Azt álmodtam, hogy készülök kiruccanni Hévízre két napra egy kicsit pihenni a feleségemmel. Nem a fürdők miatt, hanem csak megnézni a várost, sétálni, kirándulni és esténként egy jót vacsorázni, esetleg borozni. Megnéztem a város honlapját, ahol találtam bor menüpontot is, pedig ez nem is igazán híres boros város. Itt ajánlják a város két vinotékáját, sőt van egy rendesen frissített naptár is arról, hogy adott időpontban melyik pince borkertjébe lehet betérni. Azt csinálják ugyanis ezek az élelmes hévizi borászok, hogy évente néhány hétig – ki mennyit bír: nyolc, tíz, tizenkét hetet – a pince mellett nyitva tartanak valami egyszerű, de hangulatos borozót, jó időben borkerttel, ahol kimérik folyóboraikat fröccsnek vagy tisztán, palackos boraikat pedig poharazva.
Hogy a vendég a boroktól megsavasodva ne vágyjon el máshová, a hűtőpultban tartanak jóféle sonkát, kolbászt és sajtot, hideg sertéssültet, tartalmas salátákat, egyszerű, de finom kenőket, mint pecsenyezsírok, sajtkrémek vagy fűszeres túrók. A friss péksütemény alap mindenütt, a bátrabb vendéglátók még bevállalnak néhány bonyolítatlan meleg fogást, mint mondjuk rántott szelet és sült krumpli. Így már a feleségem, aki finoman szólva nem igazán boros, sem mondhatja, hogy nem vittem vacsorázni. Én meg csak lelkesedem, hogy milyen jó ez mindenkinek, aki itt van. A vendégek jól érzik magukat, mert korrekt áron jó borokat isznak, akiknek van rá igénye válogathatnak a pince szinte teljes választékából. Mellé házias ételt kaphatnak, nem kell előre bejelentkezni, szervezkedni a borkóstolóhoz.
A gazda is jól jár, hiszen szépen fogy a bora, és bár ezen az értékesítési csatornán lényegesen több munkája van vele, mintha eladná nagykereskedőnek, cserébe viszont megkapja a forgalmazó és a vendéglátós árrésének nagy részét is. Lehet persze vinni ilyenkor bort elvitelre is, ami természetesen jóval olcsóbb, mint kimérve, de ennél a konstrukciónál is jól jár vevő és eladó egyaránt. Arról már nem is beszélek, hogy ezek a hévizi borászok saját pezsgőt és pálinkát sem átallanak kimérni a borkertjeikben, így aztán mindenki megtalálhatja a saját ízlésének megfelelő itókát. Ahhoz, hogy ez így mehessen kellenek persze a környékbeli hatóságok, akik nem keserítik meg a vállalkozó szellemű borászok életét feleslegesen agyonbonyolított adminisztrációval, életszerűtlen, elmebeteg szabályokkal, rosszindulatú basztatással.
Az önkormányzat és a hegyközség sem ilyenben éli ki magát, helyette inkább informatív honlapot üzemeltetnek, sőt az offline érdeklődők számára a helyi piac mellett fenntartanak egy pofás, jól áttekinthető térképes táblát az éppen aktuálisan nyitva tartó borkertekről. Nem működne ez az egész álom persze a jóízlésű hévizi közönség nélkül, ami helyiekből és turistákból áll össze vegyesen, akiknek van pénzük és igényük a jó borokra és ételekre. Nem csúcsgasztronómiáról és csúcsborokról beszélünk most, hanem korrekt minőségről korrekt áron. Hogy a nyugdíjas, diák, könyvelő vagy autószerelő akarja és megengedhesse magának az ilyesmit. Hát, ilyen szépet sikerült álmodnom, még a nyálam is kifolyt a párnára, olyan mélyen aludtam. Aztán bizony Badenben ébredtem, ahol tényleg könnyen meg lehet találni az éppen nyitva tartó heurigereket, ahová járnak fiatalok és öregek, párok és családok gyerekekkel vagy nélkülük, a gazdák pedig barátságosan, jókedvűen, közvetlenül fogadják őket a vendéglátás régi klasszikus értelmében. Jó lenne hinni, hogy egyszer ez itthon sem álom lesz.
Az első képet és az éppen most kortyolt simán ötpontos (de még talán hat is megvan) rotgipflert tőlük vettem.
Utolsó kommentek