Néhány hete Szentesi József budaörsi pincéjében jártam, ahol izgalmas fehérek és még izgalmasabb vörös hordóminták után olyan magával ragadó palackos vöröseket kóstolhattam, amelyek karakteres egyedisége és remek minősége megerősített abban, amit eddig is gyanítottam. Hogy nálam bizony Szentesi ott van a magyar vörösboros dobogón, de egyéni szájíztől eltekintve is mindenképp az élmezőnyben van a helye. Borai szélesebb körű ismertségének és népszerűségének egyetlen stabil akadálya, hogy töretlen kísérletező kedvének köszönhetően – többek között ezért is kapta meg a magyar borért díjat (jobb helyre nem is kerülhetett volna, én már kezdettől azt érzem, róla szól a díj definíciója) – általában kis mennyiségben készülnek ezek a tételek, így igen messze vannak attól, hogy elárasszák a piacot. Ehhez a borhoz is csak a pincénél lehet hozzájutni, ha egyáltalán, mégis muszáj írnom róla: életem egyik legjobb kékfrankosa. Aki még odaér, most szombaton a Kékfrankos Nap mesterkurzusán igen illusztris társaságban lehet majd találkozni vele.
Közepesen intenzív, gazdag, gyümölcsös illattal fogad. Nem a megszokott kékfrankos gyümölcsök, sötétebb tónusok játszanak inkább: feketeribizli, szilva aszalva is. Mellette zsíros, fekete földesség ibolyával és borssal fűszerezve. Érdekes és vonzó bemutatkozás. Kóstolva nagyjából ugyanezt kapjuk, csak még egy fokkal erőteljesebben. Sűrű, feszes, zamatos a korty, tele van édes gyümölccsel és ízzel, egy csipetnyi sósság pedig felteszi a pontot az ízre. Gazdag, nagyon finom, ugyanakkor nem esik túlzásokba, nem lesz fárasztó vagy lomha köszönhetően remek szerkezetének. Savak a helyükön, szépen tartanak és ellenpontoznak, de nem vágynak főszerepre, a fajtához képest pedig meglepő mennyiségű ráadásul jó minőségű tannin is érkezik és besegít ezzel igazi vörösboros vörösborrá avatva. Ha szigorkodni akarunk, akkor megjegyezhetjük, hogy alkohol kissé befűt, azonban ez egyáltalán nem zavaró, sőt tulajdonképpen illik a bor némileg rónias hangulatához. Lecsengése cseppet hirtelen halkuló, ám ez az eddigiek fényében csupán a kérek még érzést erősíti. A kékfrankos nálunk kevéssé jellemző, sűrűbb vörösboros arca minden mesterkéltség nélkül. Erős hét pontnál semmiképp sem kevesebb, szívem szerint nyolcat is kiosztanék neki, még csak nem is lenne az gyanús.
Utolsó kommentek