Annak idején a Mayer Portugieser kapcsán túrtam elő Alex Lidell aranyköpését, miszerint a kékoportó "éppen csak kezd olyannak tűnni, mint egy komoly bor". Mire azzal replikáztam, hogy sebaj, akkor legyen vidám. Ez a bor tényleg nem komoly, pontosabban, egyáltalán nem komolykodó, és az erőlködés, meg annak közmondásos vége nélkül sokkal élvezetesebb is, mint az ezeröt körüli vörösök döntő többsége. Aki eszegetett már kékoportót, az egyet fog érteni velem, hogy ritkán sikerül a szőlő ízét ilyen tisztán átmenteni a borba. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy éppen csak kezd olyannak tűnni, mint egy bor, hanem ez egy olyan bor, amiből látni a szőlőt.
Tökéletesen érett alapanyagból készült, a kevés tannin bársonyos, a sav kerek, a textúra selymes, az aromák frissek, ízben gazdag. Az illatában szilva, meggy és dohány, a háttérben grillázs. Kóstolva viszonylag testes, de nem nehézkes, inkább dús és kényeztető. Az érettséget és a portugieser savmegtartó képességét figyelembe véve kész csoda, hogy ennyire friss és élénken gyümölcsös tudott maradni. Az illatot leszámítva komplexnek nem mondható, viszont ezért bőven kárpótol, hogy semmilyen hibát nem fedeztem föl benne. Kimondottan arányos és minden fázisban élvezetes. A lecsengés közepesen hosszú, meggyel és szilvával. Üdítően eszköztelen, kirobbanóan gyümölcsös és kicsattanóan egészséges. Amennyire lenéztem az oportót régebben, annyira szeretem most.
5 pont és best buy

(PS: Szemes Józsefnek ez a kaptafa ezerszer jobban áll, mint a barrikolós, nagyratörő.)