Összefogott a ljubljanai magyar nagykövetség és a szlovéniai idegenforgalmi hivatal a ljubljanai borfesztivál szervezőivel és a magyar borászok nemzeti futballválogatottjával, hogy én hirtelen Ljubljanában egy nemzetközi bor és gasztronómiai fesztiválon találjam magam, majd másnap vagy tizenöt év kihagyás után újra élőben, stadionban nézzek végig egy futballmeccset. Azon a csütörtökön kemény három és fél óra alvás után hajnali háromkor ébredtem, így még negyedórát lustálkodhattam is mielőtt készülődni kezdtem. Fél ötkor vett fel az autó, még dél sem volt, mikor már Ljubljanában ebédeltem a magyar borászok társaságában. Ők leginkább a másnapi meccsről beszélgettek, én meg mentem volna már nagyon a fesztiválra bort kóstolni.
Ilyen előzményekkel lehetetlen küldetés egy több, mint 200 kiállítót felvonultató fesztiválnak akár a töredékét is bejárni. Meg sem próbáltam: minek frusztráljam magam kétségbeesett ide-oda rohangálással? Inkább kényelmesen megkóstoltam néhány korábbról ismert és néhány számomra új pincét, közülük hármat emelek most ki ezért vagy azért.
A Guerilla egy fiatal, dinamikus pince a Vipava-völgyből, akik már szembetűnő címkéikkel is megpróbálnak kiemelkedni az átlagból. Kezdésként a Zelen 2009-ből kaptam: kedves, krémes, banános illatú, kóstolva is krémes érzetű, szép savakkal, édes gyümölcsösséggel, mindez diszkrét kesernyével keretezve. A szintén helyi fajta Pinela 2009 zöldebb, élénkebb illatú, kóstolva savasabb, virgoncabb. Ezek a borok acélban erjedtek és értek. Komolyabb stílusú fehérnek szánták a Roma 2007 házasítást, ami zelen, pinela és rebula frigye. Kezdetben túl soknak éreztem benne a fát, aztán szépen szellőzött, a korty is kinyílt: finoman sós és gyümölcsös aromák töltötték be a számat, csak az utóízre maradt kicsit sok a hordóból.
Nem vagyok egy rózsaszín rajongó, mégis megfogott a pince 2009-es rozéja, amely külön erjesztett cabernet sauvignon és merlot házasítása. Érdekes, a megszokottnál komolyabb, de nem erőltetetten komolykodó stílusú, száraz, ám egyáltalán nem vékony, krémes érzetű, finom kesernyével búcsúzó bor. Legjobban a Cuba 2008 nevű 80% merlot és 20% barbera esketésével készült bor tetszett. Tisztán gyümölcsös, meleg karakterű illattal mutatkozott be, kóstolva érezni lehetett, hogy fiatal, ám sokra hivatott: szép savak, korrekt tannin, izgalmas, sós-gyümölcsös ízek, hosszú lecsengés.
A hardcore terroiristák termében, ahová Čotar és Radikon vonzott, kóstolhattam Dario Prinčič borait, aki már a határ olasz oldalán, Gorziában műveli a szőlőt. A Trebež 2007 chardonnay, sauvignon blanc és pinot gris házasítása. Illatában szép érett, sőt inkább túlérett gyümölcsök, virágok, ízében is ugyanezek érkeznek, az én ízlésemnek picit sok édességgel. A Ribolla (magyarul, akarom mondani szlovénül rebula) 2005 már komolyabb cucc volt, szintén túlérett, mellette még radikonosan radikálisan tanninos; nem egy vörösbor elszégyellhetné magát mellette. A Merlot 2002 is Radikon-stílusú, nagyon sűrű, már szinte gumis, mégis természetes illatú bor. A korty koncentrált sőt inkább túl koncentrált, szinte már könyörtelen. Rettenetesen okos, de nem ártana neki egy csinos fenék, hogy valami vonzó is legyen benne. Megvan viszont ez a Cabernet Sauvignon 2001-ben: komplex, érett illat, sűrű de jól iható korty, rengeteg finom tannin némi tapadással. Intellektuális ő is, de van benne szexepil is. Egyik kedvenc vörösem volt. (Prinčič-borokat nálunk is lehet kapni a Terroir Club forgalmazásában)
Az előzőekben emlegetett Radikon és Dario Prinčič is tagja a Consorzio ViniVeri nevű organikus borászokból álló csoportnak. Így kerülhetett a szlovén fesztiválra az olasz Paolo Bea Umbriából, akinél két igazán emlékezetes vörösbort kóstolhattam. A Montefalco DOC Rosso Riserva Pipparello 2005 60% sangiovese, negyedrész montepulciano és 15% sagrantino házasítása. Egyensúlyos, tartalmas, szép, egyedi bor, karamellel, gyümölcsökkel, finom édességgel és puha tanninokkal. Öregebb tőkék termése, sokkal jobb, egyensúlyosabb, mint a sima rosso, ami persze fiatalabb ültetvényről származik. Ő volt a nap másik kedvenc vöröse nálam. Még egyedibb, de talán nem annyira harmónikus vagy inkább még túl fiatal hozzá a Montefalco Sagrantino DOCG Pagliaro 2005. Amit nem lehet elfelejteni belőle, az a hihetelenül sok, puha, ám annál rámenősebb tannin: bizony uralja a kortyot rendesen.
Mindenképp említést érdemel még a fesztivál gasztronómiai része. Volt egy külön terem 14 kiállítóval, akik változatos, igényes és izgalmas borhoz illő falatkákat, kóstolókat kínáltak, sőt több helyen az adott ételhez illő bort is töltöttek az érdeklődök poharába. Mindez a fesztivál része volt, nem kellett külön fizetni, sorban állni, verekedni érte. Azonban még így is el tudtam fáradni, az estére beharangozott magyar boros ételes fogadás előtt muszáj volt egyet sétálnom a frissítő hidegben.
Érdekes volt látni, hogy milyen élet van november közepén is folyóparti kávézók, éttermek, kocsmák teraszain. Az esti vacsorán szinte hazatértem, hiszen a focicsapatban szintén játszó Ruprecht László chef kiváló ételei mellé leginkább fiatal Hernyák- és Rókusfalvy-borokat kortyolgattam, megállapítva, hogy ezek a tételek mindenképp megérnének egy alaposabb, nyugisabb vizsgálódást is.
Másnap az első félidő egyértelműen a miénk volt, sikerült is egygólos vezetést szerezni. Szünet után, az utolsó félórára elfáradtunk, jött is a szlovén egyenlítés. 1-1. Így volt igazságos.
A fotók a meccs utáni ebéd kihagyása árán végrehajtott séta közben készültek.
Utolsó kommentek