Mindig irigyeltem a tizenkilencedik századi regények hőseit, ahogyan felhúzzák a láncos, duplafedeles arany zsebórákat, felöltik a vadonatúj selyemmel bélelt frakkokat, majd kifürödve és illatosan Rastignacként vagy éppen Vronszkijként belevetik magukat a párizsi, illetve az olykor fehér pétervári éjszakába. Szerettem ezt a világot, ahol a fontos dolgok akár az esti színház után megtelő előkelő szalonokban, akár bálokban a keringő és a mazurka között, esetleg kávé és pezsgő mellett, de mindenképpen éjszaka dőltek el.
Lassan tíz éve már, hogy a szervezetem döntött: nappal túl sok a fény és az ember, így felcserélte a napszakokat. Azóta különösebb ok nélkül leginkább éjszaka élek, és csodálkozom a régi leírásokon, a néha hajnalig pesti kávéházakban darvadozó írókon és költőkön, a negyven évig egy percre be nem záró Centrálon, úgy egyáltalán, hogy az éjszakai létnek kultúrája volt. Ma tizenegy után élni még Budapesten is száműzetés számba megy – kiközösít a fegyelmezett, napfény alapú társadalom. Nehéz meginni egy kávét dübörgő zene vagy villódzó játékautomaták nélkül, enni bármit gyroson és falafelen kívül, így aztán az sem meglepő, hogy este tíz-tizenegy után szerezni egy jó palack bort valahonnan gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás. Az éjjel-nappalik kínálata általában elkeserítő, ha mégsem, az adott kerületben szinte biztosan érvényben van valami ostoba alkoholtilalom, csakhogy még inkább megkeserítsék a boltok dolgát, melyek megpróbálnának éjszaka is nyitva tartani, és ráneveljék a lakosságot a tisztes nappali ébrenlétre.
Sok rosszat tudnék magam is mondani a Tescóról, de az tény, hogy képesek a fergeteges Barba-trükkre, amire a többiek nem: ha már úgyis áruval töltik fel a polcokat éjszaka, kinyitják a kapukat a vásárlók előtt is. (Egy példa az általános magyar nyitvatartási morálra: tavaly szilveszterkor megpróbáltam úgy délután öt felé még venni egy pezsgőt a legszínvonalasabb budapesti delikáteszben, ahol kifejezetten sok champagne-t tartanak, de annyira megijedtek, hogy egy délután alatt az átlagos havi forgalom többszörösét adnák el, hogy sebtiben bezártak inkább.) Kutatván tehát, hova menekülhet egy művelt alkoholista az éjszaka közepén, leteszteltünk néhányat a Tescóban kapható vörösborok közül.
Bellarco Chianti Classico 2005
90% sangiovese, ehhez mérten halvány és átlátszó, a karima kicsit narancsos. Illatban-ízben egyaránt elég tipikus chianti – szinte valamennyi most kóstolt borra igaz egyébként, hogy viszonylag könnyű lenne vakon is eltalálni a területet, ebből a szempontból jónak nevezhetjük a kínálatot. Meggy, görögdinnye, orvosság, animalitás, csokoládé. Szájban közepes test, élénk savak, mondhatnánk, hogy jó ivású, de az erős kesernyék, a túlzott ászkolás és a tapadós tanninok kordában tartják a fogyasztási vágyat. A korty határozottan sós-borsos, a textúra vizes – az egész inkább chianti, mint classico. 4 pont. (cca. 2800 Ft)
Salentein Malbec Reserve 2006
Jól egyesíti magában az újvilági borok hibáit anélkül, hogy azok erényeiből megjelenítene bármit. Elsőre elviselhetetlenül hordós, vajas, kókuszos, mogyorós, csak hosszas pörgetés után sikerül erdei gyümölcsöket és nedves földet is felfedezni. Kóstolva hasonló, amit az alkohol nem éget fel teljesen, azt megkeseríti a fa. Másnapra ugyan barátságosabb, viszont gejlbe fordul: szegfűszeg, szilvalekvár, kalács, meggymárka, ízben is előkúszó édesség, fárasztó és művi. Nagy testű bor, jó savakkal, érett tanninokkal, érezhető utóízzel – durva hibái miatt mégsem több 4 pontnál. (cca. 3600 Ft)
Gere Cabernet Sauvignon Barrique 2007
Nem először tapasztalom már, hogy egy bor többszöri kóstolása nehezíti a pontozást – nem kóstolhatsz kétszer ugyanabba a borba, áldozatul ejt a folytonos változás. A fekete címkés cabernet a Gere-szortiment mértani középpontja: tartalomban rendszerint jócskán felülmúlja az alapborokat, eleganciában viszont általában elmarad a piros kapszulás zászlóshajóktól; az ára pedig már kellőképp fájdalmas, de még éppen kifizethető. A 2007-es orrban komplex, meggyel, fekete ribizlivel, dohánnyal, borssal, kávéval, grafittal és animalitással. Az animalitás mértéke azonban eltért a különböző kóstolások alkalmával, volt, hogy csak növelte az illat összetettség, máskor viszont túl sokat takart és zavaróvá vált. Egyébként kifejezetten nagy bor, a komoly testhez jó sav, sok de érett tannin és csak kissé csípős alkohol társul. Az elsőre kiosztott 7 pontot a túlzó állatosság miatt inkább visszametszem egy konzervatív hatosra.
Aki irtózik a brettől, kerülje messzire! (cca. 3800 Ft)
Peter Lehmann Futures Shiraz 2006
Azt mondják, úgy tisztességes, ha az értelmező (kritikus) tisztázza a pozícióját, így hát megvallom, általában nem szeretem az ausztrál vörösborokat, túl direktek és kifejezetten művinek hatnak legtöbbször. A 2005-ös futurest sem tudtam szeretni, de el kellett ismernem, hogy szinte tökéletes bor a műfajában. Egy évvel fiatalabb testvére is hasonló, szokásos ausztrál jegyként hozza a cassist és az eukaliptuszt, mellette kóla, madártej, citromfű. Kóstolva a savak vezetik, a 14.5%-os alkoholt nem is érezni a kortyban, a csersav ausztrál shirazhoz képest szokatlanul erős, de ez legalább borszerűbbé teszi. Kóstolóként nem tudok fogást találni rajta, az utóíz is kellően hosszú, mégis túl sok a gumicukor benne nekem ahhoz, hogy 6 pontnál többet tudjak rá adni. (A 2005-ös megkapta volna a hetet, azt hiszem.) (cca. 4500 Ft)
Skalli F'range Merlot 2001
Nem nagyon értem, miért, de elég kevés languedoci bort lehet itthon kapni, a nagyközönség leginkább a Skalli boraival találkozhat a területről, melyek ha el nem is rettentenek a további ismerkedéstől, azért nagyon messze vannak a legjobbaktól. Ez a válogatott merlot egészen más kategória, mint a pincészet kétezer forint körüli tömegborai, igazi déli, mediterrán nagyágyú. Intenzív diós, fakérges illat vaníliával, áradó sötét bogyós gyümölcsökkel, áfonyával, szilvával – orrban legalább 40 euró. A korty is robban, az ízek teljesen betöltik a szájat, és hosszan meg is maradnak. Az enyhe savhiány miatt a korty kissé édes, de ami nagyobb baj, a tannin húz, tapad, cibál, gyilkol, amúgy dél-franciásan. Óriási anyag, igazi presztízsbor, nyers, soha be nem simuló tanninokkal. Így 6 pont ez is. (cca. 4500Ft)
Simonsig Tiara 2002
Dél-afrikai házasítás bordói fajtákból, több mint 70% cabernet sauvignon, 20 % merlot, a többin a cabernet franc és a petit verdot osztozik. Érett, komoly cabernet-illattal fogad: szén, fűszerpaprika, babérlevél, szilvalekvár. Kóstolva hatalmas, mégis arányos, az alkohol ugyan éget kicsit, a kiváló savak összességében jól ellentartanak neki és elbírják a roppant extraktot is. A korty enyhén édes, gyaníthatóan van némi maradékcukra, a tannin kicsit szárít, de nem tudok rá igazán haragudni, ebben az árkategóriában ritkán találkozni ekkora anyaggal. Szájban idővel megjelenik a dél-afrikai borok védjegyének számító égett gumis jegy is, de nem nyomja el a szőlőfajta tipikus tercier aromáit, csak kiegészít. Összességében nem tökéletes bor, de ha valaki akar inni 10 ezer forint alatt egy igazán nagy, nemes, komplex cabernet sauvignont, én ezt ajánlanám. Csak ne tartogassa már sokáig. 7 pont. (cca. 4500Ft)
Utolsó kommentek