Egy ideje már csak kötelességből járok el burgundi kóstolókra. Valamiféle rejtélyes, önmagam által magamra rótt megismerési kényszer próbálja feltérképeztetni velem a Burgundia által képviselt lyukat kis világom bortérképén. Több nagy pofont kaptam már tőle ígéretes rendezvényeken, mint bármelyik más borvidéktől, néhányuktól még ma is sajog a pénztárcám, ha rágondolok. Megmaradt viszont a megismerés eltökélt vágya, és ez az eltökéltség lassan tologatja helyére a kirakó darabjait: vajon milyenek lehetnek azok a megfizethetetlen borok, amelyek az elérhetetlenségből is képesek gondoskodni sokszor minden törekvést nélkülöző, mezítlábas földijeik egekbe kapaszkodó árszínvonaláról.

Talán csak egy-két kóstoló volt képes eddig felvillantani az igazság arcát, azóta is ezek jelentik a magányos fényt az éjszakában. A többi információ közvetett forrásból származik: milyenek a Burgundián kívüli legjobb borok pinot noirból, chardonnay-ból, mit alkotnak a Burgundiát szemük előtt tartó, ott tapasztalatot szerző borászok? Ezek alapján Burgundia valóban nagyszerű hely. Lehet. Bizonyára. [A fotón Madame Lalou Bize-Leroy, a Maison Leroy tulajdonosa.]

A Terroir Club 5. születésnapjának tiszteletére rendezett kóstolósorozat zárórendezvénye volt a jóárasított prémium burgundi kóstoló. Két évjárat borait kapták elő a pincéből, a jó évnek tartott 2006 fehérei mellett a közel sem olyan híres 2004-es év vörösei kerültek terítékre. A gyengébb évjáratért kárpótolt a gondolat, hogy ezek a borok mostanra már elérhették pályájuk csúcsát, így kis szerencsével megpillanthatjuk Burgundia legszebb arcát is. Előre merem bocsátani a tanulságot: sikerült, megpillantottuk.

Domaine de Villaine Bouzeron 2006

Egy ritka, de hajdan elterjedt burgundi szőlőfajta, az aligoté bora, méghozzá a dorée-ból, az aranyszínű változatból. (Lenézettebb rokona az aligoté vert, vagyis zöld aligoté.)

Közepes citromszín, illatában körte, körtehéj, érett alma. Szájban közepes testű, már lekerekedett, de határozott savakkal. Ízében is körte, meg savanyú alma és némi citrom. Hosszú utóíz, tiszta is, de elférne benne több izgalom és némi plusz koncentráció. Mindazonáltal szép és élvezetes, némi palackérést is mutat. Tetszik is, szép is, nem ellenkeznék, ha ilyen borokat kellene iszogatnom a hétköznapokon. Messze van még a fáradtságtól, de a tavalyi jegyzetek lelkesedését visszaolvasva nem tenném el hosszabb időre. Aromavilága a hazai furmintokra emlékeztet, csakúgy, mint a határozott, de nem metsző és éles savai. Tavaly jobban tetszett, nem csak nekem, dagadtosnak és octopusnak is.

Domaine Leroy Bourgogne Aligoté 2006

A Leroy birtok első évjárata az aligoté dorée fajtából, a klasszikus burgundi stílusban. Közepes zöldes-citromszín, illatában pirított tökmag, citrusok, némi alma. Füstös, itt egyértelműen érezhető a hordó is. Szájban sűrűbb, tömörebb, mint a Bouzeron, elsőre kerekebbnek is hat, de a végén egy árnyalattal élesebbek a savai. Ízében citrusok és savanyú alma. Fiatalabb, a következő évekre előretekintve tehetségesebb is, mint az előző aligoté, de a klasszis minősítéshez picit több izgalmat várnék. Talán majd jövőre? (kb. 10 000 Ft volt)

Maison Leroy Puligny-Montrachet 2006 Les Charmes

A Leroy-birodalom kisebb presztízsű tagja, ami a Domaine-nel ellentétben nem rendelkezik saját szőlőterülettel, hanem négociant-ként hosszú távú szerződések alapján felvásárolt szőlőből dolgozik.

Közepesen mély citromszín. Illatában gyümölcsbomba, de mégsem robban ki a pohárból: érett alma, trópusi gyümölcsök, mangó, ananász, pici füstösség. Igazi chardonnay, a legszebb, legösszetettebb arcát mutatja a fajtának. Érződik a kor is az illatban, a primer gyümölcsös jegyek ellenére sem találom meg soha ezt a jól egybegyúrt, összetett, friss gyümölcsösséget egy fiatal chardonnay-ban. Szájban sűrű, szinte olajos a korty, egyáltalán nem lóg ki sem sav, sem tannin, varratmentes az illesztése.

Ez a bor is szerepelt tavaly, akkor nekem kevésbé tetszett, mint a kollégáknak. Mivel most határozottan jobban tetszik, azt gondolom, hogy a nemzetközi klasszissá érés biztosra vehető. Pedig inkább nevezném szürke eminenciásnak, semmint sztárnak. Minden a helyén van, csendben és tökéletesen teszi a dolgát, úgy, hogy az szinte már fel sem tűnik. (27 900 Ft)

Itt tértünk át a vörösökre. Az első három bor a keményebb, tanninosabb, épp ezért számomra kevésbé kedves borokat készítő Comte Armand birtokról származik.

Comte Armand Auxey-Duresses Premier Cru 2004

Gránátba hajló rubin szín, gránát peremmel, már színén is, illatában is érezni a kort. A savanykás cseresznyelekvárok sűrű, de mégis üde és gyümölcsös illata mellett pici szegfűszeg és cédrus díszíti a bort. Megjelenik egy halvány bőrös és gombás árnyalat is. Mindezek ellenére nagyon jól össze van gyúrva az illat, gazdagsága ellenére szinte egyszerűnek tűnik. Szájban a tanninok húzása és keménysége tűnik fel elsőre. Cseresznyés ízek, pici bőrösséggel és gombával, amit a háttérben határozott kesernye kísér. Közepes test, közepes sűrűség. A tanninja még időt kér, de nem érzem, hogy a teste és az aromái ezt megadhatnák neki. Ma remek formát mutat, de legfeljebb még 3-5 évet mernék neki adni, azt is inkább csak a kísérletező kedvem miatt. Azt hiszem ez a bor afféle könnyedebb baroloként fogja leélni hátralevő éveit, és kellemes vacsorákat nézhet még végig az asztal közepéről. (8000 Ft volt)

Az illata alapján klasszis lehetne, de összességében inkább csak egy nagyon szép bornak tartom, étel mellé ajánlva. Úgy sejtem, hogy itthon máig is szokatlan műfajt képviselnek az ennyire tanninos pinot-k.

A videón Benjamin Leroux a Comte Armand főborásza nyilatkozik:

Comte Armand Pommard Premier Cru 2004

Ez a bor a Clos des Epeneaux dűlő fiatalabb, még csak 20-30 éves tőkéiről származik, így a birtok visszaminősítette Pommard 1er Cru kategóriába, dűlőmegnevezés nélkül. Formálisan viszont a termés belekerülhetne a következő borba is, így a remek lehetőséget nyújt az öreg tőkék hatásának a felmérésére.

Mély rubinszín, gránát peremmel. Intenzív, cseresznyés, meggyes illat, több hordóaromával: füsttel, cédrussal, szegfűszeggel. Az intenzívebb illat mellé egy érkezik egy pici körömlakk is, de könnyen el lehet tőle vonatkoztatni. Szájban sűrűbb, testesebb, több sava már képes ellensúlyozni a tannin cserzését. Intenzív az íze is, benne cseresznye, savanykás meggy, szegfűszeg. No, ez már határozottan klasszisteljesítmény, itt még akár a tanninoknak is lesz ideje simulni. A bor egyszerre mutatja be Burgundiát, és azon belül a testesebb, tanninosabb borokat adó Pommard-t, miközben megmarad igazi pinot-nak. Önmagában is élvezetes.

Comte Armand Clos des Epeneaux Premier Cru 2004

Mély, szinte átlátszatlan rubin szín, vékony gránát peremmel. Intenzív illat, ezúttal mindenféle lakk nélkül. Egzotikus, buja, szinte már vad: vadhús, fekete olíva, kakukkfű némi cédrussal, szegfűszeggel. Mögötte ismét a megszokott cseresznye. A vadas illattal együtt sem zavaró a kép, nagyszerű, összetett, érett és egzotikus. Szájban sűrű, elbírja a rengeteg, de érett tannint, ízében a cseresznyelekvár és a fűszerek dominálnak. Kétségtelenül hozza egy nemzetközi klasszis szintjét. Ez a bor már fiatalon is kissé animális volt, ha az enyhe brett a ludas, akkor bizony én nem ellenzem.

Be kell valljam, hogy én már itt elégedett lettem volna az eredménnyel, mert ahhoz szoktam, hogy a burgundi kóstolók itt szoktak véget érni. Van néhány tiszta, metsző, savas fehér, meg néhány kisigényű, savanykás, hordós vörös, a végén van egy-két klasszisbor, és utána jó esetben jön egy nemzetközi klasszis. Vagy nem. Ráadásul ma már kaptunk előlegként egy nagyszerű fehéret is. De ehelyett más következett, valaki feltekerte a hangerőt, és hirtelen megszűnt körülöttem a világ, ahogy belefeledkeztem a pohárba.

Nehéz év volt Burgundiában 2004, a Domaine Leroy azzal próbálta enyhíteni az évjárat hiányosságait, hogy beletette alacsonyabb, villages minősítésű boraiba a premier cru és grand cru területekről származó szőlőt is, így önállóan nem is hozott ki csúcsborokat az évjáratból. Cserébe nagyszerűek lettek a villages borok, (a grand cru-khoz képest) mérsékelt árakon.

Domaine Leroy Gévrey-Chambertain 2004

Közepesen mély téglavörös szín, zavaros is. Gyönyörű és intenzív az illata, vibrál, szinte kiugrik a pohárból. Erre szokták mondani, hogy szálazhatatlan. És valóban az is, a hátam közepére kívántam a kezemben levő tollat. Cseresznyelekvár, csipkebogyó, és egy kis kocsányra emlékeztető zöldesség, bizonyára az egészfürtös préselésből. Nagy vonalakban ennyi. Felbukkantak még piros virágok, fűszerpaprika, kávé és egyéb epizódszereplők, de ami igazán lényeges, az a nehezen megfogalmazható, vibráló, összetett, folyamatosan picit változó izgalom. Szájban intenzív, közepesen sűrű, kerek korty, szépen belesimult tanninokkal, bár a legvégén kissé mégis ráhúznak a savak és a kikacsintanak a tanninok is a cserzéssel, de persze korántsem a Pommard-ok dominanciájával. Íze, mint az illata, a cseresznye és a csipkebogyó vezeti. Lehetne varratmentesebb az illesztése, de így is egy idol. Sokkal többet tud, mint amit a Pommard-ok nyújtottak, pedig az sem volt kutya. Sajnos ennek megfelelő volt az ára is. (kb. 5000 palack, 72 700 Ft volt)

Domaine Leroy Chambolle-Musigny 2004

Hajszállal mélyebb téglavörös, mint az előző bor. Csipkebogyós, cseresznyés, vegetális illat, ezúttal némi uborkával. Nagyon hasonlít is hozzá, de picit komolyabb, visszafogottabb, és kevésbé vibráló. Szájban simább, nem jut olyan szerephez a tannin és a sav, mint az előző korty végén. Íze csipkebogyós, cseresznyés, pici zöldfűszerrel. Illatban egy hajszállal kevesebb izgalmat nyújt, mint a másik, viszont tökéletesebb a korty. Ugyanolyan bálvány, mint a Gévrey-Chambertain. (kb. 78 000 Ft volt)

Kiemelkedő kóstoló volt, az alaplevek mellett találkozhattunk Burgundia krémjével is. Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Terroir Club nem először tart prémium burgundi kóstolót, mert így lehetőség nyílik az összehasonlításra is. Nekem sosem voltak igazán nagy kedvenceim a tanninos Comte Armand-ok, nem éreztem a jobb évjáratok fiatal borainak a varázsát, éretten viszont már számomra is minden világos. Visszaemlékezve két évvel ezelőttre, az akkor klasszisteljesítményt nyújtó Domaine Leroy Vosne-Romagnée 2004-nél ma sokkal izgalmasabbak voltak a nővérei. Kedvelem az érett borokat, és ezek a 2004-esek most kivétel nélkül nagy formát futnak. Ha akad a spájzban eltéve bármelyikből, nézzenek rá, érdemes.

A két utolsó bor külön is megérne egy misét, egyértelműen műfajuk csúcsát képviselik, és azt hiszem, hogy bármilyen burgundi sorba beférnének. Tetszik, vagy nem, azt is el kell ismernem, hogy ennyire jó pinot noirt még csak Burgundiából ittam. Tény, hogy ennyire drágát is. Ezekért a borokért istenítik Burgundiát. Nos, beállok én is sorba. Sajnos nem a kasszához.