A tavalyi rendkívül nehéz év után egész télen azzal tréfálkoztunk magunk között, hogy történt, ami történt, jövőre azért megint megpróbáljuk. Hát így is lesz. 
De még mielőtt rátérnék az idei évre, ejtenék pár szót a tavalyiról. A 2010-es évjárat borai szépen alakulnak a pincében. A juhfark a szokásától eltérően gyorsan fejlődik, és szépen hozza jellegzetes formáját. Egy árnyalatnyival aromásabb az előző évjáratnál, mostani formájában engem a 2009-es olaszunkra emlékeztet, ami jó jel. Különösen izgalmas, hogy a szüret legvégén szedtünk egy válogatás juhfarkot, aminek komolyabb maradékcukor-tartalma van, és szelídebb, kényelmesebb az eddigi juhfark tételeinknél. A hárslevelű idén határozottabb savszerkezettel és a tavalyihoz nagyon hasonló illatvilággal rendelkezik. Nem hiszem, hogy csalódást fog okozni, bár még ráfér a pihenés.
A furmint miatt aggódtunk a legtöbbet az ősszel. Három lépésben futottunk neki a szüretnek, és ezek a borok egyelőre még külön is fejlődnek. Az első szedés eredménye csontszáraz, határozott savú, enyhén virágos, a másik kettő már lényegesen barátságosabb és gyümölcsösebb. 
A sorsuk még kérdőjel. Nincs kizárva, hogy az első szüretből készült furmintot egyszerűen házon belül megisszuk, és csak a másik két tételt palackozzuk le. A tramini viszont nem hagy kérdőjelet. Az ötödik szüret eredménye van hordóban, és bár a végeredményről nem mernék semmit mondani, az biztos, hogy komoly előrelépés lesz a korábbi évjáratokhoz képest. Nekem ez a fajta nagy szenvedélyem. Egyrészt rajongok az elzászi traminikért, másrészt a kitárulkozó és harsány jelleg mögött hatalmas lehetőségek húzódnak meg. Csak nem szabad megelégedni a könnyen hozható fajtajelleggel. Az olaszrizling talán az egyetlen fajta, ami kevésbé szenvedte meg a tavalyi évet, és korrektül hozza a korábbi évjárat színvonalát. Összességében azt hiszem, hogy a 2010-es borok komoly meglepetést már nem fognak okozni. Innentől csak elrontani lehet őket, azt viszont igyekszünk elkerülni.
Az ide évnek rengeteg tervvel indultunk neki. A pinceépület déli szárnyában szeretnénk befejezni a felújításokat. Kipucolunk egy helyiséget kóstoltatónak, továbbá rendbe rakjuk a palacktárolót és az irodahelyiséget. Ha minden jól megy, akkor egy kis kézmosót és toalettet is kialakítunk. Ennél komolyabb épületfelújításba a 2009-es jégverés és a 2010-es káosz miatt nem merünk fogni.
A szőlőben viszont mindenképpen haladni akarunk. Itt nem egyik napról a másikra történnek a dolgok, ezért ha tartani akarjuk magunkat az elhatározáshoz, mely szerint időnként valami izgalmasat szeretnénk mutatni a Somlóról, akkor 5-10 évre előre kell gondolkodni. A legtöbb tőke mostanra elérte a 8-10 éves kort, így már kezdjük látni, hogy melyik fajta van jó helyen, és melyik az, amelyik nem hozza azt, amire számítottunk. Emiatt néhány száz olyan tőkét, amikkel annyira nem vagyunk elégedettek, kísérleti jelleggel átoltunk. Igen, minket is elkapott a Szentesi-láz.
Azt tudjuk, hogy a mostani fajták mellett egykoron több más, mára szinte teljesen elhanyagolt fajta is fontos szerepet játszott a Somlón. A nemes sárfehér mint korán érő, aromás fajta régebben jóval nagyobb területen termett a jelenlegi másfél hektárnál. A mézes fehért a jó cukorgyűjtő tulajdonsága miatt szerették a régiek, de volt még vagy 30-40, mára szinte teljesen elfelejtett fajta. Mi elsősorban a nemes sárfehérben látunk fantáziát, de oltunk gohért, piros bakatort, balafántot, szerémit és mézes fehért is. Néhány év alatt kiderül, melyik hogyan viselkedik a hegyen, és mire lehetne használni. A diverzitástól szerintem nem kell félni. Nem hiszem, hogy akár a Somlót, akár a magyar bort az húzná ki nehéz helyzetéből, hogy kinevezünk egy fajtát, és arra próbálunk építeni mindent. A fajtadiverzitás azon túl, hogy biztonságot ad, egészségesebb és természetesebb.
Egy borászat életében a tél mindig jó alkalom a beszélgetésekre, elmélkedésekre és nagy elhatározásokra. Idén egy kicsit komolyabb témáról gondolkodtunk el, és nagy fába készülünk vágni a fejszénket. Évek óta hiába várunk arra, hogy a Somlón történjék valami az eredetvédelem területén.
Mármint valami érdemi. Jelenleg minőséget és hitelességet biztosító termelési és etikai önszabályozásnak nyoma sincs. Tudom, hogy erre jó páran felkapják a fejüket, de lássuk be: amit ma néhányan annak tartanak, az egy hajítófát sem ér. A jelenlegi védett eredetű kategóriát gyakorlatilag senki nem használja. Talán mutatóban van egy-két tétel ilyen címkével, és ez a tény már önmagában beszédes. 
A Somló néhány éve készült dűlőbesorolása rossz, felesleges, és mondjuk ki: értelmetlen. A Somló teljes területe ugyanarra az alapkőzetre települt, változatos kialakulású talajokkal akár pár lépésnyi területen. A minőség szempontjából nem a jelenlegi dűlőrendszerben való elhelyezkedés, hanem az ültetvények kitettsége és a szőlészeti, borászati módszerek a fontosak. Amiket a Somlón dűlőknek hívnak, azok inkább helymeghatározó jellegűek, vagyis inkább szólnak arról, hogy hol van egy-egy pince, semmint arról, hogy milyen alapkőzet vagy talajadottságok vannak az adott területen. Amire most nagy szükség lenne, az az, hogy a hasonló szemléletű somlói termelők megtalálják a közös nevezőt, és kialakítsák azt a termelési és etikai kódexet, ami alapján dolgoznak. Beszélgettem erről két közismert somlói termelővel, és elkezdtem felvenni a kapcsolatot további gazdákkal is. Úgy érzem, hogy a felvetés értő fülekre talált, és van igény az együttműködésre. Az biztos, hogy a Somlón az elmúlt sok-sok évszázad alatt csak a helyi kezdeményezések jutottak célba. Teljesen felesleges várni a minisztériumokra, mindenféle tanácsokra, hatóságokra és gittegyletekre. Ha rájuk várunk, akkor megint kapunk egy semmire sem jó szabályrendszert, ami leginkább azok érdekeit szolgálja, akiknek volt erejük hatékonyan lobbizni. Ehelyett inkább elkezdünk kidolgozni egy a minőségért elkötelezett somlói termelők által közösen vállalható kódexet. Biztos lesznek vitáink, biztos kötni kell kompromisszumokat, de legalább teszünk valamit. Szerintem ennek a munkának még idén látható nyoma lesz.
Utolsó kommentek