A kadarkahelyzet folyvást fokozódik. A világfajtáktól megcsömörlött, enyhén bornacionlista közönség (amilyenek mink is volnánk) szomjazza a kadarkát, mint kvázi nemzeti fajtát, a borászok kapkodva kísérlezetnek és találgatnak: vajon mitől lett nemzeti legenda ez az izé? Milyen lehetett egykor, amikor az ország vörösborszőlőinek jó kétharmadát adta? Valami de luxe kocsisbor ez, vagy nemzetközi minőségre is képes magyar pinot noir? Fogpiszkáló, ha el nem baszom?

A kadarjarajongók utoljára alighanem a Vylyan 2003-asánál kapkodták a fejüket: hoppá, hát ilyet is lehet? A Vylyan ugyanazt a cselt próbálta bemutatni, amit már megcsinált az oportóval és a zweigelttel, tehát megmutatni, hogy egy lesajnált, túllazított fajtából is lehet koncentrált, nagy bort készíteni.

Más kérdés, hogy érdemes-e?

Most megint fejlemény van kadarkafronton, mégpedig váratlan fejlemény, mert itten valaki homlokegyenest szembemegy a koncentrált-nagyboros iránnyal.

Heimann Zoltán teljesen máshol keresi a kadarkastílust, mint a többiek.

Egy vaksorban próbáltuk először ezt a Heimann-féle 2004-es, első kadarkát, robosztus villányi vörösök mellett. Már a színével sokkolt: mi ez, valami siller? Egy megsötétült rozé? Illata újboros, kicsit pincés, vaníliák villanak, mint az új oportóknál, dehát oportó nem lehet ilyen sápadt. Aztán az illat idővel édesedik, aszúsodik. Hopp, ez már majdnem pinot-jegy!

(Alföldi Merlot jegyzetei az illatról: meggy, köménymag, zsálya, babérlevél és kandírozott gyümölcsök.)

Nem az a nagy illatkirály, inkább visszafogottan kellemes. Ízében is ez a kedves visszafogottság jellemző. Határozott gyümölcseivel (friss, korai, ropogós cseresznye és a rozék jellegzetes málnája), fehérborosan lendületes savaival (a kadarkából valaha fehéret is készítettek), szinte csak jelzésszerűen megvillanó tanninjával olyan ízvilág felé indul, ami felé még egyetlen általunk ismert vörös sem mert. Szemtelenül könnyed, felelőtlen, vidám és szórakoztató ízvilág felé. Ez egy bulvárvörösbor, kérem. Lehet utálni ezért, lehet lenézni, fölényeskedve kioktatni, de az tagadhatatlan, hogy szórakoztató.

Igazából a Fuchsli van itten továbbgondolva [4], ez mégis inkább egy kigyúrt kvázirozé, egy izmosabb siller. Igazán hízelgő és rokonszenves. A beszélgetőbor kifejezés inkább a csúcsminőségtől elmaradó borokra használt eufemisztikus fordulat volt eddig, de most új jelentést kap: kedves, elegáns, izgalmas, de mégsem sokkoló óriás, hanem azonnal és nagy mennyiségben fogyasztandó szeszes ital.

És, mint talán már említettük, a magunk részéről nem bánjuk, ha a minőség át-átcsap mennyiségbe.

Ha egy ötszázassal olcsóbb volna, még sokkal jobban szeretnénk.