Bőven van ok 2011-es villányi portugiesert kóstolni. Egyrészt előrejelezheti, hogy a csapásszerű 2010 után messiásként várt 2011 szimplán jó vagy egyenesen az évezred évjárata. Másrészt az oportó legnépszerűbb borvidékünk meghatározó fajtája, a sokat emlegetett piramis alapja, így a villányi borkultúráról is sokat elárul. Harmadrészt én makacsul hiszem, hogy egy gyümölcsös, barátságos, mediterrán-hangulatú bor ígéretét rejti magában, amivel elég sok piaci rést lehetne betömni. A veszélyekkel dacolva alámerültünk a félismeretlenbe, és hatan egy tucat 2011-es villányi portugiesert szűrtünk át magunkon. A következő egy hétben önök is megtudhatják, hogy leeresztett medencébe ugrottunk-e fejest. [A képet innen metszettem.]

Én azt hittem, hogy a kékoportó szívcsakrája Villány, erre kiderül, hogy virtualice osztrák/német szőlőfajta. Legalábbis a wikipedián ellentmondást nem tűrően einstandolták maguknak, és botrány, de a számok mellettük szólnak: Németországban nagyjából 5000 hektáron terem, ami a villányi termőterületnek a húszszorosa. Ausztriában, ami jelenlegi tudásunk szerint az oportó óhazája, ez a harmadik legfontosabb kékszőlő-fajta a kékfrankos és a zweigelt után. A magyar oportó csak mint a híres/hírhedt egri bikavér engedélyezett fajtája tudott egyáltalán fölkerülni a wikipédiás csoportképre. Kommunikációs trianon. Abcug Pulkautal. (Lehet, hogy véletlen egybeesés, de a török időkben lenullázódott Villány újranépesítését Savoyai Jenő Pfalzból átvezényelt németekkel oldotta meg, és ma Pfalzból származik az összgermán portugieser-output fele.)

A németek többnyire Weissherbstet csinálnak belőle, ami a rózsaszínek egyik alfaja (jellegében silleres, de attól eltérően fajtatiszta). A mi villányi oportónk egészen más éghajlati viszonyok között, egészen más eszmény jegyében készül, a funkciója mégis valami hasonló lett: rozészerűen népszerű, gyorsan pörgő, cashflow-bor. (Legalábbis így él a köztudatban - a beszerzési szakaszban azonban kiderült, hogy a népszer, a pörgés, a cashnek a flowja messze nem olyan sodró erejű, mint feltételeznénk: 2008-as, 2009-es portugieserek porosodnak a hiperpolcokon.)

Strapabíró és legendásan bőtermő fajta – a szakirodalom 120 hl/ha-os adatokkal riogat -, de nem egy bonyolult lélek, és nem is atletikus alkat. Savból és tanninból alulteljesít, így komolyabb szerkezetet, hosszabb érlelhetőséget hiába várnánk tőle. „Éppen csak kezd olyannak tűnni, mint egy komoly bor”, írja róla Alex Liddell „Magyarország borai” című könyvében. „Nem egészen bor, nem egészen gyümölcslé”, írtam egy korábbi kóstolási jegyzetemben. Ám még ez is csak a villányi nagyátlag jobbik fele. Mert sajnos a felhozatalnak máig nagy hányadát teszik ki az agyonkénezett, záptojásszagúak, illetve a brettes, istálló-szökevények.

Az eddigi egyetlen bizonyíték arra, hogy a portugieser többre képes, mint amit a kalauzok és enciklopédiák szócikkei állítanak, nem villányi, hanem egri volt: a 2006-os Gróf Buttler. Egy példa pedig még kivételnek is kevés. Villányban a jelek szerint fel is hagytak a fajta kiokosítására irányuló kísérletekkel (ki emlékszik már a 94-es Vylyan „Barrique”-ra?, bár mintha Sauskáék próbálkoztak volna valamikor a közelmúltban). A borászok alighanem beletörődtek, hogy akár hozamkorlátoznak, akár nem, akár barrikolnak, akár nem, akár vásárolják a szőlőt, akár maguk babusgatják, a villányi portugieser ára akkor is 6 euró. És egymás közt szólva, ez sem kevés.

Pedig lehetne ok arra, hogy a villányi borászok öldöklő versenyt folytassanak a legjobb oportista címéért. Végtére is ez Magyarország legjövedelmezőbb borvidékének emblematikus fajtája, felemelkedésének indítómotorja, és jólétének biztos alapja (egy ismerősöm ismerősének az ismerőse Gere Attilától hallotta, hogy ha ők csak a portugiesert tudnák eladni, akkor is nyereségesek lennének). Ráadásul biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki az óvodai előkészítőt a villányi pincesoron járta ki, és otthon büszkén itta vizespohárból a pet-palackos oportót. Szóval lehetne a nosztalgiára építeni. Aztán én is elkanászodtam, mások is elkanászodtak. Így ma már nincs egyetlen ismerősöm, aki akár csak alkalmanként oportót vásárolna, inna. A következő egy hétben kiderül, hogy mit veszítenek. 

Felhasznált szakirodalom:
Jancis Robinson: Oxford Companion to Wine
Wikipedia
Művelt Alkoholista Borzsebkönyv
Alex Liddell: Magyarország borai