A Greased Lightnin’-féle tudattágító kóstoló első félidejét is meghajtottuk, de azt még fehérekkel. A tizenegynehány palack nem mind villogott, akadt köztük tisztességben megrokkant Fekete Béla Hárslevelű 1995-ből, oxidált René Lequin-Colin Chassagne-Montrachet 1998-ból, és egy búbánatos Szepsy Király Hárslevelű 2003-ból, de a többség hozta a hetes átlagot. A három legjobb pedig a nyolcast. A Louis Jadot Puligny-Montrachet Folatiéres 2001 saját népszerűségének esett áldozatul, együltő helyünkben megittuk. A másik kettőből szerencsére maradt annyi, hogy másnap visszakóstolhassam.
Olivier Leflaive Chassagne-Montrachet 1er Cru Abbaye de Morgeot 2006
Két kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor kóstoltam burgundi fehéret, és eddig semmi olyan nem folyt le, ami maradandó konceptuális elváltozást okozott volna. Burgundia számomra rejtély maradt, a vágy titokzatos tárgya - amikor nagy ritkán a kisujját nyújtotta, nem támadt kedvem a karja után kapkodni. Most fordult a trend.
Olivier Leflaive jónevű négociant 12 hektáros saját birtokkal, és számtalan különböző borral (csak fehérből van legalább hatvan). A most terítékre került 2006-os Chassagne-Montrachet 1er Cru Abbaye de Morgeot későn ébredő típusnak tűnt. Úgy jó félórával a pohárba öntés után kezdett magához térni. Addig inkább csak a hordó látszott belőle, az sem kontrasztosan. Élete utolsó negyvennyolc órájában viszont rendíthetetlenül elegáns, friss és harmonikus volt.
Színre szinte vízszerűen halvány szalmasárga. Kezdetben csak virágos-vaníliás mocorgást érzékeltünk, idővel ez agyagos, mogyorós, vajas árnyalatokkal gazdagodott. Semmi nyüzsgés, semmi nyomulás, klasszikus tájkép akvarellben. Szájban viszonylag telt, kerek, nem különösebben komplex, viszont minden hibától és metsző éltől mentes. Mint egy jóllakott, kikerekedett chablis. Hajlékony, érett savak, amelyek feltűnés nélkül végzik a dolgukat. Az egyensúly a lecsengésben sem borul, az ív nem törik meg. Az illathoz képest a végén talán hangsúlyosabb a mogyoró, mint a florális, minerális vonulat. Érintésnyi cserességgel zár. 8 pont. Ez a bor tanított, és ablakot nyitott. (Bécsben 53 euró.)
Hirtzberger Riesling Smaragd Singerriedel 2006
Azt hiszem, hogy ez volt a MA történetének egyetlen 10 pontos száraz fehére. Nagy fazon. Az egyik fronton a botritiszes, öblősítő, álmosító, mézes jegyek csatáznak benne a rizlinges, kackiás savakkal, a másikon a gyümölcsök a kovaköves, fanyar jegyekkel. Nem teljesen harmonikus, de azért bőven gyönyörű bor. Kóstolótársaim nagyjából fele hátrahőkölt, amikor a burgundiak után belekóstolt. Tolakodónak, rámenősnek, érdesnek érezték. Nekem végig nagy élmény volt, és a bontást követő harmadik napon a maradék egy deci tűzijátékkal búcsúzott.
Egészpályás letámadás. Ingercunami. Alig győztem a benyomásokat skatulyázni. Az illatban sárgabarack, őszibarack, kamilla, citromfű, fehérbors, méz és kovakő, avagy amit akartok. Az összbenyomás talán inkább a mineralitás, mint a gyümölcsösség felé billen. Kóstolva nagyon gazdag, koncentrált és lendületes. Az alkoholédesség és a barackos gyümölcsösség vív csatát a rámenős savakkal és a mandulás kesernyével. A lecsengésben kikandikál a magas alkohol. A savak hosszan kihúzzák - viaszos, propoliszos, gyógyfűves jegyekkel búcsúzik. Ha a Chassagne-Montrachet sétalovaglás volt, a Singerriedel hullámvasút, gyomortánc és lúdbőr. A tíz pont felől nézve túlteng az alkohol és a fanyarság, és az én ízlésemnek kissé hisztérikus. Ha a lendület és a késői szüretes jegyek egyfelé húznának, még magasabbra érne. 8 pont.
David Schildknecht (Wine Advocate ) 93+ pontra értékelte a most kóstolt 2006-ost, és 95-re a még kapható 2007-est. Mások szájával persze semmire nem megyünk, de ha valakiben, Schildknechtben megbízom, és nem árt tudni, hogy a szomszédban a 2007-es Singerriedel 45 euró, a 93 pontos Hochrain pedig 33. Egy baráti borszemináriumhoz jó tananyag lehet.
Utolsó kommentek