céget vezetni nem ojan mint a családi pincében kutyulgatni.
szépen fejlődött a tecnika szebbek a borok
Kisfröccs felvetette hogy a szarvasból lehetne egy kis magyar mintabirtokot csinálni és ez egy kiválló ötlet
a multkor arra tévedtem tokaji kirándulásomon és hát gyönyörű az egész dűlő..

esencia 2009.03.10. 15:53:48
@075: Nem tudok mást mondani erre, hogy, ha meg van az akarat, akkor TKH mindenre alkalmas eszközökkel rendelkezik. Tömegbor, dűlőszelekció, teljeskörű felvásárlás. Majd meg kell kérdezni a kinevezettől, hogy ezek közül mire kapott felhatalmazást,illetve ezek közül mit tud a pénzügyi feltételeivel megvalósítani.
oddbinsa 2009.03.10. 17:28:45
fűrészponak: Én meg NEM tudok elképzelni külföldi menedzsert, HANEM külföldön tapasztalatokat szerzett magyar menedzsert, vagy borászt. Esetleg odakéne figyelni arra mit csinált Szepsy az elmúlt másfél évtizedben.
A magyar borvidékekről meg annyit, hogy nem léteznek, csak hagymázas képzelődéseinkben, bővebben itt
www.gondola.hu/cikkek/63788
Tokajt kell először felépíteni, hogy a többi aztán mögé állhasson. Csak kicsit lasú a páternoszter.

Benikuty 2009.03.10. 18:59:51
Hajrá Heinmann, a Bábolna Zrt.-ben rendesen megvillogtatta kvalitását. Igaz, ott ló, baromfi, aztán bankszektor. Lassan mint a Csányi, igazi nagyképű "polihisztor":)
hegyaljai 2009.03.10. 20:18:07
Tokaj 8 %-a külföldi kézben van. Ők tényleg bebizonyították, hogy jobban csinálják, mint a magyarok (Jobban mint Szepsy, jobban mint Pál János, jobban mint Demeter Zoltán)
Tényleg miért írta ki a pályázatot a Vagyonkezelő úgy, hogy esetleg egy magyar állampolgár is teljesíteni tudja a feltételeket. Ugyanakkor a pályázatot bármely EU állampolgár megnyerhetné.
Kedves fűrészpor!
Majd ha a létező egyetlen német állmi szőlőbirtok igazgatója egy ausztrál lesz, akkor megfontoljuk a javaslatodat.
Egyébként a magyar borász társadalom nevében kikérem ezt a stílust! Majd ha eladtál 10000 palackot belföldön a multiknak, külföldre pl Kazahsztánba akkor mondjál ilyeneket.

Fűrészpor 2009.03.10. 20:36:26
@oddbinsa: Egy vezérigazgató posztba nem SZABAD borászt tenni ad1. A borok minőségének garantálásához kell pluszban egy kiváló borász, de önmagában ez sem elég hiszen a szőlő nagy része egyszerű felvásárlásokból származik és mindegy hogy hívják a borászt de 15 fokos szőlőből nem lehet normális bort csinálni. Na mármost nagyon értékelem az olvasottak alapján a törekvéseidet, de hidd el olyan ember kell aki rendszerben látja a dolgokat. (és abba törödj bele hogy Londonban nem lesz sorbanállás a magyar borokért, mint ahogy itthon sem hordanak a járókelők seattle supersonics mezeket stb.)Én történetesen részt vettem egy hivatal életében amely készült az uniós belépés utáni feladataira. Ha nem lettek volna ott évekig a holland szakértők ma abból a rendszerből nem lenne semmi, és a legtöbb nagyokos közgazdász csak nézett amikor a tapasztalt emberek röviden tömören elmondták hogy mit kell csinálni. Szóval az a tény, hogy hívunk egy globál bizonyított szakértőt nem azt jelenti hogy ELADJUK TOKAJT, ARRA SOKKAL INKÁBB KÉZENFEKVŐ MEGOLDÁS A JELENLEG BEFUTÓNAK MONDOTT KINEVEZÉSE...ÁMEN
Fűrészpor 2009.03.10. 21:03:45
www.mnvzrt.hu/allasajanlatok/tokaj_vezerigazgato.html
3 éves vezetői tapasztalat...
3 éves vezetői tapasztalat...
075 2009.03.10. 21:37:34
@Fűrészpor: én kivagyok tőled
idejössz és mielőtt eladtál 10000 palackot belföldön a multiknak, külföldre pl Kazahsztánba itt pattogsz és ojat mondasz amit egy hegyvidéki nem ért
remélem vidámparkban dolgoztál mert akkor értjhető a humorod
meg amúgy is annyi okos ember mászkál arra felé hogy csak na te mán csak tudod
de mindeggy most már a múltról beszélünk, ez már eldőlt és nem Bacsó lesz, de még Heimannban lehet reménykedni

loading 2009.03.11. 09:56:10
@075: Fűrészpornak abban van igaza, hogy VEZETŐT keresnek és nem borászt. Vannak szerencsés emberek, akikben megvan a nagyvállalati vezető és a szőlész/borász tudás. De ők kevesen vannak és máshol dolgoznak (kihívásnak esetleg érezhetik ezt a pályázatot).
A leendő VEZETŐnek kell majd gondoskodnia arról, hogy megfelelő szakértelemmel rendelkező dolgozói, munkatársai legyenek. Neki nem kell feltétlen érteni a borászathoz. De a szakmai kérdésekben ott vannak mögötte az emberek.
Ez egy állami állás, ezért ezen ügyekben jártasság fontos. Azért is, mert a tulajdonost (Magyar Állam - sok.... nem írnék jelzőt a tulajdonosi jogokkal felruházottakról) kell meggyőzni vagy lebeszélni. És ha már tulajdonos:a világban a tulajdonos dönthet tulajdonáról. Ez lehet másoknak vagy utólag saját szempontjából is rossz, de ezt a jogot nem vehetjük el tőle. A management vagy meggyőzi ennek ellenkezőjéről, vagy feláll és lelép.
Amiről többen beszéltek, írtok: mi legyen a tokaji stratégia. Mondanám lassan mindegy, csak döntse már el valaki és vigye is végig.

Fűrészpor 2009.03.11. 16:06:32
@hegyaljai: @075: Disneylandben nem ismerik a magyar borokat, de szájmon mond meg hogy ha van egy pincének 10ezer palack bora miért kell rögtön a multikhoz vagy kazahsztánba rohanni vele. Úgy lecsontoznak hogy csak nézel. De mi köze van ennek a kerházhoz? most itt nem az a téma, hogy egy még így is 3,5 milliárd forint árbevételt csináló cég élére keresnek valakit?
hegyaljai 2009.03.11. 17:05:32
@Fűrészpor: Sajnos amikor én a borszakmában, kereskedőként dolgoztam, akkor a miliárdos forgalom elérése érdekében ezek a kérdések merültek fel. Tényleg lecsontoznak, de nélkülük elérhetetlen ez a nagyságrend. A vagyonkezelő követelményei nélkül is meg kell csinálni azt a 3-4 Milliárd forgalmat, a felvásárlási elvárások érdekében. Kérdés, hogy esetleg egy nem borász - pláne külföldi - új vezér hogyan tudja átverni a bikanyakú kálvinista termelőkön, hogy vége a fok nélküli felvásárlásnak, és 15 mustfokos szőlőre nem lesz vevő a cég.
075 2009.03.13. 08:52:58
@dagatt: hat igen 20 milkás audikra futi a fiuknak, de ezzel meg nem foglalkoznak aztán meg a perekre több 100 misit elköltenek, végül is logikus.
Egyetértek a domain birtokosával, mindent megpróbált de szarnak a fejére mert ebből nem tudnak egy kis zsebpénzt szerezni
Akkor hajrá szlovák tokaji mert az is igen KIRÁJ...helmec
Egyetértek a domain birtokosával, mindent megpróbált de szarnak a fejére mert ebből nem tudnak egy kis zsebpénzt szerezni
Akkor hajrá szlovák tokaji mert az is igen KIRÁJ...helmec
hegyaljai 2009.03.13. 14:16:04
Ez a domain ügy nem tartozik az új vezérigazgató személyére kiírt pályázathoz, tehát ennek a postnak a témájához.
Mindenkinek ajánlom a www.tokaj.hu és a www.tokaji.hu címeket. Nem tudom ehhez képest az angol piacon várható előnyökön kívül mivel jobb a domain tulajdonos által birtokolt nevek hatása.
Az angol piacon pedig az angol tulajdonos tokaji birtokosnak kellene jobban szaggatni az istrángot.
A keresőmotorok esetében pedig, hogy mi jön fel az olyan beütésekre, hogy tokaj, tokay, tokaji, toka.. a domain név használata kevés, keresőoptimalizálást is kellene végezni, ami ezek nélkül is megolddható csak nagyon drága.

hegyaljai 2009.03.13. 14:18:39
@075: A szlovákok elvileg nem használhatsák sem a tokaj, sem a tokaji kifejezést a boraikra, csak azt, hogy tokajské, tokajszká. Ezt kellene rajtuk leverni!
Capo di tutti Capi · http://www.izine.hu 2009.03.23. 08:38:29
A vezérigazgatónak egyetlen értelmes feladata lehet, ha a rózsaszínű ködöket elfújjuk az arcunk elől. Piacot kell szereznie a középszerű és árú boroknak, mert a 3.000 gazdától felvásárolt szőlőből soha nem fognak tudni csúcsminőséget készíteni. Illetve egyféleképpen mégis... Ha nagyon komolyan elkezdenék oktatni a szőlészetet, a mennyiségi korlátozást, stb.
@kisfröccs: Mintagazdaságot csinálni a Szarvasdűlőből? Lehet, de a "maradékot" nem lehet kiszervezni, privatizálni. A felvásárlásból az állam nem tud kiszállni, ezt a szerepvállalást semmilyen befektetőre nem tudja kényszeríteni. Persze megpróbálhatná az adókedvezményeket ehhez kötni, meg más hasonló érdekérvényesítő manővereket alkalmazni, de a) az adókedvezmény csak X ideig adható b) úgyis megtalálják a kiskapukat a felvásárlási árak minimalizálására vagy olyan minőségi követelmények támasztására ami eleve kizárja majd a gzdág ezreit.
Biztosan nem véletlen, hogy már a harmadik vagy negyedik kormány sem tudja a Kerházat privatizálni.
Tudja egyébként valaki, hogy most hol tartanak a kiválasztással?

Generális 2009.03.27. 11:48:06
Kedves hegyaljai!
Ez mit jelent?
Tokaj 8 %-a külföldi kézben van. Ők tényleg bebizonyították, hogy jobban csinálják, mint a magyarok (Jobban mint Szepsy, jobban mint Pál János, jobban mint Demeter Zoltán)
??? Mit csinálnak jobban?

alföldi merlot 2009.03.27. 15:59:15
Úgy tűnik, a Ficsor-szárny kerekedett fölül. A kristálygömb Kiss István győzelmét mutatja.
czudarka 2009.03.27. 20:51:53
Nekem nem Kiss Pistával van bajom, csak a seggel amit nyalatnak vele!
Gusztustalan színjáték az egész!
Gusztustalan színjáték az egész!
Utolsó kommentek