A terroir torzításmentes közvetítését zászlajára tűző, és mindennemű manipuláció elutasításán túl egyenesen a kénmentes bor gondolatával kacérkodó ún. természetes bor mozgalom gyökereit kutatva Beaujolais-ban kötöttünk ki legutóbb. Valahol itt kezdődött az egész sztori Jules Chauvet-vel, a második világháború után, és a borvidék a mai napig az irányzat egyik legjelentősebb gócpontjának számít. A chauvet-i eszme már a rákövetkező generációban számos követőre talált (a nyolcvanas években járunk), kik – Kermit Lynch legendás amerikai borfigura és kereskedő jóvoltából – a "Gang of Four" néven híresültek el.
Az eredeti négyesben találjuk Jean Foillardot (a többiek: Guy Breton, Jean-Paul Thévenet és a néhai Marcel Lapierre), a Villié-Morgonban található kis családi borászat alapítóját. A Foillard birtok közel 14 hektáron terül el, melynek jelentős része Morgon talán leghíresebb lejtőjén, a Cote du Pyn található. A talaj itt elsősorban palás-gránitos, az ültetvény bakművelésű,
10 000 tőkével hektáronként, melyek kora 10-90 év között változik. Szüretkor szigorúan válogatják a termést: mivel ként a fejtésig nem lát a bor, ezért különösen fontos, hogy csak az egészséges szőlő kerüljön feldolgozásra. Az erjedő mustot folyamatosan analizálják a baktériumokat és élesztőket figyelve – utóbbiakra olyan szinten ügyelnek, hogy például a törkölykalapot sem szivattyúval locsolják, miután felfedezték, hogy ez jelentősen pusztítja az élesztő-populációt. A borokat Európán kívül Japánba, Kanadába, az USA-ba és Ausztráliába is exportálják, ami azt engedi sejteni, hogy kellően stabilok az óceán átkelésére is (íme egy révedező ausztrál blogposzt: "Quiet glory").
Jean Foillard Morgon Cote du Py 2009
Ez aztán meggyőző érv a naturalisták mellett. Fiatalos, bíborba hajló színárnyalat, távol az átlátszatlantól, de azért inkább sötét. Az illat jó értelemben véve tipikus, jellegzetes gamay karakterrel, melyet se hordó, se alul- vagy túlérés nem szeplőz. Annyira gyümölcsös és egységes, hogy néha már egészen egyszerűnek tűnik – máskor meg kifejezetten rétegzettnek. Rózsa és hibiszkusz, fekete cseresznye és áfonya olvad benne össze egyetlen illatjeggyé, a háttérben fűszeresség és enyhe animalitás (fehér bors!). Nyílik, fejlődik a pohárban, hosszabb pörgetés után egy kevés csipkebogyó és vér is feltűnik a gyümölcsök mellett. Kóstolva puhán nyit, és ez a bársonyos simaság töretlenül ível egészen a lecsengésig: nem döccen, nem savanyodik, nem csíp, nem reszel. A savak nem szólóznak, feltűnés nélkül simulnak be a közepes testbe, a tannin pedig érett és szelíd a korty végén. Remek szerkezet, tömör gyümölcsös mag, kidolgozott textúra, kikezdhetetlen egyensúly. Végtelenül kifinomult és csiszolt, de inkább bájos, mint arisztokratikus. Megerősítve érzem az Isabelle Legeron mesterkurzuson szerzett benyomást: eléri a 8 pontos magasságot. Emlékeim szerint Isabelle azt is említette, hogy meglepően jól eltartható a bor, akár egy évtizeden túl is – noha nem tudnék egyetlen okot sem mondani, miért szorulna érlelésre; ebben a formában is hibátlan, és elképesztően jól csúszik. 19-20 euróért ajándék (www.petitescaves.com, már a 2010-es fut. Az USA-beli kereskedők már allokálni kényszerülnek, addig érdemes tehát lecsapni rá, amíg egyáltalán beszerezhető.)
Felhasznált források/olvasnivaló:
http://www.wineterroirs.com/2006/03/foillard.html
http://www.wineterroirs.com/2010/11/jean_foillard.html
http://kermitlynch.com/our_wines/jean-foillard/
Utolsó kommentek