Volt egyszer egy kísérlet, amiről mi is hírt adtunk majdnem másfél évvel ezelőtt. Aki nem emlékszik, olvassa el bátran, röviden azért én is összefoglalom. Történt, hogy Barta Károly, a mádi Király-dűlő felélesztője, 2007-ben kitalálta, hogy érdekességképpen ad a dűlő terméséből még két borásznak. Így az akkor nála (is) vincellérkedő Orosz Gáboron kívül Bodó Judit és Bárdos Sarolta is szüretelhetett a kivételes adottságú termőhely gyümölcséből. A kísérlet érdekes kérdéseket vetett fel, amelykre nem egyszerűen 42 volt a válasz. Mi még abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy emlékszünk a kérdésre, ami így szól leegyszerűsítve: mennyi szerepe van/lehet/kell legyen a termőhelynek és mennyi a borásznak abban, hogy milyen lesz végül egy bor? Annak idején Albert Gazda az én olvasatomban arra jutott, hogy bár fontos a termőhely, a borász munkája és stílusa egyáltalán nem elhanyagolható. Sőt. Hiába szinte ugyanonnan származik a szőlő, mégis három markánsan különböző bor született a Király-dűlő terméséből.

A kísérlet utóellenőrzését régen tervezgettem, míg végül most hétfőn én is felbontottam a másfél éve kalandosan őrzött három palackot. Megkóstolva őket és visszaolvasva az akkori posztot komolyan gondolkodóba estem, érdemes-e megírnom a magamét? No, nem azért, mintha ezek a furmintok nem volnának említésre méltóak, hanem azért, mert szinte elég lenne belinkelnem az eredetit, és azt mondanom, hogy egyetértek. Persze, biztosan érettebbek lettek a borok azóta, ám az akkor feltett kérdésre ugyanazt felelik. Mi több, talán én még sarkosabban is fogalmazok. Szerintem a Bott Király inkább hasonlít egy Bott Csontosra, mint a Nobilis Királyra, ami meg inkább olyan, mint egy Nobilis Barakonyi. Az egyenletet még tovább lehetne bonyolítani, ha bevonnánk a 2008-as Barta Királyt, amit már nem Orosz Gábor, hanem Homonna Attila készített, az évjárathatást azonban nehéz lenne kivonni mindebből, ezért maradtam az eredeti szereposztásnál.

A Bodó-féle furmint intenzív illatában érett körtét, sült almát, narancsot, mézes diót, virágokat és mogyoróvajat éreztem. Ez úgy hangzik, mintha valami édes gyümölcsbomba illatról írnék, ám egy kis hűvös ásványosság tartást, eleganciát ad az egész orrbéli élménynek. Szájban gazdag, kerek, arányos borral van dolgunk: szép savak, gazdag gyümölcsösség elegyítve finom sóssággal. Az alkohol kissé túlfűt néha. A savak derekasan tartanak, a kezdeti kerekség nem fullad unalomba, elegánsan száraz marad a korty, anélkül, hogy elveszítené báját, finomságát. Lecsengése hosszú, hihetelenül késleltetett: lenyelés után hosszú másodpercekig még ízt és nem utóízt lehet érezni. Stílusban nekem ő tetszik leginkább, ám ez már valóban csupán ízlés kérdése.

A Barta-furmint illata kevésbé intenzív, bár ő is alapvetően gyümölcsös, köves, ám több idő kell neki, de meghálálja: szépen nyílik. Kóstolva jóval markánsabb, savai élénkebbek, hangsúlyozottabbak. Szikárabb, cseresebb bor, ízében nagyon finom, fűszeres, sült alma és finom sósság persze. Az alkohol itt sem kevés, ezzel együtt a legszárazabb érzetű bor a háromból, hosszú, intenzív utóízében is ez dominál. Benne van minden a fajta rusztikus darabosságából, az a karakter, aki leginkább a furmint fetisiszták körében számíthat sikerre.

A Bárdos-féle furmint a leghízelgőbb a három közül, viszont neki sem árt egy kis szellőzés. Illatában mandarinos, körtés, konyakos gyümölcssalátát véltem felfedezni egy kis füstölt sonkával. A legkönnyedebb, legmosolygósabb a három féltestvér közül. Kóstolva is ő a legkedvesebb: nagyon finom, egy cseppet több maradékcukor jelenléte pedig egészen más arcát tudja mutatni ennek a sokszor szigorú fajtának. Fontos, hogy a cukor nem fed el semmi lényegeset: egyszerre lehet érezni a borban mélységet és rétegzettséget miközben könnyen iható és jóízű marad. Lecsengése intenzív, alkoholtól fűtött és újabb kortyokra csábító.

Tehát a kísérlet sikerült, az utóellenőrzés is ezt igazolta. A kivételes termőhely és a remek borászok biztosítják a magas minőséget. Mindhárom bort hét pontra lőném be, és biztos vagyok benne, hogy a tőkék öregedésével jutunk még feljebb is. Van egy olyan sejtésem is, hogy, ha késöbb megismétlődne a kísérlet, akkor a terroir egységesítő hatása is erősödne: a mélyebb gyökerek többet tudnának mesélni a földről, és jobban, mint a vogon költészet.