Wojciech Bońkowski, lengyel vendégszerzőnk, a Polish Wine Guide blog nemzetközi tekintélyű szerzője februárban végigkóstolta a toszkán évjáratbemutatókat, és tíz pontban összegezte a tapasztalatait. Toszkána a magyar gasztroturisták számára is az egyik legnépszerűbb úti cél, így örömteli hír, hogy a borok terén az évtizedes elnemzetköziesedés után újra a tájhűség látszik felülkerekedni, miközben a technológiai színvonal jelentősen emlkedett. Bońkowski 650 boron rágta át magát, és úgy találta, hogy a helyzet egyre rózsásabb, csak a nobile di montepulciano nem találja a helyét.

1. A régió best buy-bajnoka a chianti classico. Ez a kategória évek óta egyenletesen jön föl, és 2009 újabb előrelépés. A stílus felhasználóbarátabb lett, szelídebben extrahálnak, visszevettek a fából, visszevettek a merlot-ból (történelmi csúcson a sangiovese-hányad 92+ százalékkal); az eredmény: több gyümölcs, frissebb savak, jobban csúszik. Ráadásul a neves toszkán apellációk közül a Chianti Classico nyújtja a legtöbbet per euro. Ma már kevésbé érdemes árban fölfelé nyújtózkodnunk, hogy Riservát vegyünk, mert a chianti classicók is teljes élményt kínálnak a 12–18 eurós sávban.

2. A túlárazottság regionális bajnoka a nobile di montepulciano. Lemaradtak egy brosurával: rendületlenül fáznak és izomból extrahálnak. Sok a technológiai hiba, és a jól elkészített borok is nagyon feszesek, nem csábítanak fogyasztásra.

3. A brunello di montalcino végre elindult fölfelé. 2007-ben kiegyensúlyozottabb és jobban iható borok készültek, mint 2006-ban, 2005-ben vagy 2004-ben. Finomabb lett a tanninminőség, ritkább a szárító, túlextrahált, kesernyés bor. Az évjárat átlagminősége figyelemreméltóan magas. 2007 nem lesz ugyan hosszúéletű évjárat, de ez most nem is baj, hiszen Montalcinónak mindenekelőtt eladásra van szüksége, vissza kell nyerniük azokat a fogyasztókat, akiket a Brunellopoli, majd az azt követő borászati útkeresés bizonytalan borai elriasztottak.

4. Egész Toszkánában egyértelmű elmozdulás érzékelhető az elegánsabb, frissebb, terroir-szemléletű borok irányába. Jobban tiszteletben tartják a sangiovese tipicitását, mint korábban. A borok kezdenek kivilágosodni. Ez előrelépés. Nem csak hogy jobban tükrözik toszkán eredetüket, de jobban kísérik az ételeket, és könnyebben csúsznak, mint a kései 90-es és a 00-ás évek fekete, übertanninos, édes, korpulens, merlot-tuningolt borai. Ez a stiláris váltás mostanra szinte teljesnek mondható.

5. A 2007-es évjáratban születtek minden idők legmagasabb alkoholú toszkán borai. A chianti classico riservák gyakran elérik a 15 százalékot, a brunellók néha a 15.5-et is átlépik. Az alkohol elég jól integrált, de a toszkán borászoknak valamit sürgősen ki kell találniuk, hogy a kivételből egyre inkább szabállyá váló száraz és forró nyarak kihívásával megbirkózzanak. A 90-es években csupán egyetlen nagyon forró nyár volt (1997), ám a rákövetkező évtizedben már három (2003, 2007 és 2009). 2007-ben magasabb lett az alkohol, mint 2003-ban vagy 2009-ben, 2011 viszont ismét rekordközeli szintet ígér. Az éghajlatváltozás tagadhatatlanul befolyásolja a toszkán borok stílusát.

6. A toszkán borok túl korán kerülnek piacra. Habár a 2007-es brunellók eléggé előre tartanak, és már most ihatóak, a 2009-es chianti classicókkal és a 2008-as riservákkal még várni kell. Vino nobiléből most a 2008-as van a piacon, és nyakunkon a 2009-es, de a kóstolásaim azt mutatták, hogy még a 2006-osokkal is várni kellene. A fogyasztók szempontjából az volna a legjobb, ha most lehetne a 2004-es brunellókat, illetve a 2006-os vino nobiléket és chianti riservákat megvásárolni. Ez nem kizárólag toszkán probléma (a barolók is túl korán kerülnek piacra a kötelező négy éves érlelés ellenére), de érdemes volna elgondolkodni azon, hogy vajon nem tenne-e jót a piacradobás dátumát egy évvel kitolni.

7. A toszkán borvilágban generációváltás zajlik. A múlt nagyjai - Fontodi, Querciabella, Riecine, Fuligni, Il Poggione, Salvioni – továbbra is remek borokat készítenek, de jelentős számban zárkóztak föl az élbolyhoz viszonylag fiatal vagy új lendületet kapott birtokok. Montalcinóban például: Il Marroneto, La Velona, Le Ragnaie, San Filippo, Croce di Mezzo, Tiezzi, Chiantiban: Casaloste, Castello di San Sano, Castello di Radda, Castello di Petroio. Ezek a borászatok mind sokkal jobb borokat készítenek, mint 5 évvel ezelőtt, ami örömteli hír a fogyasztó számára, hiszen ilyen széles választék még soha nem volt jó és megfizethető borokból.

8. A minőség javul, a bemutatók jó hangulatban zajlottak, de a belviszálynak még nincs vége. A Brunello-bemutatót egy tucatnál is több termelő bojkottálta (köztük a Biondi Santi, Soldera, Poggio di Sotto, Ciacci, Gaja, Frescobaldi etc.) és mintha ez a Consorziót nem is zavarná. (Nem mintha bármilyen kényszert tudna alkalmazni). Kisebb mértékben, de ugyanez igaz Montepulcianóra. A Chianti Consorzio ez év elején komoly áttörést ért el: immár az eredetvédelmi körzet több, mint 65 százalékát képviselik, és ez az új EU-szabályozás mellett azt jelenti, hogy azokra is adót vethetnek ki, akik egyébként nem járulnak hozzá a marketing költségekhez. (A megváltozott helyzet egyik azonnali hatása az volt, hogy 20 év távolmaradás után az Antinori család is részt vett a bemutatón.) Montalcinóban továbbra is parázslik a vita, hogy engedjék-e merlot és cabernet használatát a rosso di montalcinóban. A megosztottság nagyon mély, de ha a toszkán borászok nem fognak össze, akkor az egyre gyilkosabb globális versenyben hátrányba fognak kerülni.

9. A chianti és a brunello sikere erősen exportfüggő. Az olasz piac zsugorodik, az egy főre jutó fogyasztás történelmi mélyponton, és az esésnek még nincs vége. Miután a szőlőterület és a bortermelés is növekszik, a brunello és a chianti birtokok egyaránt arra törekszenek, hogy megszilárdítsák a jelenlétüket a már bejáratott piacokon (ez főleg Amerikát és Németországot jelenti), illetve hogy újakat hódítsanak meg (Kína, Oroszország és Brazília a fő célpontok). Egyelőre nő az export, de a kiegyensúlyozatlan értékesítési szerkezetből még gondok adódhatnak, mivel a piacok mostanában kiszámíthatatlanok, és a verseny nagyon kiélezett. Aztán itt van még a stílus kérdése: vajon a pörgős és tanninos hagyományos sangiovese stílus mennyire lesz majd ínyére pl. a kínai fogyasztónak, vajon az új piacok nem kényszerítik-e ki a visszatérést a barrikolt, parkerizált stílushoz?

10. A vernaccia di san gimignano lassan, de biztosan Toszkána legjobb fehérborává nőtte ki magát. Több mint 100 bort kóstoltam végig és élveztem. A transzparens, elegáns, minerális, többnyire famentes vernacciák frissítenek, hűen tükrözik a termőhelyüket, sokféle ételhez párosíthatóak, és jó érlelési potenciállal rendelkeznek. Több figyelmet érdemelnének.

Akit a részletek részletei is érdekelnek, az kattintson ide.