Isabelle Legeron, a repülő száj szerint a Cotes du Rhone-Villages borok remek szoktatóborok. Én erre hátulról repülnék rá: szerintem remek leszoktatóborok az újvilági gumibogyószörpről. Jobb, mint az igazi, ráadásul igazi: ragyogó mélybíbor szín, erdei gyümölcsök rogyásig, magas oktánszám, emberfaragó tanninok. Bárhová nyúlok, mindenhol bor. És mindez szőlőn túli eszközök nélkül. Nem véletlen, hogy az átkosban rhone-i borokkal doktorolták a sápadt bordóiakat (rossz nyelvek szerint ma is). Annyi szent, hogy a rhone-i falusiak mellett egy átlag magyar vörös neurotikus ropiharcos.

Egy időben bomlottam a syrah-kért, és sokért nem adtam volna, ha egy karton hermitage-zsal vagy cornas-val kísért a sors. (Nem mintha ezeket a neveket ismertem volna akkor.) Némi idő- és hangsúlyeltolódással azóta nekem házhoz jött a Rhone: úgy két éve egy kedves barátom rákapott a provence-i kiruccanásokra és a rhone-i borokra. Nagyvonalú korrepetálásának közönhetően már van mihez kötnöm a száraz tananyagot, és megtanultam, hogy a syrah a GMS-képletben csak a harmadik. A jelen poszt gerincét adó cotes du rhone-villages-ok esetében a grenache az alap (minimum 50 százalék), a mourvèdre és a syrah a kötelező kiegészítő. Alig két éve a Bortársaság behozott 3-4 villages-bort, amiből én hármat kóstoltam, de nem volt kulcsom a sötét lelkükhöz: az öröm rövid felvillanásai mellett faragatlan, tanninos, keserű, őrölt fakéreg kivonatoknak tűntek. Azóta jelentősen gyarapítottam lexikális tudásomat, és félművelt garatomon lefolyt egy-két jobb sorsra érdemes Chateauneuf du Pape, Cornas meg Cote-Rotie, ám a konklúzió többnyire nem változott: nem élvezem annyira, amennyire drága. Az első dél-rhone-i, ami gátat szakított, és felébresztette bennem a bírhatnékot, a Montirius Côtes du Rhône "Sérine"-je volt (ez egy 2007-es prototípus). A Montirius egyébként is az univerzális bennfentes ajánlat, Robert Parkertől James Molesworth-ön (WS) át Jancis Robinsonig mindenki áradozik róla. Biodinamikus birtok, a borok barrikot nem látnak, és zömmel cementkádban erjednek. (A Festetics Palotában rendezett Renaissance des Apellations bemutatón is részt vettek, örültem, mint Gera ollózásának a MU ellen.)

A dél-rhone-i matinén 8 bort kóstoltunk (helyesebben hetet - egyet az ibériai hiúznak áldoztunk be) a 2005-ös és a 2006-os évjáratból. Dél-Róniában 2004, 2005, 2006 egyaránt ötcsillagos évjárat, sőt 2007 hat, legalábbis Robert Parker 98 pontját így dekódoltam (Parker azt mondja, hogy 30 éve kóstolja módszeresen a vidék borait, de 2007-hez fogható évjárattal még nem találkozott).

Domaine de l’Oratoire St. Martin – Cuvée Prestige Cairanne 2006

István barátom a Wein Gourmetban turkálta ezt az organikus birtokot, és nem volt rest elugrani hozzájuk Cairanne-ba. A Cuvée Prestige 60 százalék grenache és 40 mourvèdre. A tőkék 98 évesek, a hozam 18 hl per hektár. A birtokon 13 euro. Szuperintenzív illat, szeder, cassis, égett kalácshéj, hús. Kóstolva testes, csupa gyümölcs (eper, málna, cseresznye és némi grafit), telt és krémes. Az alkohol magas, de nem perzsel. Szokatlan élmény, hogy a tisztaság vastagsággal párosul. A savak a háttérben zümmögnek, és az alkoholhoz képest szerények, de hát más hőösszeg, más iskola. A tannin még fiatal, súlyos és húzós. A lecsengés hosszú és gazdagon gyümölcsös. 7 pont és best buy

Domaine de l’Oratoire St. Martin – Haut Coustias Cairanne 2006

20 százalék grenache, 60 mourvèdre és 20 syrah. 65 éves tőkék, a hozam 30 hektó per hektár. 15 euro. A kóstoló egyik legjobb bora. Elegánsabb, rafináltabb, mint a Cuvée Prestige. Az illatban bors, cassis, szeder meg mindenféle fűszerek (garrigue). A korty légiesebb, rétegzettebb, a fekete gyümölcsök mellett vas, hús és grafit. Kifogástalan savak, remek arányok, ruganyos, elegáns bor. A tannin nem szárít, viszont épít, támaszt, masszíroz. A lecsengés nagyon hosszú és kirobbanóan gyümölcsös. Erős 7 pont és interkontinentális best buy.

Montirius - Vacqueyras Garrigues 2006

70 százalék grenache, 30 százalék syrah. 14 euro és Robert Parkernél 92 pont („mámorító, komplex, szexi”). Az illat elsőre fűszeres, aztán dohány, tinta és keserűcsokoládé, végül előbújnak a nagyon érett pirosbogyósok. Nem olyan tömény, mint a két Domaine de l’Oratoire St. Martin. Egyrészről elegánsabb, kiegyensúlyozottabb náluk, másrészről ismerősebb, és ezért én a borvidékre kevésbé jellemzőnek könyveltem el. Lehet, hogy alaptalanul. A lecsengés rendkívül hosszú. A tannin tapad, de nem tép. 7 pont [A képen a Montirius betonarmadája piros amfora motívumokkal.]

Montirius Vacqueyras Le Clos 2005

Szerepel a Wine Spectator aktuális Top 100-ban, 93 pontjával és 30 dolláros árával abszolút best buy. Hát még a 15 eurós európai árral. Fele grenache, fele syrah. Az egész mezőny legelegánsabb bora. Orrban is bordóis. A túláradó gyümölcsösség helyett komplex, nehezebben azonosítható aromákat kínál. Van egy szedres, fekete ribizlis vonal, egy grafitos, földes, égett kalácshéjas, egy virágos (ibolya?), végül egy fűszeres, kakukkfűvel, oregánóval, borssal. Kóstolva ez a legkiegyensúlyozottabb. Remek savak, jó közepes, húsos test, és egyedül itt nem tűnik föl, hogy az alkohol 14,5 alá nem ereszkedik ebben a kategóriában. Vendégmarasztaló, édes tannin. Nagy bor kis pénzért. Alulról nyaldossa a 8 pontot. Orbitális best buy. 

Domaine du Grapillon d’Or – Gigondas 2006

Gigondas-t a szegény ember chateauneuf du pape-jaként emlegetik. A mi mintavételünk nem igazolta ezt a derűlátást, és a Dél-Rhone-t saját szájával felügyelő Robert Parker is óvatosságra int, szerinte világszínvonalú borokat készítő Châteauneuf du Pape-birtokból 60-75 van, Vacqueyras legalább 2-3 tucat, Gigondas viszont mindössze 3-4.
Grenache csipetnyi syrah-val. Ebből már árad a forróság. Nagyon telt illat, málna, eper, mazsola, füge, görögdinnye, némi ánizs. Kóstolva ugyanolyan tömény, mint az illat, áradó, széles test rengeteg érett gyümölccsel, alkoholédességgel, krémes textúrával, és nyúlfarknyi savakkal. Az eleganciától a legtávolabb, de egy téli estén képes megidézni a nyarat (nyáron viszont két korty után lefordulnék a székről). 6 pont (11 euro)

Domaine du Grapillon d’Or – Gigondas 2005

Ugyanaz, mint az előző, kissé konszolidáltabb formában. Ez is gazdagon gyümölcsös, de a túlérettség felé billen. Nagyon telt korty, kissé azonban egysíkú. A magas alkohol és az alig pislákoló savak nehézkessé teszik. 6 pont (11 euro)

Domaine de la Cote de l’Ange - Chateauneuf du Pape 2006

70 százalék grenache, 10 mourvèdre és 20 syrah. A két Cote de l’Ange a gigondas-k után, klasszikus, kiegyensúlyozott bor benyomását keltette. Az illat jóval kifinomultabb és szolidabb. Fekete szeder, nedves humusz, szilvalekvár, bors. Kóstolva fiatal, de harmóniát ígérő bornak tűnik. Magas sav, magas alkohol, húsos, komoly anyag. A tannin még agresszív, és inkább keserű, mint édes. A kóstolás másnapjára szelídült, de mintha az érdekességéből is veszített volna.
7 pont (20 euro)

Domaine de la Cote de l’Ange - Chateauneuf du Pape 2005

TCA-gyanús. Egészen más, mint az eddigiek, szénás, gyógyszeres. Kóstolva sovány, a korty beszűkül és kesernyével végződik.

A rhone-iak mellett vendégszerepelt egy Kreinbacher Syrah is. Ha valaki azt mondja, hogy Buttler, én gond nélkül elhiszem (Katica is back!). Gyümölcs alig, ásványok a köbön. Különösebben nem mélyültem el benne, de első blikkre befér a magyar élmezőnybe. Ebben a kontextusban azonban túlárazottnak és frigidnek hatott.  

A Domaine de l’Oratoire St. Martin és a Montirius borai bitang jó vételek, rendkívül élvezetes, eredeti karaktert kínáló borok. Aki teheti, építse ki feléjük a beszerzési láncot (félfüllel úgy hallottam, hogy a Montiriust a Terroirclub talán fölveszi a kínálatába).