Húsvét előtti héten történt, hogy házunk előtt, az utcán eltörött egy úgynevezett főnyomócső. Ezzel önmagában nem lett volna baj, de a vízszolgáltató több, mint egy napot várt a javítási munkák megkezdésével, s mire megérkeztek, kedvenc borospincémben már csaknem 40 centi magasan állt a víz. Mikor a tűzoltóság az áradat nagyját sikeresen kiszivattyúzta, akkor döbbentünk rá, hogy a döngölt föld aljzat teljesen eliszaposodott, a bortartó állványok beledőltek, a palackokat az iszap alól kellett kimentenünk. A kár tetemes.
De ha a dolog jó oldalát nézzük, ezzel alkalom nyílt egy csomó olyan bor szisztematikus elfogyasztására, melyeket egyéb esetben még könnyen lehet, hogy évekig tartogattam volna a pincében. Kapcsolódnak hozzájuk emlékek, történetek, s ezeket könnyen felidézheti egy ilyen kényszervágás.
Németh Attila 2004-es sárgamuskotálya tudtommal sosem volt forgalomban. A szőlőt vaskos túlérésben, december végén szedte hozzá a borász, a must mégis csontszárazra erjedt. Így olyan különlegesség kerekedett belőle 47 grammnyi cukormentes extrakttal, melyet akkoriban NAG inkább a pincében őrizgetett. Ehhez persze nem kis mértékben hozzájárult az a 12 grammos savkészlet is, mely maradékcukor híján igencsak acélos gerincet adott a bornak, emellett viszont hosszú életűre is predesztinálta azt. AM kollégával 2007-ben látogattunk el Németh Attila gyöngyöstarjáni pincéjébe, akkor tettünk szert e különlegességre. Kaptunk mellé instrukciót is, miszerint fektessük még egy-két évig, mert igencsak karakán acidokkal bír. Azóta őrizgettem pincémben, míg a nem várt tavaszi áradat nyomán, az iszapból kihúzva kikerült belőle a dugó.
Albert gazda anno szintén szájpadlásvégre kapott egy kóstolásnyit e borból, s akkor azt írta róla: "Ha azt mondom, különleges bor, még nem mondtam semmit." Akkor azonban még igencsak fiatalka volt a szőlőtő e termése, az eltelt 4 évben rengeteget változhatott, így ő lett az első áldozata a kényszerbontási hullámnak.
A bor színére nem nagyon találok szavakat. Egy erős fekete tea tud ennyire sötét, a borostyánnál is mélyebb, s mégis kristálytiszta lenni, meg talán az igen érett aszúk. Törésnek, opálosságnak mégsincs nyoma sem. Nem tévedés pedig, ez egy fehérbor. Beleszippantok hát.
Elképesztően mély és érett illat csapja meg az orrom. Dió, birs, aszalt sárgabarack, muskotályos aromák kavalkádja. Az érlelés illatai már egyértelműen átvették a terepet, de a gyümölcsök sem tűntek el, s így együtt csodálatosan harmonikus illatot képesek a szaglószervembe tolni. Halványan gyógyszeres, oxidációs aromák is felderengnek, de semmi sem utal arra, hogy ez a bor ne érne meg még akárhány évet is. Érett, de nem öregedő, mint egy úri dáma a királyi udvartartásban.
Szájban viszont - mondjuk ki - erősen savas. Mintha abban a fekete teában kicsit megszaladt volna a citromlé. És hiába nem az éretlenségből származó savak ezek, 12 gramm akkor is meg tudja borítani a bor harmóniáját, ha mellette komoly beltartalom találtatik. Talán némi maradék cukor tudná ellenpontozni, de olyan itt nincs. Ugyanakkor ha "benézünk" a savak mögé, szép, gyümölcsös ízvilágot és szép szerkezetet is találunk, ami minden szempontból kellemes lehetne, csak épp kicsit kevés az acidok hengerei ellenében. Mondjuk második kortyra már annyira nem szörnyülködik az ember fia, sőt ha egy kicsit hozzászoktatja a száját ehhez a savszinthez, akkor még élvezni is lehet a kóstolást. Nekem legalábbis sikerült. A negyedik-ötödik korty már szinte lecsúszik magától, mégha persze érezni is az alacsony péhát rendületlenül. A lecsengés pedig szinte végtelen, és még abban is játszanak egymással a gyümölcsök és a savak. Persze ez utóbbiak nyernek végül.
Én nem tudom hová tenni ezt a bort. Kimászik (mit mászik, egyenesen ugrik, kaján kárörvendéssel az arcán) az én földhözragadt értelmezési tartományomból. A természet ilyennek alkotta. Én pedig nem tudok mit kezdeni vele, hacsak nem újból az eszembe vésni, hogy a Teremtő bizony a mi értelmünket meghaladó dolgokra is képes. Ha magasra pontoznám, megkongatná lelkiismeretem harangját a bennem lakó hedonista, ha pedig alacsonyra, akkor a savtoleráns műélvező énem szedné le a fejem. Tanácstalanul állok (ülök) a bor előtt. Vakarom a fejem. Nincs jobb ötletem: aki hozzájut, tegyen vele egy próbát.
Utolsó kommentek